Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-05-22

— M ; nga az Aladár!? kiáltott fel élénk hangon Ad­TÍennne, mi alatt vonásain a meglepettség és Öröm mutat­kozott; azonban csak hamar eszébe jutott, hogy Aladár férfi s még hozzá kálvinista. Ezzel még szoba állani sem szabad,­gondola az ifjú. hölgy, s csak hamar megbánta szavait. Aladár a kérdésre fülig pirult; háromszor ís belekez­dett, míg végre kibírta mondani az igen t. Ezen sajátságos találkozás után mind a négyen a lak­helyiségbe tértek. Rétlakiné és leánya szobájukba vonultak, uti öltönyeiket leteendők, Rétlakí és Aladár pedig ismét visszatértek az előbb elhagyott szobába. Aladár el volt ragadtatva Adrienne bájai által. A halvány, majdnem átlátszó finom vonások, a sze­mérmesen lesütött szemek, a karcsú magas termett meghó­díták Aladárt. Áldani kezdé atyját, s annak óhaját, s a mily közö­nyös volt előtte az egész óhaj ezelőtt néhány perccel, ép oly erős volt most az akarat, annak teljesítésére. Nem vehette Rétlaki semmi hasznát Aladárnak a tár­salgásban. Ha kérdezett valamit tőle, vagy nem nyert választ, vagy háromszor, négyszer ís ismételhette a kérdést s azután egy igen vagy n e m-böl állott a felelet. (Folytatjuk'). IiCrclczés. Budapest 1875. május 14. Kedves barátom! A mi késik, jobban érik, —mondja egy közmondás, hogy tehát levelem rég tett Ígéretem dacára csak két havi késés után jött kezeidhez, mentsd ki azzal, hogy leg­alább akartam jobbat irui; ha nem sikerült, arra megint egy közmondás a mentség: ad ínpossibilia nemo teneatur. Az igaz, hogy épen legjavát kerestem ki az időnek, Buda­pesti leveleim megkezdésére ; valódi idő ez diplomatiai levél meg­inísára, tudniillik írhatnék most semmiről sokat, mert még azon minden tárcaíró által oly nagy virtuozitással variált holt idény sincs itt, pedig bizony az az idény rég elmúlt, mely a „holtá­nak ellentétét tehetné élénksége által. Tavaszunk az idén nem volt, naptárban ugyan benn áll, hogy márczius Sl-étó'l június 21-éig tavasznak kellene lenni, de még április végéig- téli ruhákban járhattunk, a napheve ma már annyira pörköl, hogy a nyár kellő közepén képzelhetjük magunkat, pedig fáink levelei aligha kezdik levelekkel fedni gallyaikat. Mulató helyeink igy még nem fejtik ki azon vonzerőt, mely más tavasz alkalmával a budapesti vidéket oly látogatottá teszi s a Margit szigetet kivéve, melyet a természet különös kegyencéve szemelt ki, alig van hely, hol az ember azon kéj­éivezcttel telepedhetnék le, hogy teljes erővel szíhassa az üde tavasz virág illattal telt levegő áramlatát. Legélénkebb igazolása ebbeli állításomnak az, hogy a csa­logányok , melyek eddig minden felé gyönyörködtették füleinket szerelemittas dallamaikkal, az idén csak három helyett telepedtek meg nagyobb számban, melyek közül első helyen áll a Margit­sziget, hol alig van bokor, honnan bájos csattogása ki ne hal­latszanék. Jgy a természet maga legnagyobb támasza a külön­ben is tulajdonosa nagylelkűsége által pompásan átalakított helynek, s mindkét nőegylet, mely eddig gyámoltjai és nevelt­jei javára rendezte majálisát, helyesen számított; tömeges rész­véttel lepte el május 1- sőéu és május 10-ikén a legválogatottabb közönség a szigetet, s ha egyik másik vagy talán sok ís a rendelkezésre álló női szivek közül a csalogányok igéző dalá­nak befolyása alatt veszendőbe ment, hogy egyik vagy másik tánezosuk gondnoksága alá kerüljön — a szegény hölgyek nem tehettek róla. A Margitsziget igéző viránya százszorosan fokozva • viszi a császárfürdői platánok egykori szerepét, és sejtelmes ho­mályba burkolja a tánctól pihenő s a lombok alatt sétáló fia­talpárok fejlődő szerelmét. Hogy ily viszonyok közt nem csak üdülést kereső minisz­tereink, s más státusférfiaink, hanem a fiatalok is a Margitszi­getnek adják az elsőbbséget, természetes. Ujabb időben veszedelmes konkurrense támad azonban a Margitszigetnek is a Svábhegyben, mely a svejeziak vállalkozó szelleme folytán tüdősorvadás és aszkór veszélye nélkül érhető el már most a fogas kerekű hegyi pálya által, s melynek nya­ralói ez által nemcsak becsben, de kiességben is emelkedtek, mert mind a város mind a tulajdonosok azon vannak, hogy a vasút által nyert előnyök általuk is emeltessenek. így a svábhegy, Disznőfő és vidéke reménylik, hogy visszanyerhetik régi fényü­ket, azon idő fényét, még mikor ezren és ezren vándoroltak a nyár "folytában ki „a züid"be gyalog, s mikor még egy falat hideg sültet és egy korty friss vizet Mátyás kutjából többre be­csültek, mert szabad levegőben élvezhették, a. füstlepte szük sörházban nyújtott pilseni sörnél es tormás kolbásznál. Zugliget és Lipótmező a háttérbe szorulnak, még a csalo­gányok is elvándoroltak a tájról, csak itt ott hallani még egyet, mintha a próza, mely c két helyen, ott a természetnek részvény társaság általi kizsákmányolása, itt a tébolyda felállítása által érvényesül, ő reájuk is hatna. Még csak a városliget tartja fenn igényeit a látogatók ezrei oda zarándokolására; a pesti külvárosok számára oly elő­nyös helyen fekszik, hogy sohasem fog divatból kijönni, s az előkelő világnak is szüksége van reá, hogy a pratert, hideparkot, és a boulognei erdőt otthon is imitálhassa s mutogathassa lovait, ruháit és szeszélyeit. A közelmúlt hetek kevés nevezetességet nyújtottak; az országgyűlés tenni siet, világos, hiszen nem ért reá az elmúlt három év alatt. — A tudományos társulatok sorra tartják búcsú előadásaikat a szünidő előtt; a nemzeti színház pedig igyekszik Aida gyakori adása által némileg kiegyenlíteni. Sajátságos, de szomorú tünemény, hogy a két nyelv mily harezot ví a színészet terén Budapesten; a mint jó német tár­sulat van, képtelen a magyar színház teli házakat szerezni; igy jelenleg a német színház első rangú művészekből álló társulata mindig teli házat csinál: ha igaz az, mit sokan mondanak, hogy ez csak a pesti közönség jó műizlését mutatja, mert inkább néz jó előadást német nyelven, mint az igen középszerű előadásokat a kerepesi uton , — ha ez igaz, kíváncsi vagyok, hogyan lesz, ha majd három magyar színház lesz Budapesten, t. i. a nemzeti­színház, az operaház és a népszínház, — s nem lesz egyikben sem olyan, kit műélvezettel meglehetne nézni! Akkor talán még többen fognak-elmenni a német színházba. Ez irányban kellene báró Podmaniczkynak hatni; mig nincsenek müvésziebb előadá­saink, hiába rovancsolja naponta a pénztárt, üres lesz az mindig. Selenus.

Next

/
Thumbnails
Contents