Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-09-18
kereskedelmi ministerium mintául az ország valamennyi törvényhatóságával. Faiskola tehát minden megyei községben lett berendezve. De a munkálatok — dacára Orbán Antal faiskola-felügyelő úr hangos dicséretének — csak nem akartak a kezdet nehézségeiből kibontakozni, az egyetlen megyei faiskolai felügyelő buzgalma mellett. Most minden járási szolgabíró mellé rendeltetett cgy faiskolai felügyelő, és pedig a néptanítók sorából a legügyesebbek s leghivatottabbak kiszemelve, kik mint a szolgabirák szakbeli munkásközegei évenként kétszer — tavaszkor és ősszel — kötelesek járásuk községi faiskoláit meglátogatni, azokra felügyelni, az azokat kezelő tanítókat oktatni, — javadalmul nyervén a községektől minden látogatásukért két-két forintot és díjmentes továbbszállítást a a közelebbi községbe. Optimismus és pessiaűsmus. (Ucvccscritől). (12. Folytatás és vége). Annak, ki magát öngyilkosságra elhatározza már legnagyobb vesztesége van s megsemmisítése az alárendelt organismusnak már csak következménye,az előbbi veszteségnek. Erdman hasonlítja az életet a tűzhöz s valamint a tűznek eredménye egy maroknyi hamu, úgy az életé ís •— az, a hulla. Gyönyörű szép szavunk van e fogalom kifejezésére nyelvünkben. A test, melyből *— mint közönségesen képzeljük — a lélek az összetartó, elszál, tova röppenik — széthull és az nem is lesz egyéb mint hulla. „A halál az életnek mértéke, s ha nem az volna, ugy alig volnánk képesek felfogni, megmagyarázni azon magasabb részvétet, melylyel mi épen a tragoedia iránt —• minden nemei közül a drámának, viseltetünk. Miért épen a tragikai alakulata az életnek a legtartalmasabb. Valóban azért mert az azon magasságig emelkedik, a melyen élet és halál batirozódnak. — Mi nem fognánk hinni a nagy szenvedélyek komolyságában, ha azok magukat épen a halállal nem bizonyítanak, erősítenék meg. „A halál egy olyan elem, mely az életnek egészében nem hiányozhatik a nélkül, bogy abból egy üres, unalmas küzdés legyen. Nincs hatalmasabb (nagyobb) különbség, mint a lét és nemlétnek különbsége. Hol tehát az élet érzék magasságát (emelkedettségét) a halálnak mélyén méri meg, az tudja csak megfogni, minő gazdaságot zár (foglal) magában ez. A születés és halál tehát nem egyáltalán ellensége az életnek, hanem csak eszköz, mely által e létnek jelentősége a maga valódi értékében nyilvánvalóvá lesz. ,£ Még akarunk néhány szót azon a mi vallásunk által oly annyira kicsinyített másvilági fogalomról szólani. Igaz, hogy e tekintetben „a boldogok a hívők" azt szokták mondani, hogy azt nem is lehet észnek megfogni, csak hinni kell. S ezen argumentumot valóban megcáfolni felette neVolt módom több községi faiskolát meglátogatni és az eredményekről elmondani merem azt, hogy ily berendezéssel meg van oldva a községi faiskolák ü g y e, ha, t. i. mint ott tapasztaltam, hogy a szolgabíró vetélkedik buzgóságban az oldala mellé rendelt faiskolafelügyelő néptanítóval. Éves 4 frtnyi kiadást megbír minden község, — sot már is sokszorosan megtérítve van az csak az ezen évi eredményekben is. Mily szép tér, kitüntetés s kiérdemelt új jövedelem a derék néptanítóknak, kik a megyei élet keretébe ekként bele vonva az egész járással érintkeznek, és nagybecsű szolgálataikért köztiszteletben részesülnek. Jövő alkalommal tüzetesen szólván körutam tapasztalatairól, e tárgyra visszatérendek. Lukácsy. héz ; mert itt egy megmakacsodott föltevéssel, vagy mondjuk a képzelet és érzelem ügyével van dolgunk s ez a mi forumunkat — a józan észt — a természeti törvényeket bíróul elfogadni vonakodik. Nem marad más hátra mint a józan emberi ész nevében tdtakozni a jámborok óhajtása ellen. A két világnak képtelensége már onnan is kitűnik, hogy a mint rendesen ezt az illetők teszik, ugyanazon individuumnak tulajdonítanak tovább élést, a ki itt e földön is már lelépett. Gondolatban tehát nem képesek az egy egyéntől, melyre mint a két világnak vonatkoznia kellene — a subjectumtól megszabadulni. Az a mi épen a halálban megsemmisül, ugyanazon szétomlott port majd ismét felkeresi az abból elröppent Jelek s vele egyesül. Hitnek biz ez igen szép, de igazságnak nagyon gyarló, s nem is ma vonatik már kétségbe, hanem kétségbe vonta azt már a költő mikor monda: I Sechs Tausend Jahre hat der Tod geschwiegen Kann je ein Lciehuahtn aus der Gruft gestiegen? Nem szabad, nem lehet a szellemet a legszabadabb gondolkodástól sem \ i*szariasztani, mint ezt többen a hitnek, a sötétségnek emberei közül századokon át megkísértették, az ember azzal soha nem vétkezhetik, ha az esze által föltalált törvényeket végconsequentiájukig viszi, az észnek tévedéseit helyrehozza, megigazítja az ész ; de a vakhit, az elfogultság által emelte máglyák megakadályozzák a haladást. Egyébiránt mint minél inkább magam is meggyőződöm, az emberi élet, a lét egy nagy talány, melyet tán soha meg nem fejthetünk, a világ ős okát, kezdetét kikutatni valószínűleg sohasem sikerül; ép ugy vagyunk a véggel, értve a mi világunknak — a földnek — a mi nemünknek az emberi nemnek sorsával. Merő feltevés azt állítani, hogy a föld, hogy az emberiség örökké él, miért volna itt a föld a mindenségnek e porszeme kivéve a változatosság és a megsemmisülés ténye alul ? De ép oly önkényt föltevés az ellenkezőt is állítani. Jelenleg nem vagyunk még anynyira, ezt megbizonyíthatni. Álljon tehát az ember feladata