Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-01-09

halál után üdve, dicsősége. A fiu kegyelettel hajlott meg atyja előtt, mert ezt parancsolta az isteni és állami törvény; mert az öregek iránt tiszteletét látott és tanult mindenütt, ezt követelte a hála érzet, mit megtagadni, Örökre megbélylyegzö gonozság lett volna. — Örömmel is láthatta végre a fiu, hogy egykoron ezt is örökölni fogja. A leányok azonban nem számíthattak törvényes Önállóságra. A házasság, melyre léptek — csak a gyámi hatalom sünét változtatá meg irányukban ; a mennyiben ezután férjükhöz állottak a törvény előtt leányi viszonyban. (Folytatjuk), I MÁSOK LÁNGOLNAK 0[ások lángolnak olthatatlan, Mások ígérnek nagy szavakban Szenvednek véges végtelen, Minden szépet, minden nagyot, És imádják a lányka báját: Örök hűséget, boldogságot!. Én csak szeretlek kedvesein. Én csupán egy szivet adok. Mások, a kik ma esküvőnek S szivük oly mélyen lángola, Holnapra mindent elfelednek: De én nem felejtlck soha! Pap Kálmán Feneketlen! — Elbeszélés. — Ír la B e 1 á n y i F c r c n c. (13. folytatás). Ks csakugyan bámulatos dolgok történtek egymásután a kastélyban, mik fölött a tapasztaló szolgák fejrázva suttogtak, s lökték egymást hallgatagon oldalba, mikor egy új észleletre bukkantak. A grótnö eleinte nehézkesen vitte egész szerepét, de mintha Mary és a gróf összebeszéltek volna, minden bajból ügyesen kisegítették és könnyítették működését, ugy, hogy gyakran ugy rémlett neki, mintha ellenlábasai érdekében Jelt volna az, a mit ö tesz, pedig ö csak terveiket akarta meghiúsítani. Mondánk, hogy minden változáson ment keresztül a grófi házban. A fesz lassan elmúlt, mely elébb uralkodott. Elébb a grófnő csak az udvariasságparancsolta társalgásba bocsátkozott a háznak urával, kinél ö oly fellünöen vitte a vendég szerepét az úrnőé helyett. Már első nap, még a boezúállás hevében, érzé át, hogy a közeledést csak úgy színlelheti valónak, ha a külső feszt, látszólag envhíti,— látszólag természetesen — hangsulyozá meg gondolatban is. — Miért feküdt volna a tőr párnája alatt, melyet késznek nyilatkozott keblébe mártani, ha a gróf a férj jogával először élni óhajtana. Tehát a fesz némi kedélyesség színezetének engedett. Ezelőtt az ebéd rövid, szótlan vala, s ebéd után a fiatal nri pár elvált, kiki a maga vendégeivel. E napok egyikén a grófnő fölkelt, de nem hagyá el a társalgó szobát, hanem leült, s kártyát hozatott, s kijelenté, hogy ö piquet-t akar játszani. Adorján épen igen rosz kedvű volt; mert ebéd közben összezörrent Maryval, ki a gróf pártját fogta igen hevesen. Es igy a felszólítást, a játékhoz, nem ís hallotta, anynyira el volt mélyedve gondolataiba. De nem is volt hozzá intézve, nem is őt értette a grófnő, hanem felszólítása, a *) A költőnek közelebb megjelenendő költeményeiből. grófhoz volt intézve. Ez azonban oly szokatlannak tartott ily felszólítást, hogy nem ís merte magára venni, ugy hogy a grófnő kénytelen volt egyenesen nevén szóllítani öt, s a kártya-asztalhoz hívni. De ez a grófot még nagyobb zavarba látszott hozni, ugy hogy a szünetet, mi ez által keletkezett, a bárónő használta fel, szembe letelepedni barátnőjével s a kártyát gyorsan megkeverni és kiosztani, A grófnőt ez egészen kihozta nyugalmából. — Mit akarsz — kérdi indulatosan. A bárónő bizalmasan intett szemével és odasúgott. — Mit gondolsz, Laurám, csak nem fogsz ezzel az unalmas gróffal játszani; oly angolosan játsza, aztán mit gondolnának az emberek, ha valaki a gróffal játszva találna, még valami szívélyes közeledést gyanítanának. Mily borzasztó lenne az ! Mary bárónő látszólag megnyugtatni akarta a grófnőt, hanem tévedett; a fiatal úrnő felugrott, mérgesen oda dobta kártyáit s ott hagyta a termet, s egyátalában egész nap oly rosz kedvíí lett azután, hogy másnap jónak látta a gróf az első hívásra a játékasztalhoz ülni s azóta minden délután az összes cselédség ámulatára, a fiatal házaspár kártyázott együtt. Sőt a mi több, a grófnő dacára annak, hogy a vesztést erőszakolni akarta, mégis jókedvű maradt, pedig mindenki tudta, hogy eddig semmi sem boszantotta jobban a grófnőt, mintha a kártyában vesztett. Maga a gróf is, ki ilyes jelenségeket vajmi ritkán látszott ézzrevenni, legalább nem mutatta, kockáztatott egy megjegyzést, mire a grófnő azon német közmondással válaszolt, mely a játéknál balsorsban levőnek igér a szerelemben jó szerencsét. A gróf elkomorodott c megjegyzésre ; de akaratlan is derűre nyíltak szemei, a mint észrevette, hogy a grófnő, egy benső pillantást vetett reá, sőt még ujjait is inegszorítá, a mint épen emelésre került a sor. Csakhogy ily derük a grófnál is csak pillanatnyiak voltak. Sajátságos észleletet lehetett nála tenni. Minél bensőbb, gyöngédebb lett neje iránta, annál komorabb, mélabúsabb és elzárkózottabb lett ö. Korántsem 'mutatta ezt neje előtt; hanem ha ily jelenetek után elhagyta a szobát, oly hangulatban szokott lenni, hogy mindenki kitért az útjából. Es ha gondolkozunk egy kissé, könnyű ennek nyitjára találni. A gróf tudta ugyanis, hogy Mary bárónő egy merész játékot kezdett a grófnő megtérítése végett, — hiszen neki is kellett hozzá segédkezet nyújtani. A mint ugyanis Mary bárónő a tért recognoscirozta, fölismerte azonnal, hogy itt csak egy uton lehet segíteni; s ezen út az, hogy barátnője kényszeiítessék gyöngéden foglalkozni a gróffal. Tekintve a grófnő tiszta jellemét és nemes gondolkozásmódját — épen