Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-08-21

ilyen egyoldalú jelentések- vagy Ítéletekkel, melyek az első pillanatban elárulják, mi célra törekszik a tisztelt értesítő'. *) Schor Ármin, tanitó. Pápai törvényszéki csarnok. Árverések: Augusztus 23-án Paraicz Mária és Etelka ellen a tornai 144. számú telekj könyvben foglalt ingatlanokra Tornán. — 25-én Takács Gábor ellen ingóságra N. Gyimóton.— 28-án Vidi István ellen ingóságra N. Tevelen Optimismus és pessimismus. (Devecseritől). (8. Folytatás). A tavasz után következik a nyár ; a szerelem — az ifjúság álma után — a fölébredés, a tettek ideje, vagy is a férfi kor. Az illusiók eltűnnek és a komoly valóság foglalja el azok helyét. A férfiú tesz, küzd, munkálkodik azok javára első sorban, kik a természet köteléke szerint hozzá közelebb állanak ; a közélet küzdhomokján keresi a babért, a kitüntetést, az elismerést, és leginkább féltékeny becsületéreElvontan véve tökéletes igazuk van azoknak, kik ál Útjáig hogy a tett valódi jutalma az öntudatban és nem a világ elismerésében van ; de a ki a gyakorlati életet ugy, a mint van, veszi, kénytelen e tétel helyességét tagadni. Embertársainknak véleménye a legnagyobb befolyással van tetteinkre* Helyeslésük emeli öntudatunkat s fokozva erőfeszítéseinket s a legédesebb jutalom , melyre büszkék vagyunk , — visszatetszésük ellenben lehangol, erőnket megbénítja s legszebb s legmagasabb röptünknek szárnyait szegi. „Lehet az embernek ítélete egészben ugy, mint részletben teljesen helyes — miként egy német bölcsész mondja — de mégis az ember úgy szólva kettős életet folytat, egyiket — embertársainak róla való véleményében." — A világ egy nagy színpad, s mi kisebb nagyobb mérvben színészek vagyunk ott, a színésznek ped'g — ki merné állítani, hogy elég az öntudat, hogy szerepét hiven adja — nem, neki szüksége van a közönség tapsára is, e taps nélkül nagy művész nem lett még soha. - Avagy a görög élet egyik leghatalmasabb emeltyűje — nem a nyilvánosan tartott olympi játékok voltak-e ? A férfi becsvágy leginkább a becsület fentartásában áll, s ez annak méltó tárgya is. Ezen becsület nem más, mint embertársainknak elismerése s rólunk való kedvező véleménye, mely hogy mily nagy befolyással van az emberekre, mutatja azon körülmény is, hogy még olyanok is, kik e becsületre, a morálra mitsein szoknak adni — ezek is iparkodnak annak legalább látszatát megóvni s becsületesnek legalább föltűnni. — A jellemes férfi az élet ezen elemének tulajdonít gyakran olyan fontosságot, mint az ifjú a szerelemnek. Ezek azon véleményben vannak, hogy miként a physikai világ tetteinek, tárgyainak egy súlypontjuk van, azért az ember életének is kell ilyetén súlypontjának lenni, mely ha egyensúlyát elveszti, leesik a földre, — a becsület el*) Mi ugyan Halasi István urnák mult számunkban megjelent vizsgái jelentését nem találtuk oly nagyon egyoldalúnak, bogy „az egyik intézet kárán és működésének lealacsonyításán emeli és magasztalja a másik működését," mégis, bogy a sorokban sérelmet látott felszóllnló igen nagyrabecsült tanító úrnak eleget tegyünk, közöltük ezen sorokat. S z e r k. maga után vesztése is tehát — a súlyponthoz hasonlón vonja a többi lényegtelenek megsemmisülését. Az élet mint mondják, egy örökös harctér, hol mindenki csak saját lételéért küzd, tekintet nélkül embertársaira. Azért tanulunk s azért feszitjük meg minden tehetségeinket, hogy a társadalomban bizonyos — a tömeg fölött kimagasló állást, foglaljunk el, hogy magunknak minél kedvezőbb anyagi helyzetet teremthessünk, s ezen kivül magunkat az alattunk állóktól bálványoztassuk és tömjéneztessünk. Ez az életnek pessimistikus felfogása, mely tagadhatlan, némi igazságot foglal magában, de mégis túlzott, egyoldalú nézet ez. Igaz, hogy az élet egy nagy versenytérhez hasonlít, hol az egyesek minden erejük megfeszítésével iparkodnak a győzelmet, a pálmát egymástól elragadni. De éppen e nagyszerű küzdelemben jutnak az erők, a különféle tehetségek teljes kifejtésre, és éppen ezen küzdelem emelte az emberiséget azon magaslatra, hol az mai napság áll, E verseny nélkül nem dicsekedhetnénk különféle művészeteinkkel— és általános szerénység, együgyűség és tudatlanság volna nemünknek közsorsa. Igaz — fájdalom — hogy mint minden nagyobb küzdelemben, ugy itt is vannak, kik ugyszólva eltiportatva megsemmisitetnek — de ez elkerülhetetlen és az elért üdvös eredmény az áldozatot megéri, a helyes út és vélemény itt is középen van. A vetélkedés — nemesebb értelmében a szónak — olyan mint a méreg, mely kis adagokban alkalmazva, orvosság gyanánt szolgál, de nem szabad e versengésnek a közéletet megmérgező közönséget irigységgé fajulnia, mely a társadalmi együttlétet veszélyeztetné, s melynek következetes keresztülvitele II o b b e s „bellum omnium contra omnes" elvére fogna vezetni bennünket. Azon bajok egy része, melyek a társadalmi együttlétből származnak, részint elkerülhetlenek, részint pedig azon előnyök által bőven kárpótolva lesznek, miket a társas együttlét oly pazaron nyújt. >,Ha valaki egyedül volna a világon ,. .. ugy az ő életében épen főforrása az örömnek és fájdalomnak hiányoznék. 0 nem ismerné a Sympathikus érzelmeket, semmit sem tudna szerelemről, gyűlöletről; továbbá, irigység és boszuról. A szánalom és részvét különféle nemei teljesen hiányoznának az ö világában Az embernek nem csupán a természetre van szükségr, hanem tárgyakra is. A fájdalomtól — mely a ki nem elégített szükségérzettel egybe van kapcsolva — a kínig, melyet az embernek embertársai által megsértése idéz elő — még hatalmas ugrás van. A fájdalom mélységének megfelelő a gyönyörnek magassága" Dühring W. J. L, 24 1. (Folytatjuk).