Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-07-03

S miulán az országszerte elhangzott,, szebbnél szebb programmbeszédek egyikében sem hallottuk fölemlíteni a közegészségügyet, hivatásunkhoz iliőleg felhívjuk a közfigyelmet ezen nagy horderejű társadalmi ügyre s arra kérjük leendő törvényhozóinkat, miszerint oda törekedjenek, hogy végre valahára üdvös intézmények életbeléptetését ne csak a közigazgatást és közgazdászai egyéb ágaiban, hanem az egészségügy terén is kieszközölni sikerüljön. Fajunk úgy is, nem hogy szaporodnék, hanem lassan lassan tünedezni kezd, s ha most nem láthatnék még be, mire van szükségünk, ha most se foglalkozunk elég higgadtan ama káros hatányokkal, miknek még csak ezelőtt két évvel áldoztunk 50 ezernél tubb emberéletet: még szomorúnál szomorúbb tapasztalatokon mehetünk keresztül s a késő bánat a legfajdalmasb valóra rezzenheti fel e jobb sorsra érdemes nemzetet! „Every man is the architecl of his own fortune." Nekünk is kovácsolnunk kell szerencsénket, mi se képezünk kivételt. A törvényhozó test és a magas kormány egyik legszentebb kötelme a lakosság egészségi viszonyai fölötti éber és szorgos gondoskodás. Senyvedő, satnya nép csak nyomorék sinlök házához hasonló államot képezhet. A hol az egészség hiányzik, olt hiányzik egyszersmind a munka — véd és adózó erő, ellenben az egyesek egészségének szilárdabb alapra fektetése már is biztos sikerhez, azaz az összesség helyes kifejlődéséhez, valamiut hatalma terjedése — és felvirágzásához vezet. A tárgyról sokat és komoly igazságot lehelne még irni, de legyen elég a mondóit. A physikai jólét mindnyájunk közös és vitális érdeke, s azért hisszük és reméljük, hogy ezen idejében hangoztatott s^zó nem fog elveszni a pusztában, hanem viszhangra találni minden emberbarát s igy képviselőink r nemes szivében is. Adja ezt az Eg! Stadler Károly. Egy őszinte szó városunk és vidékünk tanítóihoz és tanítónőihez. Mióta boldogult Eötvösünk az 18G8. XXXVI1L törvénycikket megteremtette, hazánkban a népnevelési ügy terén lényeges haladások tétettek. Említett idő óta a „Bach korszakiban létezett zugiskolákat és piszokfészkeket új díszes iskolaépületek cserélték fel, a régi iskola-tanítói és az önkényuralom idejében hazánkba bevándorolt cseh, tót és tudja az ég! milyen nemzetiségű népboldogítók egyrészt meghaltak, másrészt, vagy ein ámultak, vagy a szükség hatalmának engedve a hazai nyelvet elsajátították, szóval sok roszat eltávolítottunk, és annak helyébe annál több jót téttünk. Vannak mégis a törvényben egyes pontok, melyek pium desideriumként a papiroson vannak meg; vannak hiányai, melyeknek pótlása rpvid idővel ezelőtt a törvényhozás mindkét termében megpendítetvén, jelenlegi szabadelvű kormányunk által a novellaris intézkedésnek minél előbbi megtevése igértetett meg. Valahányszor egyik vagy másik kartársammal találkoztam, és a törvény egyes fontos pontjainak végre nem hajtásának oka fölött elmélkedtünk : mindig a műveltség alsó fokán, álló népünk állíttatik fel bűnbakul. Igaz. De el kell egyszersmind ismernünk, hogy eme szomorú tény, baj, oly baj, melyen segíteni a szó szoros értelmében vett népnevelő feladata. A népnevelő érdekei azonosak a nép érdekeivel. A népnevelő nemes példája a népre is jótékony hatást gyakorol. A valódi igaz, jó és szép eszmék keresztülvitelére csak a népnevelő serkentheti és buzdíthatja a népet. Minden tanítónak rendelkezésére áll három nevelési nagy hatalom u.m. példa, oktatás és szoktatás; — ezekkel képesek vagyunk a műveltség legnagyobb ellenségeit jobb útra vezetni. Feladatunk tehát tehetségünk és a rendelkezésünkre álló eszközök segélyével az- „exempla trahunt"nál fogva hatni, azaz : az igét megtestesíteni, a törvény minden üdvös pontját a gyakorlati életbe átültetni. Hogy ez mindeddig nem történt, arról tanúskodik azon közömbösség, melylyei kartársaink közül egyik vagy másik a törvény 147. § ban előirt és — ez idő szerint hazánk majdnem minden megyéjében és kerületében létező — tanítóegylet iránt viseltetik. Van tűzoltó — nő — ipar stb. egyesületünk ; de egy, városunknak és egész vidékünknek díszére válható, népnevelési ügyünket, a tanítói testület társadalmi jobb állását, anyagi és szellemi érdekeit előmozdító népnevelési egyesületnek se bire, se hamva. Többen talán azt fogják mondani : „Mire való a mi alakulásunk és tömörülésünk, ha a közönség szavainkat ligyeleinre sem méltatja. Eme kifogást — melynek helységünkben némi kevés jogosultsága van, - mai nap a tapasztalat cáfolja meg. Hogy példákat említsek, felhozom a „Népnevelök pesti egyletét,'*' mely egylet buzgó működése által már 1868. előtt tanügyünknek igen nagy lendületet adott, az „Aradvidéki tanítóegylet/' mely népszerű könyvkiadványai által a városunk és megyénk területén is nagy menynyiségben létező és a köznép által hévvel olvasott Tatár Péter-féle erkölcsrontó ponyvairodalmat vidékéről egészen elpusztította. Nem szükséges ez alkalommal a külföldre hivatkoznom, mert a statistika azt bizonyítja,, hogy a hol hazánkban népnevelési egyesület van, ott a tanítók jól is vannak díjazva. * Működjünk tehát mi is, teremtsünk magunknak talajt, vessük el benne a műveltség magvait, neveljük oktas* suk a népet, szoktassuk-minden jó és. szép iránt fogékony-