Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-08-28

Egyik fokiba. magában azon osztálynak nem eléggé mérsékletes életmódjában, nem takarékos költekezésében és a mértéktelen szaporodásban rejlik; de tagadhatlan, bogy a bourgois osztályt is térbeli e tekintetben vád. Az egyik részről tehát mértékletesebb életmódban, a másik részről nagyobb könyörületességben és a szerzés lehetőségének az alsó néposztályra való megkönnyebbítésében található fel azon ut és mód, mely egyedül célra vezethet, minden más irányban tett egyik s másik osztály irányában netán gyakorlandott erőszakoskodás célhoz soha, sőt inkább attól távol vezetne. Tévesnek kell nyilatkoztatni azon nézetet is, mely a háborút, mint eszközt a túlnépesedés ellen tekinti. Igaz, hogy a harcban az emberélet fogy, kevesbedik; de legalább tízszer annyi élelmiszer is megsemmisíttetik ugyanakkor. Malthus tana sok igazságot tartalmaz. — és az általa rajzolt veszély, ha nem Í3 a maga borzasztóságában, bekövetkezhetnék és ez ellen is nincs más orvossíg, mint azon osztály óvatosságában a túlságos gyermek nemzéstol, a szaporodástól. Ekként az individuális és társadalmi életnek főbb pont-? jait figyelemre méltatván — eljutottunk azon határhoz, a mely tulajdonkép már nem ez élet körébe tartozik. Hátra van a függönynek legördülését is egy pár szóval méltatni — t. i. a halált. E themánál szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy a gondolatmenetet illetőleg ragaszkodunk a már többször hivatkozott és forrásul is használt „der Werth des Lebens" című munkának hason kifejezéséhez, azon véleményben levén , hogy nyegleség volna a már egyszer jól és igazán megmondottál, az eredetinek hajhászata végett, másként és változtatva mondani el. (Folytatjuk). KOSSUTH LAJOSHOZ. (Any. 23-7'e). rlő féreg lakik a terebély fában, Melyet nagy Árpádunk fáradhatlan kézzel ^ A négy folyam áldott partjára ültetett; S melyet hós utódi ápoltak szent hévvel. Es rajta virági a honszeretetnek Szivvérén táplálva gazdagon termettek. Ezredes törzsödre üle visszavonás S ármányos tanács a hatalom székébe. S A

r

esztcdre törve, mint egy rettentő bakó Száz élű pallosát ellened kifente: S hogy szörnyű munkáját büntetlen tegye meg, Az igazság napját bevonta feletted. A szent igazság sírt nehéz vasba verve, Véres köny áztatá eszményi szép arcát. Es hü testvérei: jog, szabadság, erény Felölték magukra a fájdalom gyászát: Hazám, bús romjain régi nagyságodnak Kárvágyó örömben hitszegők tombolnak. A jók szive égett keserű bánatban, Mint a hü gyermeké, ha haldoklik anyja; Köny űle szemükben s villám ajkaikon — De a jó anyának nem szűnt meg fájdalma: Hiába szólalt fel az igazság nyelve, Szent követelése nem lón teljesítve. De íme meghasad az ég boltozatja S meteorként leszáll Kossuth, nagy szellemed. Fénysugara előtt a setétség tűnik . . . A kevély zsarnokság magas vára remeg: A meddig kezed ér, a bűn sujtolva van S ördögi munkája hever legott romban. Mint egykor a világ dicső megváltója — Igazság s szabadság koporsóban fekvék, Kemény koporsóban, jéghideg kebelben, De te őket ismét új életre keltéd: Lángszavad lehatott a szív fenekére S szerelmét a honnak javára elkérte. Áldott kezed oldá fel a bilincseket, Melyeket ezer év a jobbágyra rakott. S e helyett fűztél te "a honszerelemnek Remek gyöngyeiből összetartó láncot: S mint villanytelepből a sodronyon által, Szűdből a honéba gyújtó szikrák szálltak. A hazának szive a tied ben s viszont A tied az édes hazáéban lakott. Oly forrón szerété, s te még forróbban öt . . . Ketten a leghüebb, egy testvér valátok: Együtt jártátok meg a kin iskoláját S a rabláncot, mit ő, te is meg hordó zád. A mennyi nagy magyart látott az ősi hon, Jl enned feltámadott végetlen nagyságba',— Rodostó lantjából Rákóczy lánglelke Kitört és kebledbe újonnan beszálla: Forró h o n s z e r e J e ni s D e m o s t h e n e s lelke Te benned magadban vala meg egyszerre. Mint az eszme szárnya a világ kezdetén Teremtőleg ült a vizeknek felette, A te lánglelked is teremtőleg szállott Győztes erejével kebelből-kebelbe: llonszerelemre és vitézségre gyúlva Egy óriás tábor lett a magyar haza. A kor, mit teremtél, gyémánt, sziveinkben, — S te, ki előhozád —, bánj'ásza vagy annak; A hazaszeretet dicső erényének Virági e korban gazdagon fakadnak: Vác, Isaszeg, Piski, s Budavár bevétc A magyar dicsőség örök példány képe. Nagy volt — oh, e nemzet, milyen még soha sem, Koszorú volt fején erény virágából, Kezében éles kard s osztott ítéletet