Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-06-12

elfoglalni s ígérem, hogy nem hosszasan veszem önnek jóságát igénybe, s előre bocsánatot kérek, ha unalmas találnék lenni. — Nem értem önt uram ! Szóla Adrienné, miközben helyét ismét elfoglaló,—ngyhiszem mondanivalóját más alkalommal is közölhetné. — Igen közölhetném más alkalommal is , felelt Aladár, de azon más alkalomra ismét egy évig, vagy talán tovább is kellene várakoznom , mint a hogy várakoztam ezen alkalomra egy év óta. — Adrienne ! folytatá lágy, majd nem suttogó hangon az ifjú,— én arra használom e kedvező pillanatot, hogy feltárjam ön előtt szivemet, fel azon forró szerelmet, mely abban egy év óta tápláltatik ; arra használom e pillanatot, hogy biztositsam önt szerelmem halhatatlanságáról ; életem boldogságáról, ha e szerelem viszonoztatik , — életem céltalanságáról, ha viszonzatlanul marad

< Leteszem életemet lábaihoz ; öntől függ, abból egy boldog^ munkás, hasznos, vagy pedig egy céinélnélkül ide oda tántorgó életet teremteni; — szóljon, oh szóljon Adrienne; hajlandó volna-e szive, kezével boldogítani, lakásomat paradicsommá változtatni, sorsát sorsommal megosztani. Aladár e bensőséggel elmondott szavait szemlesütve lrallgatfa végig Adrienne s következőleg válaszolt. — En nem ismerem azon érzelmet, melyet ön szerelemnek mond, csak hallottam arról beszélni a zárdában ; azt a szerelmet, mint az emberi sziv legkárosabb gerjedelmét állították fel, s miután az ottani állításokat még megcáfolva nem láttam, azt kell hinnem, hogy ezek megcáfolhatlanok. Hűtlen lennék multamhoz, hűtlen önmagamhoz, ha az általam károsnak hitt érzelmeket szivembe fogadnám, Iia azoknak ott menedéket adnék; én nem fogok soha sze retni. Azt sem várhatja tőlem soha, hogy én önnel sorsomat megoszszam. Hová gondol ön az istenért? nem tudja e ön azt, hogy mindazok, kik a katholicus anyaszentegyházon kívül állanak, örök kárhozatra szánvák? és hogy azok is hasonló osztályrészt nyernek, kik a tévelygőkkel közelebbi érintkezésben állnak ? — Ha kényszerítenének is arra — s én csak is kényszernek engednék •— hogy sorsomat egy férfiúval megoszszam, ezt csak catholicussal tenném ; de arra kényszeríteni, hogy eretnekkel tegyem azt, semmi féle földi hatalom képes nem—volna; — és most, azt hiszem — megfeleltem önnek kérdésére, — isten önnel! — fej ezé be szavait s gyorsan eltávozott. (Folytatjuk). IiCvelezés. Duda pest, június 3. Kedves barátom.' Május utolsó napjaikét, Magyarországra egyiránt cpochalis esemény által lettek nevezetesekké. Az egyik az országgyűlés berekesztése; erről nem szólhatunk sokat; az országgyűlés egy sokat vétkezett beteghez hasonlított, melynek nincs sympáthiája ápolói közt, de melyet megölni nem anynyira kegyeletből, hanem emberségből nem akadtak. Halála nem csak önmagára nézve, de kömyülctére nézve is szerencse; inéit ót egy nem épen szép mult emlékeitől szabadítja meg, mig ápolóinak megengedi, hogy felüdüljenek és gondjukat más tárgy, egy szebb jövő felé fordíthassák. Az, hogy a fusió még ezen országgyűlésen létrejött, a haldoklónak heroismusa volt, hogy ha ő nem boldogul, hadd legyen utódja boldogabb. — Béke porairaLegyen a jövő országgyűlés oly fényes, eredményeiben, hogy fénysugaraiból essék is valami visszafelé, nehogy a história itélő széke nagyon kegyetlen legyen, mikor majd pálcát fog törni fölötte. Ne bolygassuk tehát a holtakat s menjünk inkább át ahhoz, vagy jobban azokhoz, kiket a mult vasárnapi akadémiai közülés újra életre hívott, Széchenyi Istvánhoz és Szemére Bertalanhoz. Széchenyiről, ki most ötven éve — tette nagyszerű alapítványát az akadémia megalapíthatására, Lónyai emlékezett meg elnöki beszédjében. Lónyai sokat és szépet akart mondani, de szerencsétlen napja volt. A cvikker nem tartott az orrán, s ha leesett, nem látott olvasni; a mellett hangja nem volt érces, S'WA egész előadás elmosódott, —még Arany is melegebb volt nála, ez pedig sokat akar mondani annál, ki Aranyt jelentések felolvasása alkalmával hallhatta. Nem csoda, ha Arany tűzbe jött. Az ortliologok és neológok harcáról kellett megemlékezni, s ismert jó szivével a népies közmondás szerint ugy akarta az eseményt megbírálni, hogy a kecske is jó lakjék és a káposzta is megmaradjoj}. Az eredmény az volt, hogy Toldy is, Szarvas is bicentett fejével, mintegy azt akarván mondani mindegyik: mégis csak nekem van igazam. De térjünk vissza Lónyaihoz. A nemes gróf nem mulasztotta el ez alkalommal is felhívni a közönséget, hogy a Széchenyi művei megvásárlásához, filléreikkel járuljanak, s mellesleg mondva szégyen is volna, ha ez nem sikerülne. 30000 ft. nem is pénz Széchenyi müveiuek közkincsesé tételénél, s mindenkinek a maga tehetsége szerint kötelessége, — a vidéki lapoknak pedig igen nagy terök nyílik ez irányban tenni, a mit lehet, hojcy január 1-óig e pénz együtt legyen, nem kétkedem, hogy lesznek Pápán is lelkes emberek, kik c magasztos célért lelkesülni és gyűjteni fognak. De már ön látom, hogy nem leszek kész Lányaival; törjünk megint vissza hozzá. A beszéd legérdekesebb mozzanata vala az, mikor Bajza egykorú levelet az akadémia-alapítás nagyszerű jelenetéről felolvasta. Végül átnyújtotta Fogarasinak a nagy szótárért az arany érmet ós átnyújtotta a szót Aranynak, ki után Horváth Boldizsár következett: Emlókbeszódet tartandó Szemere Bertalan fölött. Ha Lónyai szavai Széchenyin felelcvenítési kísérlet voltak csupán, Horváthnak az ismét felelevenítés helyesen sikerült; ő volt a közülés prófétája. Előttünk láttuk Szemeiét, az idealistát, a nagy hazafit, kinek a puritán hazafiság csak azon egy szemrehányást teheti, hogy a magyar nemzet fenntartásáért követte el még hibáit is, s kinek pártatlanabb, de e mellett lelkesebb szószólója alig lehetett, mint Horváth, ki annyira elragadta a közönséget, hogy beszédje vegén percekig tartott a taps. Remek vala a történeti bevezetés, az egyéni jellemzés, ós végül a conclusio, melyet a jövő iránt elcsüggedek felé fordulva mondott: A népek koronkénti stagnatiója nem mindig hanyatlás, a nagy eszme, mely a népbe átment, olykor megállapodik, vissza is megy haladása közben; de ha egyszer vóróvc vált, tönkre nem mehet. Horváth titán jöhettek azután Gregus és Lenhossók; hiába,— kitódult a közönség és alig maradt benn száz hallgató a tagokon kivül, a legtöbb iparkodott megóvni sokáig zavartalanul a a hatást, mit e nagyszerű beszéd mindenkire g.yakorolt. Végül a hót két jelenlegi halottjáról emlékezzünk meg,