Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-04-03

— Az alakuló kertész társulat alapszabályai át­vizsgáltatván, tagok összeírására aláírási ív bocsátatott ki, hogy a Leiratkozás megtörténte után, az alapszabályok elfogadásával, megalakuljon a társulat. Szabadjon rcménylenünk, hogy városunk es vidékének gyümölcskedvelői tömegesen veendnek részt ezen nemes foglalkozású egylet működésében, és fel is fogják virá­goztatni azt. — Húsvét ünnepe másdnapján szedettek össze a jszabadelvü párt választmányára tett szavazatok. A szahadelvü­ség nevében rosszaljuk a megtörtént választás módját. Az ily eljárás csak a nyolcévi pártfcgyelem rút kinövése. A választó nép kezébe kész névsort adni, hogy egy clique emberei jöjjenek az urnába, nem fér össze az igaz szabadelvüséggel. JVem lett volna e helyesebb, a nőegylet módjára, az összes választók névsorát adni át az egyes választóknak a végből, hogy azok közül, az illetők nevei aláhúzásával választottak volna.g — A polgármesteri hivatal figyelmezteti a lakossá­got, hogy americai burgonyának beszerzésétől óvakodjék, valamint Angol s Franciaországból, Würtembergbó'l csontárgyiimőlcsfákat ne hozasson, mivel mindezeken többféle kártékony rovar terjedt el s emészti azokat. A rovarok ismertetésére s szükség eseté­Len irtásuk módjára a polgármesteri hivatal bővebb felvilágosí­tást nyújthat. Mihelyt valahol ilyféle rovar mutatkoznék, a városi hatóságnál azonnal bejelentendő. — A krajcár-egylet alakítása végett múlt számunkban tett felhívás folytán összejött érdekeltek elhatározták, hogy bár az egylet egyszerű szabású köntösben és nem fényesen csengő cim alatt akar a világ elé lépni; de céljaievén a népnevelésnek előmozdítása, vele a felvilágosodásnak a nép alsó rétegeiben ter­jesztése: mindenesetre fel fogják állítani. Polgártársaink aláírási ivekkel fognak megkerestetni és a jótékony nőegylet támogatásra fog fölkéretni. Ez alatt rövid időn az alapszabályok is elkészülnek. — Elegáns koldus. A párisi belügyministerium egy hivatalnoka valahányszor a Sebastopol-boulevardon elhaladt, az ott ülö Benjamin nevű vak koldusnak mindig két sous-t szokott adni. Egyszer véletlenül kettős louisdort vetett a koldus kalap­jába. Ily nagyobb szabású jótékonyságot azonban budgetje nem igen bírván meg, mihelyt a. hibát észrevette, visszasietett, de a koldust már nem találta szokott helyén. Azt mondták, haza ment reggelizni. Azonnal fölkereste lakását, hol az előszobában egy szolga íbgadá. 8 miután kijelenté, hogy bizonyos Benjáminnal kivan beszélni, egy igen elegáns étterembe vezeté, hol a vak koldust egy pamlagon ülve találta. „Ön beszélni kivan velem?" kérdé a belépőt. A hivatalnok erre némi nyugtalansággal váta­szolá: „Sajnálom hogy önt zavarnom kell, de ugy emlékszem, hogy ma. két sous helyett egy kettős louisdór-t adtam" „Az meg lehet, mert még nem szedtem össze pénzemet. Jfa csakugyan ugy van, azonnal segítünk a dolgon." Ezzel csöngetett, s a Lelépő szolgának monda: kérdezze Ernst urat, nincs-e a reggeli bevételben egy negyven frankos aranydarab" A szolga visszajön kezében az aranynyal, mellyet ura intésére egy chinaezüst tálcán nyújtott át a vendégnek. Midőn ez mély köszönetnyilvánítás kö­zött menni készült, az öreg vak utána kiált: „Pardon uram, Ön nekem ma reggelről még két sous-val tartozik." — Kicsiben,ugyan nemi s m é tl ő d i k-e nálunk is az ilyen történetke? — Ep azért törülte cl városi képviselőtestüle­tünk is, a mult közgyűlésén, a házaló koldulást, mely 1876. ja­nuárban fog bekövetkezni. —A városi illetőségű munkaképtelen szegények pedig szegénységi pótadóval fognak gondoztatni. — A pápai szabadelvű párt, múlt hó 29-én tartott szavazó gyűlésén, következőleg alakult meg: fó'elnök Gr. Es­terházy Pál, elnök Békássy Lajos, alelnök Osváld Dániel, jegy­zők: Dr. Jakoby Sámuel, Rózsa István,— 48 választmányi tag: Horváth Káról, Hanauer Béla, Jády József, Dr. Makara György Nagy Szabó Ignác, Antal Gábor, Szilágyi József, Ajkay Imre, Voyta Adolf, Diskay Kálmán, Kó'rösy Sándor, Szvoboda Vencel Czink János, Gyurátz Ferenc, IVeguli Nándor, Stampfl Gusz­táv, Kovács István, Bánóczy Pál, Dr. Lővy László, Vermes András, Kalmár István, Pakrócz Ferenc, ilj. Fleischner Mór, Hofstädter Márton, Krancsák József, Szakács Dániel, Veszele János, Halász János, Keresztes István, Csajtay Dániel, Graf János, Mattus Káról, Lővy Mór, Szauer József, Timár Elek, Steiner Manó, Devich József, Schlesinger Lipót, Mórocz Antal, Brader Sámuel, Vághó Ignác, Rada János, Pék Antal, Vágóh László, Hottó Elek, Szelestey Lajos, Fischer Adolf, Lővenstein Adolf. — Beadatott összesen 199 szavazat. — Népesedési mozgalom városunkban tavaszelő ha­vában. Születtek 56, és pedig férfi 29, nő 27. törvénytelen szü­lött 10. Meghaltak: 57, férfi 28, nő 29; r. cath. 42, helv. h, 4 ág. h. 2, izraelita 9. Korra nézve haltak: halva lett 4, szüle­téstől 6 hóig 12, egy évig 3,—egy évtől 10 évig 14, 10—20 évig 2, 20—40 évig 3, 40—60 évig 7, 60—80 évig 8, 80—100 évig 4. Uralkodóbb halálnemek voltak: tüdővészben 6, sorvadás­ban 9. tüdó'lobban 3. hagymázban 5, vörhenyben 3, ránggörcs­ben 3, vizkorban 3, újszülöttek gyengeségében 7, éretlen 3, aggkorban 9, gyilkosságban 2. — törvénytelen szülött halt 5. Orvosoltatott 23, nem orvosoltatott 34. Uralkodó betegség volt a hurut. F. M. — T ő r t é n e t i naptár tavaszelő havában : . 21. 1808-ben szül. Jules Favre, a kitűnő francia ügyész. 22. 1471-ben f Podjebrad cseh király. 23. 1849-ben Iladecki Novaránál győz. 24. 1827-ben -j- Bethoven zeneművész. 25. 1799-ben Káról főherceg Stóckachnál a franciákat megveri. 26. 1849-ben Percei Mór és Igmá. 'Ii a szerbeket Gyulá­eál megszalasztják. 27. 1737-ben szül. Gibbon. Irodalom. — A „községlapja" legközelebbi számában következő tartalommal jelent meg: A gyámhatóság szervezéséről— Dal­mady Gy-től, Hagyatéki vagyonok leltározásáról — Farbach J. jegyzőtől, Az általános védkötelezettség a bünfenyitő forum előtt — Matavovszky A-tól, Jogügyletek, magán okiratok s telekkönyvi beadványok — Tóth L., Az élet szükségeiről — Dr. Gross L.— Altalános gazdasági szemle Girókuti F., A szép Bugáth Pálné esete — Balázs S. Heti szemle. Negyedévi díja 2 ft. — Az életmentés és egészség- heti közlöny Dr. Dudics Miklóstól, legközelebb tartalmazza: A testgyakorlat, — Egy életmentő álomképe, — Lélegzés sűrű füstben, — Az élet­mentés hajdan és most. Negyedévi díja 1 ft. — Az egyetemi híradó, mint a hazai főtanodák ifjú­ságának közlönye, szerk. Naszluhácz Ödön, — negyedévi díja 1 frt. Idáig megjelent két száma komoly törekvést árul el. N y i 111 é r. Huszonkét évi szülésznői teendőkben bőismerete­ket szerezvén, — szakavatottságom több rendbeli bizo­nyítékkal van ellátva — bátorkodom a t. c. szülö-nöket értesíteni, miszerint a szülésnél előfordulható bármely bajok eltávolítását magamra vállalva, mindenkor kész szolgalatjukra állok. Lakásom: Árok utca 807 sz. a. Pápán, 1875. év március 31-én. Edelényi Janka oki szülésznő..

Next

/
Thumbnails
Contents