Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-04-17
a második fölött elcsipetnek. Az ezután képződő hajtásoknál bevárjuk a 7. levelet, és ekkor az 5. levél fölött újra elcsípjük. A kurtítási munka ezzel be van végezve, mert a most képződő hajtások már a gyömőlcsöket hozzák. Mihelyt a növények annyira fejlődtek, hogy az indák az ágy szélességében az alsó széléig terjedtek, ott egy ásóval elvágatnak. Es ez mindannyiszor megteendő, valahányszor ujabb inda éri el e határt, A szekrénykék zsindelydarabbal felemeltetnek, hogy alattok az indák szétágazhassanak. ÍS mihelyt rosz idötül tartani nem lehet, egészen is elmozdítatnafc s csak épen időváltozáskor alkalmaztatnak újból. Az öntözést én a dinnyetermesztésnél íönek tekintem, különösen a növény kék növekedése első korszakában, midőn a gyors képződéshez sok táplálék szükséges, és a gyümölcs képződésekor. Ezen időben reggel könnyen Öntöztetem a kanna rózsáján át, estve 5-6 órakor pedig erősen megáztatom. Nehogy történetesen a növény szára rothadásba essék, körüle a földet fölhalmoztatom. Azonban erre leginkább gyönge növényeknél van szükség. Mihelyt a gyümölcsök elérték növekedésükben rendes nagyságuk %-át, az öntözéssel alább hagyunk, estve felé könnyen öntözzük, s csak akkor áztatjuk, ha a levelek lankadtak. A gyümölcsök alá tetözsindelyt használunk. A sorok közt levő kukorica is gyorsan nö és védi a a dinnyéket az időjárás sokféle változásai ellen. A májusban s még olykor júniusban is előjövő hűs léghuzamok, valamint a később beálló nagy hőség is ez által ártalmatlanná van téve és a hírtelen kiszáradás eltávolítva. A földnek egyenlő nedvessége marad, és ezzel eleje van véve a levéltetűk fellépésének. Bármennyire jóltevö is a kukorica a dinnye növekeE Jellemvonások a római nép életéből. (10. folytatás) pártok makacs tusai közt, a kezdetben tágabb körű 1£ consuli hivatal ismételve megnyirbáltatott. A plebejusok T törekvéseinek, ez volt célpontja. A patríciusok, kik eleinte egyedül voltak, képesítettek a főbb tisztségek viselésére. A köztársaság szilárdnlásával hasztalan kisérlettek meg mindent e törekvések elfojtására. A hivatalokra vonatkozó privilégium védelmében lépésről, lépésre hátrálva, egy egy uj pontot kerestek, uj status hivatal felállításával, mely kizárólagos birtokukban még élő hirdetője legyen rendi felsöbbségüknek. Igy vált ki a consul müköréből a censor, fő aedilis, praetori hivatal. Minden tisztségek is ugyan csak ideig óráig uralhaták a privilégiumot, minek végül is buknia kellett, több tekintetben azonban a párt harcu hivatalok szervezésével áldást hozó is volt az államra, a mennyiben egy részt ez által évszázadokra lehetlenné lön, hogy az illető consul befolyását minden akarat, minden lángész dacára is, a csak egy évig tartó hivatal s a királyság közti ür áthidalására felhasználhassa; másrészt e jelzett uj tisztségek a felvirágzó városban mintegy uj mozgató elemei lőnek a kordésére, még sem szabad annak a gyümölcsök éréséig helyén maradni. Mihelyt ezek természetes nagyságuk V 3-át. elérték a kukoricát egy méter magasságig vissza kell vágni, — és a % nagyságnál pedig egészen el kell távolítani. Ezen idő esik körülbelöl július 2-od felére és augusztus elejére. A kukorica visszavágásával a dinnyék több napfényt kapnak, ami tenyészésüket előnyösen mozdítja elő; teljes eltávolításuk pedig a gyömőlcsöket teszi cukortartalinasabbakká és zamatosabbakká. Ezen művelési mód alkalmazása óta nem vettem észre a dinnyéken levéltetüket. A melegágyakban levő dinyél:re jött levéltetüt könnyen el lehet távolítani, ha egy telemarokkal békalencsét, mocsárról szedve, a növény szára körül teszünk. A dinnyéknél olykor előjövő ragyát és gyökér rothadást, melyek hosszas szárazság után hirtelen következő erös essözés következményei, az által lehet megelőzni, hogy az ágyak mellé karókat verünk, lécekkel összekötjük és a* tartós eső idejekor föléjük szalraatakarót, gyékényeket alkalmazzunk. Iieykál Ede. Pápai törvényszéki csarnok. Árverések, april 19-én Özv. Szabó Istvánné ellen ingóságra rápán, Molnár József ellen ingóságra Tapolcaion. — SO. Schvvartz Józsefné ellen ingóságra Pápán. — 21-én Horváth Gyula ellen a takátsi 559 szám telekj könyvben foglalt ingatlanraTakátsin. — 22-én Nagy Károly és neje ellen ingóságra, F. Görzsönyben. — 24-én Kó'szeghy József hagyatéka ellen a nagy szölló'si 328 számú telekj könyvben foglalt somlyói szölló're IV. Szó'lló'sben. mányzásnak, az igazságszolgáltatás rendes uton tovább fejletével támpontjai a rend s szabadságnak. Az aedilek vitték a főrendü tisztet, s a felügyeletet a színházakra. A praetor hivatása a törvénykezés vezetése, az igazságszolgáltatás volt és tartatott a consul után első államhivatalnoknak. A censor feladata volt a közerkölcsiség felett őrködni s az állam érdekében a polgárság vagyoni helyzetéről biztos tudomást szerezni. A censorok minden ötödik évben tartottak hivatalos vizsgálatot! Ez alkalommal a fórumon, később a marsmezején, segédek kíséretében megjelenve, maguk elé idézték a polgárokat, kik kötelesek voltak vagyonuk, háztartásukról lelkiismeretes számot adni. A mely polgár sokáig nőtlen maradt, vagy pazarolt, vagy elnézte családjában a káros fényűzés jeleit, a legszigorúbb erkölcsi megrovást vonta magára. A censorok továbbá, botrányos viselet, vagy hanyagság miatt a lovagot kitörölhették a lovagok sorából. Ok töltötték be a senatusban megürült helyeket is, s viszont kinek nevét kihagyták a senatorok névjegyzékéből, az megszűnt senator lenni. A nép azonban itt is gondoskodott, hogy e fontos hi-