Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-05-01
Mire goiHlolkoriiií kezdünk. Beszély. — Irta: Zoltay. (4. Folytatás). Adrienne előtt ismét vonzónak tünt fel a zárdai élet képe, ismét hinni kezdé hivatottságát a zárdai életre. Minden emléke a múltból, minden tárgy, mely körülötte volt, oly kedvesnek tünt fel előtte, hogy azoktól megválni, majdnem lehetetlennek tekinté; a tapasztalt bánásmód, előzékenység, szeretet nélkül — melylyel őt a nénék elhalmozták — azt hitte, nem lesz képes a külvilágban megélni, s végre belátni vélte, hogy a szorongatott, elhagyott anyaszentegyháznak oly egyénekre van szüksége mint ö, a ki menten minden alacsony érdekektől, magasztalt tulajdonságaival csupán annak kivan használni, élni. Ily gondolatok mellett, természetesen háttérbe szoríttatott a szülői akarat, s a gyermeki kötelesség, — egészen megfeledkezett azokról. Gondolatiból Cecil megjelenése rázta fel. — A nagyságos fejedelemnö egy levelet küld önnek, szóla a jött, átadva a mondott tárgj'at. — 0 irta? kérdé Adrienne. — Nem, a levélhordó hozta ; nem tudom mi lehet benne, ö nagysága , ki csak igen fontos iratokat szokott szemüveggel olvasni, ezt ugyan csak megolvasta. — De én nem beszélek többet, nem töltöm itt az időt, meri ö nagyságának szüksége lehet reám, s ha itten talál, haragudni fog. Isten önnel Adrienné! szóla Cecil, magára hagyva Adriennét. A mint az átnyújtott levélre esett Adriennének tekintete, azonnal felismeré anyjának irását. Gyorsan bontá fel a csak összehajtott levelet és olvasott. Nem volt, nem lehetett az ifjú hölgy meglepetve az előttünk ismeretes levél tartalma által; ö ismerte szülőinek akaratát, s igy újságot e néhány sor nem tartalmazhatott, mégis ugy érezte magát Adrienne, mintha egy édes álomból rázná öt fel a levél, álomból, melynek megvalósításán lelkének egész hevével függött. Mély sóhaj tört elö kebléből, midőn a levelet átolvasta. Mi volt e sóhaj ? Az eltemetett boldogság sirfája. A szülői akarat ezen újabb kifejezésére ismét háttérbe szorítá hajlamait s miután ezen akarat rövid órák leteltével ténynyé is változand, egyszersmind sirba szállítá úgy a jelen, mint a jövendőben élvezendő boldogságot. Adrienne megadta magát a végzetnek, — mely- anyja által beszélt hozzá — feladta annyi szeretet, hévvel ápolt reményét. A gyermeknek nem volt fegyvere szülője ellen. A mondott időben Rétlakiné csakugyan megjelent a zárdában, egyenesen leánya cellájába ment. Rétlakiné mintegy 40 éves lehetett, szúró fekete szemekkel, melyek fölött erős, hasonló sziníí szemöldök foglalt helyet; egyenes, kissé erös orra s a bátor, majdnem kihívó tekintet erélyes, bátor lélekre engedtek következést vonni. Az anya és leánya, ha nem is a legnagyobb, de minden esetre erős ellentétet képeztek. Amaz keveréke a férfi, és nöiségnek, mety keverékben a férfiasságból jóval több jutott, mint az utóbbiból, — emez szelidség, jóság és megadással arcán, mint a nőiesség eszményképe tünt fel. Rétlakir.é belépése után, rövid leírásunk után épenv nem várható gyöngédséggel ölelte meg leányát, s miután rövid kérdésekkel mintléte után tudakozódott, következő kérdést intézett hozzá : — Megkaptad utolsó levelemet? — Igen, felelt Adrienne. — Akkor tehát el vagy készülve a távozásra. — Igen, minden rendben van. — Ezt szeretem leányom, mert időnk igen rövid, s még a fejedelemnötöl is bucsut akarok venni. Vedd tehát kalapodat, napernyődet s menjünk hozzá, — azon idö alatt málháinkat majd leszállítja a cselédség kocsinkra. Rétlakiné e szavai után csak hamar elhagyták Adrienne szobáját, hogy a fejedelemnöhöz menjenek. Ez utóbbi, mint rendesen, egyedül volt szobájában. A mint a vendégeit belépni látta a fejedelemnö, felegyenesedett ülőhelyéről s az érkezők elé ment, nyájasan üdvözölve Rétlakinét, kit üléssel kínált meg, Adrienne-t nem illette meg az ülés, hiszen még fejedelemnö és tanonc állott egymással szemben. (Folytatjuk). München 1875. Mari. 3, A müncheni műakademia szobrászati, fa — és rézmetszet! osztályainak részletes leírása oly nagy terjedelmű volna, hogy igy a kitűzött célnak nem felelne meg; t. i. célom levén. München nevezetességeit a tisztelt olvasó közönséggel rövid vázlatban ismertetni; tehát csak a lényegesebb dolgokat fogom közölniA fa — és rézmetszeti osztály tanítványai részint a természet utáni rajzolásban gyakorolják magukat, hogy tanulják v& természetet megismerni és a réz — s fametszeti modornak megfelelőleg rajzolni; részint pedig a réz s fametszethez szükséges technikai ügyesség elsajátítására próbametszeteket készítenekA már gyakoroltabbak, a német illustrált lapok számára metszik a rajzokat fába, s az ezekért járó díjjakból tartják fenn magukat. A réz — s fametszeti osztag jelenlegi tanára Raab, nálunk: Magyarországon is ismeretes egyéniség, igy p. u. a képzőművészeti tá rsula t legutóbbi ni alapjainak egyike is az ő vezetése ? alatt itt metszetett, egyik tanítványa által. Legjelesebb tanítványai közé tartozik Lehman rézmetsző és Kraus kopf fametsző. Az akadémia szobrászati iskolája tulajdonkép a hires Schwartzthaler (meghalt 1848-ban) által lett nevezetessé, ki annak egy évtizedig tanára volt. De ennek halála után, és* azóta, nagyon csökkent; mert jelenleg a serdülő szobrászok inkább Bécsbe, Berlinbe vagy Drezdába sereglenek. A szobrászati iskola sajátkép nincs osztályokra beosztva, de mégis három fokot különböztetünk meg benne: ugyanis az újonnan felvett növendékek először gyps után kezdenek agyagból formálni; ha. ebben már némi ügyességet elértek, az élő természet után mintáznak és a boncteremben az izomrendszereket tanulmányozzák holttetemeken. A harmadik fokon álló növendékek már önmaguktól képzett szobrok s csoportok fogalmazásához kezdenek, és ezen vázlataikkal nyilvános pályázatokon vesznek részt. A szobrászati osztály jelenlegi tanára Wiedemau József nevezetes szobrász, kitől Münchenben számos szobor mintázta.—
