Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-11-13

NÜSZOKTETES. Nyugodni szállt a'nap; Az alkony fátyola Homály redőibe Mindent beburkola. Szelíd szellő repes A néma táj felett, Tündöklő csillag-ok Hímezik az eget. Az ősz Duna tükrén Könnyű naszád evez, Ölébe két alak: Az ifja, s hölgy emez. A férfi esd:—„Leány! Ah, mint szeretlek én, •Szerelmed ad tavaszt Éltem sivár telén ! Nőmet, a jó s hü nőt Erted fcláldozám; Veled megyek, habár Csatára hív hazám. Oh mond szeretsz-e még ?" .. — „Igen, igen nagyon! Éltem te nélküled Komor, setét vadon." —„Köszönöm édesem — De e sürü lepel Arcodnak édenét — Mond: mért takarja el ? Hiszen enyirn vagy már, Es keblem otthonod; Miért e rejtély hát? . . . Szakítsd le fátyolod!" —„Bármit, csak ezt ne kérd, Maradjon ez titok." — S szive a hölgynek oly — Oly hallhatón dobog. —„De édesem miért ?"... —„Legyen ha keli — tehát!" S gyorsan fölemeli Sötétlő fátyolát. És a lepel alól Egy szép arc tün elé ... Vonásiban a férj Nejét felismeré. Tuba János. Haza és szerelem. Beszély, irta Tuba János. (7. Folytatás). „A haza minden előtt.', Már két napon át, éjjel nappal csaknem szakadatlanul utaztak és csak itt-ott, a félreesőbb helyeken tartottak rövid időig pihenőt. Utjok épen egy erdős, hegyes vidéken vezetett keresztül. Az idő már délfelé járt és még hajnal óta egyetlen emberi lény nyel nem találkoztak. Dezső megunva a hosszú ut fáradalmait, türelmetlenkedni kezdett, — Messze vagyunk még célunktól ? kérdé társától — avagy talán minden cél nélkül bolyongunk? — Ne zúgolódjék — viszonzá az — , ha hely-ismeretem nem csal, állíthatom, hogy még ma célnál leszünk ; előbb azonban M. várost kell útba ejtenünk, hogy álöltözékünket felcserélve jövő tartózkodási helyünkön kissé diszeeebb mezben jelenhessünk meg — Tehát hová fogunk menni ?— kérdé kíváncsian Dezső. — Oly helyre, mely legalkalmasabb arra, hogy elrejtsen két politikai üldözöttet. Ez egy erdei lak ab., i jrengetegben, távol a külvilági ól. Dezső nem bánta már akár akárhová viszi is társa s válaszában teljesén megnyugodott. A pseudó-kocsis szavai némi részben beteljesültek. Estvére csakugyan elérték M. várost, hol az éjet töltötték. Fölfedezéstől nem igen kellett tartaniok ez idegen helyen, annyival kevésbé, mert e város a hadjárat színhelyétől távol esett; mindazáltal a szükséges elövigyázatot nem mulasztották el. — Öltözéket cserélve kora hajnalban folytatták ntjokat és néhány órával napfeJkolte után elérték az erdei lakot. A lak maga egyszerű, de csinos és jó Ízléssel épített volt, valódi kis kastélynak tűnt fel. A völgy pedig, melyben állott, megragadó látványt nyújtott' a szemlélőnek. Áz erdős hegyes tájak minden szépsége, regényessége öszpontosulva volt benne. Egy öreg anyóka fogadta az érkezőket, ki ugylátszik a ház felügyelönöje volt. — Hozta Isten, hozta Isten Tibolt úr. Csak hogy már megérkeztek. Ah, milyen aggodalomban voltunk, hogy valami szerencsétlenség történt velők az útban. Minden nap imádkoztunk szerencsés megérkezésükért. Hála Istennek csak hogy végre itt vannak ! — ömlengett az öreg asszony őszinte örömmel és kíváncsian szemléié Dezsőt, — mialatt a málnákat iparkodott a kocsiból leszedni. — Hagyja azokat Martha néne, — szólít a Tiboltnak szólított ismeretlen — vezessen először szobánkba. Fénynyel és elegantiával bútorozott szobába értek. Cti köpenyeiket levetve, otthonias kényelembe helyezték magokat. — Néhány pillanatra kénytelen vagyok magára hagyni — szólt Tibolt; — némi intézkedni valóm van, azonban visszatérek rögtön. Dezső egyedül maradva gondolatokba merült. Fölelevenültek képzelete előtt a mult emlékei. — Látta Seraphint amint édesdeden simul ö hozzá, hallá a boldogságról suttocó ajkakat, érezte arcán az első csók hevét, mely szerelmüket rnegpecsételé ... És e képnél szive lázasan dobogott a gyönyörtől , . , De a gyönyörérzet csakhamar fájdalommá változott a csalódott szerelem, az elvérzett haza emlékezeténél, Majd e rejtély jutott eszébe, melynek szálai öt veszik körül annélkül, hogy ismerné a kezet, mely azt szövi. Az ajtó nyílt s rajta Tibolt lépett be. — En önnek — szólt némi szünet után, mialatt Dezső mellett a pamlagon foglalt helyet — egy rejtély megfejtésével tartozom. Adott szavam már nem kötelez; amit eddig nem tehettem, azt most kötelességem elmondani. Rövid leszek. — Legelsőben is magamat legyen szabad bematatnom ! En Gróf Z. Tibolt vagyok, e lak a körülte elterülő erdőséggel együtt tulajdonom. Dezső meglepetve és zavarodottan tekintett reá. (Folytatjuk). »