Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-25

zonyult iskolaügyi intézményeket, rendszabályokat hazánk földébe is átültetni, s nemzeti tanügyünket, közművelődési összes állapotainkat a kor magaslatára akként és ugy felemelni, hogy tanügyünk, ne csak örökké a kullura magasabb fokán álló "müveit népek tapasztalataiból táplálkozzék: hanem képes legyen végre a maga lábán is járni; nemzeti szint, alakot ölteni; képes legyen nemzetünknek szelleméielét irányeszméivel vezetni s fajunk számára a kultúra, műveltség, ebből folyó jog, szabadság, alkotmányos jólét, haladás áldásait minden időkre biztosítani. Hogy a nagy célt megközelíthessük, hogy nemzeti tanügyünknek az óhajtott lendületet megadhassuk, túl van minden kétségen, bogy e tekintetben, e nagy fontosságú küzdelemben a legkiválóbb szerep magának a tanítói karnak jutott osztályrészül. — Igen is, mindaddig, mig a tanítói kar hivatásának magaslatára föl nem emelkedik; mindadd ig, mig a felekezetnélküli tani tó egy lel, e város és megye területén is, épen ugy, mint már sok helyütt az országban, létre nem jö, s közhasznú működését meg nem kezdi: mindaddig, ismételjük, nem fogjuk tanügyi tekintetben a kívánt eredményeket elérni.-, nem fogjuk iskolaügyünket a kor színvonalára emelhetni. Pedig ez mindnyájunk édes óhajtása — Első szavunk is tehá t ez: „Alakítsunk felekezetnélküli tanítóegylctct!" Pereszlényi János. Az iparoktatás fontosságáról. Az emberi társadalom jólléte attól függ, mennyi szükségünket és mily módon bírják ai.nak tagjai kielégíteni. Ahol kevés a szükség, habár az teljesen kielégíthető is, kicsiny a jóllét, valamint kicsiny ott is, hol sok a szükség, de a sokból csak keveset lehet kielégíteni. E szerint a jóllét clcngcdhetlcn föltétele a szükség érzete és azon tárgy, melylyel az kielégítessék. Ezen két alap — föltétel azonban kölcsönhatásban van egymással, mivel egy részt a szükség érzete készti az embert a kielégítésre megkívántató tárgyak fölkeresésére, részint a tárgyak megismerése költi fel a vágyat azok használására. Azon tárgyakat, melyek szükségeink fedezésére alkalmasok, nevezzük javaknak. Ezen javak csak ritkán használtathatnak szükségeink fedezésére azon állapotban, melyben azokat a természet nyújtja az embernek, hanem előbb a használat céljához képest át keli alakítani őket. A nyers terményeknek ezen használhatóság szempontjából való átalakítása, valamint az ezen átalakítással való foglalkozás neveztetik iparnak. Hogy ezen foglalkozás a társadalom legfejletlenebb korában sem nélkülözhető, valamint, hogy ezen foglalkozás fejlődése képezi majdnem egyedül a társadalmi jóllét alapját, könynyü belátni. Nem nélkülözhető ezen foglalkozás a társadalom legalsó fejlődési fokozatán sem, azért, mivel a nyers termények tán az egyetlen fris gyümölcs kivételével, mind valami át alakítást kívánnak, hogy emberi célokra használtassanak. A gabonát megkell őrölni és sütni, a husnemüe'ket főzni és sütni, hogy tápszerül szolgálhassanak; a lent, kendert áztatni, fonni, szőni, a börnemüeket szárogatni, kikészíteni, hogy öltözékül alkalmaztathassanak. Az ipar fejlődése képezi a társadalom jóllétének alapját azért, mivel ennek találékonysága, leleményessége, fáradhatlan kísérletei folytán lehet csak egy ugyanazon tárgygyal ezer és ezer-féle szükségletet fedezni, s folytonosan új és uj igényeket ébreszteni s azokat ki ís elégíteni. Az ipar fejlődése ezek szerint, minden államban egyértelmű a nemzeti jóllét fejlődésével, valamint annak hanyatlása a társadalmi jóllét hanyatlásával. Ezen fejlődés az eddigi tapasztalatok szerint mindenütt bizonyos fokozatokon ment keresztül, mely fokozatok a fejlődés természete által voltak megállapítva. Első korszaka az ipar fejlődésének az, midőn minden család lehetőleg maga gondoskodik saját munkájával ipar szükségletéről s azok legnagyobb részét önmaga elő ís állítja. Ezen korszak a háziipar korszaka, melyen felül a hajdankor népeinél az Ipar alig emelkedett és amely mais állás pontja némely vidék iparának. E korszaknak hiánya az, hogy ipara csak kevés szükségletet fedez, azon szükségeket, melyeket megszoktunk természeti szükségeknek tekinteni, ezen szükségeket is kezdetleges módon hiányosan fedezi, mert ugyanazon egyén mindennemű cikkek előállításával foglalkozván, egyben sem viheti nagy tökélyre. Mégis van ezen álláspontnak is előnye, és ez az, hogy az egyén maga fedezvén minden szükségletét, sokkal függetlenebb másoknál, továbbá sokféle foglalkozása levén, minden időben talál foglalkozást és nein kénytelen elpazarolni a munkaerőt. Ezen korszak azonban egy népnek sem lehetett és lehet állandó álláspontja az iparban. Mihelyt egy nép annyira haladt, hogy az ércéket ismeri és használni képes, felül kell neki emelkedni a házi ipar korszakán, mivel az ércek termelése sok ismeretet és gyakorlatot, az pedig a termeléssel folytonos foglalkozást tételez fel. E folytonosan egynemű tárgyak előállításával foglalkozás átmegy lassanként a többi iparágakra is és előáll az iparban a kézműipar korszaka. Ezen korszakot általánosan jellemzi a foglalkozások elkülönözése, mi legfeltűnőbben a céhrendszerben mutatkozik,—az ipar? munkának nagy értéke, ebből folyólag erös és gazdag rend képződése, — e mellett jellemzi az, hogy a kézmüiparcikkek csere tárgyaivá lesznek, forgalomba jőnek, dc nagyon drágák levén, általuk a népességnek csak kis része fedezheti szükségeit, minek folytán e korszakban általános jóllét még nem fejlődhetik ki. Az ipari fejlődés harmadik korszaka az, midőn a munkamegosztás és gépek alkalmazása által az ipar oly magas fejlődésre jut, hogy minden iparcikkek olcsón és nagy meny-