Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-10-02

részesülnek kedvező fogadtatásban, az egyes bitfelekezetek közölt még folyvást fenn állanak azon válaszfalak, melyeket a sötét századok türelmetlen szelleme emelt, s melyeket még a terjedő szabad eszmék áramlata sem birt idáig elmosni. Nálunk még a társadalmi s tanügyi reform embereire kancsal szemek meredeznek; az uj eszmék az ó világ avas intézményeibe ütköznek, az ó világ a megszokott intézmények keretébe akarja őket a régieskedés rendszere beeröszakolni. Hazánk térein tehát a községi iskolákkal még' jó darab ideig csak szórványosan fogunk találkozhatni; mint oás és üde forrás a kietlen sivatagban, csak itt—ott fog a tanügy mezején, a felekezeli tanodák melleit, egy-két községi jól felszerelt és berendezett, s igy a felekezetieket sok tekintetben túlszárnyaló iskola feltünedezni. Mi tehát azért óhajtjuk a tanítói egyesület felekezetnélküliségél, hogy a felekezeti válaszfalak ez által is némileg omladozásnak induljanak; hogy a tanítói kar hivatásának magaslatára emelkedve, maga menjen elő jó példával a kölcsönös türelem és atyafiúi szeretetben. Maga a tanítói kar legyen áthatva a testvériség azon éltető szellemétől, mely a keresztyénség legbensőbb lényegét képezi; mely nélkül tartozhatunk egyik vagy másik felekezeihez, de a világszabadság s testvériség legnagyobb bajnokának a Krisztusnak zászlójához soha sem fogunk tartozni. Valláserkölcsi s polgári és tanügyi tekintetben ezért óhajtjuk mi a felekezetnélküli tanítóegylet haladéktalan léire jövetelét, melyet kicsinyes tekintelek miatt országos tanügyünk kára nélkül elodázni sehogy sem szabad. — A többiről legközelebb szóllandunk. Pereszlényi János. Az iparoktatás fontosságáról. (Folytatás) Az egyik általánosan ismert baj, mely a gyáriparral együtt fejlődik ki mindenütt, a szabad munkásoknak a v e r s c Ii y toréról leszorítása. Ezen baj, hogy mily élessé lett Európa minden magas iparfejlettséggel bíró államában, általánosan ismeretes; mert ezen baj szülte mindenütt a munkás kérdést. Nálunk Magyarországon munkás-kérdés kevésbé éles, de nem azért, mintha nálunk a kézműipart a gyáripar nem nyomná ugy, mint más országokban, hanem részint iparunk fejletlenségénél fogva, részint mivel a gyárak, melyekkel a kézműiparos versenyez, külföldön vannak s igy a nyomás okát a munkások közül kevesen ismervén föl, ellenében állást sem foglalhatnak. Sok orvoslási mód volt már eddig e téren javaslatba hozva, azon okból) mert kezdet óta könnyen beleheteit látni, hogy a gyáripar mellett a kézműiparos magát,, mint önálló munkás, fenn nem tarthatja ; hanem ha foglalkozása után bármily szegényesen is megakar élni: kénytelen a gyártelep tulajdonosának segédmunkásává lenni. Ezen állapot onnét ered, hogy a gyáros nem csak munkaerővel rendelkezik, mint a kézműves, hanem nagy tőkével is, mely neki gépei alakjában dolgozik. A gép pedig olcsóbbért dolgozhatók, mint a szabad munkás ; mert ha a hajtó crö annyiba kerül is, mint az emberi munka, a munkásnak családjáról keli gondoskodni, öreg napjaira valamit takarítani, munkanapokon az ünnepnapokra való élelmet megszerezni, és így e munkabért ezek szerint számítani. A gépmunkánál mindezen melléktekintetek hiányoznak, söt a gyáros az egyes darab cikkeknél kevesebb nyereséggel is beérheti, mivel rövid időn nagy mennyiségű cikket állít elö és igy minden kis nyeremény százalék mellett is nagy a nyeresége. Ezért látjuk, hogy a gyáripar terén a gépek folytonos tökéletesítése arra céloz, hogy mellettük minél kevesebb emberi erőre legyen szükség. Egy gép mindig vezetőt igényel, mivel gondolkozást belé önteni nem lehet, ez okból a gép mellett sem lehet nélkülözni az emberi munkát. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a mely gép vezetéséhez kezdetben 10 egyén kellett, egy évtized alatt annyira tökéletesült, hogy elég volt mellé 5 egyén, ismét egy évtized múlva elég lesz 2 egyén, igy mindegyre megkevesbedett a foglalkozást kapók száma. A dolog ezen menete a dolog természetéből folyik, s nincs is emberi hatalom, mely azt folyamában feltartóztassa. Minden e tárgy felett gondolkodónak tisztán kell látni azt, hogy minél tovább megyünk a gyáripar emelkedésében és fejlesztésében — a mit pedig a közjólét igényel — annál kevésbé versenyezhet vele a kézműiparos. Ezen igazság belátása valóban lehangoló, — és ha belőle az következnék, hogy a kézműiparnak megkell semmisülni, majdnem kétségbe ejtő volna az emberre nézve. De a dolog nincs egészen igy. A gép igaz, hogy sok munkát végez, dc nem képes végezni oly munkát, melyhez gondolkodás, szellemi tevékenység kívántatik ; ez kívántatik pedig minden oly munkához, mely nemcsak célszerű és hasznos akar lenni, hanem egy úttal a szépművészet határáig emelkedik. A kézműiparos tehát versenyezhet a géppel akkor, ha képes művészi ízléssel dolgozni és a gépnél nem ugyan olcsóbban, de szebbet előállítani. Es ezen cél a kézműiparos által elis érhető; de természetesen csak akkor, ha nem marad meg a gépi munkánál, hanem igyekszik előre haladni. A legtöbb iparosnak az a baja, hogy folytatja mesterségét ugy, a mint azt sok évekkel előbb mesterétől tanulta; megelégszik vele, ha készít olyan iparcikkeket, minőket iparos társai, vala in í n t a gyárosok is készítenek; de nem képes magától valami újat, a közö oségesnél különbet, az izlés tekintetében kielégítőbbet előállítani. Ha e bajon segíteni akarunk, fogondot kell fordítanunk az iparos oktatásra". Más országokban is sürgeti ezt a munkáskérdés, mert az iparos