Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-11

hogy többek között egy kath. lelkész — ki különben a szabadelvüség hírében állott — egy öngyilkost eltemetni vonakodott, a szentséget töle megtagadván — csak a temető árkába vélte az eltakarítást megengedhetőnek. Boldogtalan együgyűség azt gondolni, hogy a ki az élet kis lámpájának erőszakos kioltására határozta magát, hogy azt a szentségek megtagadásával, fenyegetésekkel szándékától visszatartani lehet. Az Öngyilkos tettével a dolgok rendje ellen látszik fellázadni. Tagadhatatlan, hogy az Öngyilkosság igen sok esete elmaradna, ha azon szokott zavaros fölfogás helyére — melyből az elhatározás szülemlik — egy nyugodtabb, tisztább fogalom lépne ; de vájjon a ki a reménytelen szerelmének kínját elviselni nem tudja, vagy a becsület elvesztet túlélni nem akarja — vájjon dobhatjuk-e arra a kárhoztatás kövét ? Egyik a szerelmében helyezi legmagasabb, értékesebb elemét életének — s ennek, mely szerinte egyedül lényeges—' elveszte, maga után vonja a többi lényegtelennek is vesztétMi gyakran nem értjük az öngyilkosnak tettét s nem tudjuk azt elfogulatlanul megbírálni, s ugy tűnik föl mi előttünk — kik a kezdetet és véget, mint egy vonalnak két végpontját, de nem a közbensőket látjuk — mintha következetlenség, mintha ugrás volna ott. Mi nem tudjuk magunkat az öngyilkosnak álláspontjára helyezni s ép ezért leszi ítéletünk, kik objective szemléljük az eredményt, nem helyes mérték egy subjectiv cselekmény megítélésére. — Az élet viszonyai gyakran ugy bonyolulnak össze, bogy a csomót csak ketté vágni lehet. Vannak ugyan oly esetei az öngyilkosságnak, melyek kicsinyes, nyomorúságos indokból származnak, s ezt helyeselni ostobaság volna ; de vannak olyanok is, melyek tetszésünket egészben kiérdemelik és ezeket elitélnünk nem szabad. (Folytatjuk). 4HOGY MEGISMERTELEK . . kOgy megismertelek, zord viharos tél volt, Haragos felhőktől sötétlett az égbolt; De a tavasz nyílt dúsan Szivem rejtekében, Te voltál hamis lányka Minden ékességem. Sziveden kivül én mást nem is ismertem. Hivém hogy viszonzod lángoló szerelmem. En imádtalak ... és te Csak mosolygtál rajta, Ha fölhangzott szerelmem Eskütevő hangja. De reményem legszebb virágát elérte A bús csalódásnak rontó keze végre, — És fájó harmatától — A könytől elázott. Eltemetett magával Minden boldogságot. Lantom nem tudott már szerelemről zengni, Szived, lányka, meg nem indíthatá semmi. Jött a tavasz .. . álmából Ébredt a természet; Virágillat s madárdal Tölte be a léget. Nyájas üdvözlője voltál a tavasznak, Számodra vígság cs öröm nyilladoztak. Mig az én virágozó Tavaszomból tél lett: Más bírja most szerelmed, Más boldogít téged! Újvári Elek. Mire gondolkodni kezdünk. Beszdly. — Irta: Zoltay. (23. Folytatás). E naptól fogva Adrienne még inkább vissza lön önmagának adva. Kedélye derültebb — lelke ruganyosabbá vált. Kedélyének egén csupán két felhő, — két fekete pont volt; az egyik bánata szülői halála fölött, a másik önnön magának lett szemrehányás Aladár sorsa miatt. Ezen utóbbi, csak a közel múltban keletkezett. Azon igazságtalan, mentbetlen bánásmód, melyben Aladárt részesítő, csupán az utóbbi időben tünt ilyen színben fel az ifjú hölgy előtt; előbb egészen helyén lenni találta tettét, — ma oly meggondolatlannak, károsnak látta azt, melyet talán jóvá tenni többé nem is lehet. Midőn ezelőtt mintegy három évvel Aladár elutazását hallá, nem gondolta, hogy ez összeköttetésben legyen a maszavakkal, melyeket hozzá a lugosbau intézett; ma azonban meggyőződött az ellenkezőről. Adrienne-nek most már volt fogalma a szerelemről, mely fogalmakat azonban nem önmagában, hanem inasokon szerzett tapasztalatokból alkotta. Most kezdett csak Aladár rögtöni elutazásával foglalkozni, s csak most kezdé azt meg is érteni. Ma már tudni vélte Adrienne, hogy ő volt az, ki Aladárt elűzte, s igy azt is érzé, hogy mindazon keserűség, balszerencsének, mely Aladárt talán bolyongásában kiséré, ö az oka, s boldogtalansága, szerencsétlensége miatt a felelősség Őt terheli. E tudat, mint egy kínos álom sulyosodott Adrienné kedélyére. Hiába keresett ez ellen menedéket ima-zsámolyán, ott sem lelte fel azt, ha sikerült is el-elnyomni a lelkiismeret szavát, keblében csak hamar feltámadt az isinét

r hogy nyugalmát felzavarja. Borult, hűvös őszi est van. A hideg őszi eső sííríí apró csöppokben hull alá, hogjr