Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-10-16

tettem államvizsgát és szigorlatot, és a győri ügyvédi kamaránál mint ügyvédjelölt bejegyeztettem; a mi pedig katonai pályám illeti, egy évi szolgálat után elnyertem azt, a mi oly embernek mint Marton Ignác uram, évtizedek alatt nem siknrülne! Mielőtt cikkemet zárnám, az orthodoxoknak azt a tanácsot adom, hogy máskor, ha közöttük ügyesebb szószóló nincs, inkább hallgassanak! Marton Ignác pedig tanulja meg, és tanítsac utódait, e két szócskára: Tiszteld elleueidet! mert különben ugy járnak, mint ő jelenleg. Pápán, október 11-én 1875. Herczl József*). A nok helyzete a múltban és jelenleg. f/T (Irta Gyurácz F.; lf\. fejlődés törvényei folytán az ember előbb jutott erei/cf

5 jenek érzetére, mint az igazság követelményeinek el^ ismerésére ; előbb tanulta becsülni a physikai fölényt, j mint tisztelni a méltányosságot. — A műveltséget megelőzött korszakban ugyan is az életfentarfcás alapját leginkább csak az egyén physikai ereje — képezi. Folytonos harcban kellett állani a természeti akadályokkal, s a győzelemhez volt csatolva az élet. A tisztelet tárgyát azért első sorban az erő képezte ; hol az ember leküzdhetlen hatalomra talált, ott babonás félelemmel adózott; hol győzött, ott korlátlan uralmat követelt magának. A nö a férfinál határozottan csekélyebb physikai erőt nyert a természettől; ennek következtében kevesebb volt a tisztelet is, melyre számot tarthatott. Söt a nyers erő uralmának természetes következménye lön, a nö alárendelt helyzete a férfiú irányában. E barbár korban nincs még tér, melyen a nö tehetségeit kifejtheti,— nincsenek társadalmi viszonyok, melyek közt áldó hatást gyakorolhatna az életre, s igy kivívhatná a tiszteletet, és az egyenjogúságot. A nö a férfiúnak leigázott rabszolgálója — s szenvedélyeink kielégítésére használt eszköze, örömtelen türelemben hordozva az élet terhét s kitéve ura féktelen szeszélyeinek s durvaságának. Más részről azonban már e kezdetleges állapotban is feltaláljuk a két nem közt azon viszonyt, mely a nők helyzetének emeléséhöz az alapot képezi. — Ott találjuk mindenütt a házasságot, azon pontot, melyen a nö erényeivel szeretetet biztosíthat magának. A művelődés első stádiumán azonban a férfiak adták s vették a nőket, mint tárgyakat, mint rabszolgákat. Rendszerint a házasuló férfiú alkudozásba bocsátkozott a leány atyjával, átadása iránt, s a megállapított összeg lerovása utáa a nőt átvette, ki igy valósággal, mint pénzen eladott tárgy — szolgáló — jutott az apai hatalom elöl a férj birtokába, Hogy mint más népeknél — magyar őseinknél is adásvevés képezte a nősülés módját, bizonyítják a nyelvünkbea még ma is közhasználatban levő kifejezések. P. u. a vőlegény (.vevő legén}') feleséget vesz, a felnőtt hajadon eladó leány stb. Később szokássá lett, hogy a nö is vitt magával atyjától nyert hozományt, kelengyét férje házába, és miután e hozomány egyre értékesebb lön, ez is már némileg emelte a nö tekintélyét, annál is inkább, mert rendszerint a szülök előleges szerződése, söt több népeknél a törvény értelmében is, elválás esetén a nőnek visszaadatott. — A legtöbb nép ős történetében a házasságot a többnejűség képezi; e viszony pedig elvitázhatlanul igen alacsony helyzetbe állítja a nőt a férfiúval szemben. Majd az éledő erkölcsi érzet, s a célszerűség is a művelődés utján haladó népeknél lassankint háttérbeszorította.' a polygamiát s az egynejüség megszilárdulása már igen nagy horderővei bírt a nok helyzetének javítására. A monogámia biztosította a nőnek a családban azon hatáskört, melyben szelídségével szeretetével, hü gondoskodásával férje vonzalmát maga és gyermekei iránt lebilincselé, melynek folytán boldog otthonná változtatható a családot a férjre nézve, s ez kénytelen boldogsága fötényezőjét nejében elismerni, s ezért hálából tisztelettel adózni. A nők helyzete mind e mellett is azonban csak lassan emelkedett, s.főkép keleten a túlcsapongó érzékiség sok méltánytalansággal terhelte. CFolytatjuk.) A ALMOD AM . . . j|\,lmodám tavaszszal Virágos ligettel, Lombos zöld berekben Suttogó szelekkel. Szőke tónak partján kék nefelejcs fakadt, A rózsa keble is szerelemtől dagadt. Szép szőke tó vizén Evezett egy sajka, Azzal a kis lánynyal Ketten ültünk rajta. Ezüst volt a sajka, aranyos a rúdja, Mily boldogok voltunk, csak az Isten tudja! Ekkor fölébredtem S eltűnt a szép álom, Talán teljesültét Hiába is várom ? *) E közleménynek miután az igen tisztelt hitközség vallásügyéhez; semmi köze, azt legkevésbé sem érinti, annál kevésbé sérti, irója pedig határozottan személyes ügyben, önszemélyére vonatkozólag akart még egyszer nyilatkozni: engedtünk neki tért. A. válasz többi kimaradt részei azonban mégisközrebocsáthatók nem valának. Szerk.