Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-09-12

gait. Feltűnt képzeletében a c?cndes völgyi lak, melyben oly boldog napokat élt keresztül, és ugy szerette volna a lenyes királyi palotát amaz egyszerű lakással újólag felese^ rélni. 0 érezte, hogy férjének uj méltóságával nem nyert semmit; de igenis, vesztett sokat, nagyon sokat. Halk sóhaj röppent el ajkairól, és szempilláin könycsepp ragyogott. A teremnek ajtaja mcgnyilt s férje lépett be rajta. Izgatottan járt fel s alá a teremben. — Ez már mégis szörnyűség ; — ennyi fondorkodás, ennyi gyalázatosság. Micsoda napok várnak még a szegény hazára ! ? — Endre, Endre! — szólt bánatosan a királynő — mért vagy ismét annyira felhevülve? Mért aggasztod magadat újólag'? — íSóh' se hittem volna, hogy ennyi gazság legyen a világon. — Lásd , lásd, nem jobb lett volna megmaradnunk csendes- hegyeink közötr, hol a nyájas olasz éghajlat édent varázsolt körénk ; hol nem háborította meg életünket semmi világi zaj; s hol mi oly boldogok valánk?! — Hagyd el, — szólt kedvetlenül a király — nekem, mint férfinak, máskép tennem nem lehetett. A kötelesség hívott, s kötelességem szava parancsoló. Lehet, hogy rám nézve amúgy jobb lett volna ; de igy kellett tennem. S most mennem kell ismét,-— a rendek várakoznak reám. Isten veled! Sietve távozott. A királynő keserűen mosolyga. Kimondhatlan érzelem foglalá el szivét, — mintha mérhetlen suly nehezült volna keblére. íme férje jött és elment a nélkül, hogy csak egy csókja lett volna az ö számára, kinek gondolatja aggódva kíséri annak minden lépteit. Mi máskép volt ez az előtt.— Mindig hidegül szeretete, s utoljára majd teljesen közönyös lesz a szerető nő iránt, kit egykor annyira imádott. Mert bír nagyobb hatalommal a hiú ragyogás és pompa, mint a a szívnek tiszta érzete ? s? Hangos zokogásban tört ki . . * Napok jöttek és távoztak. A királynő arca mindig halaványabb lön a titkos bú miatt. Ha férje kérdezé bánatának okát, szomorúan mosolygott; de nem felelt neki. Mért árulja el a titkot, midőn fájdalmának orvoslását ugy sem remélheti ? Várt tehát, a nélkül, hogy panasz jött volna ajkára ; de érdektelen lett előtte minden, teherré kezdett válni reá nézve az élet. Végre súlyos betegségbe esett. A király, kinek nappalát az országos teendők vették igénybe, szorongva virrasztotta át kedves betegének ágya mellett az éjeket. Mind hasztalan. A beteget mindegyik nap közelebb vitte a sírhoz. A vigyázatlan orvos az éghajlat változtatását ajánlotta. A betegben még élénkebben felújult a vágy, bogy hónába térhessen vissza. Kérte férjét, menjen el vele, mert hiszen, mit csinálna ö ott egyedül? Endre kebelében súlyos harcot vívott egymással a szerelem és a haza iránti kötelesség; mig végtére az utolsóé lön a diadal. Nem hagyhatta magára az országot — melynek kormányzatát magára vállalta — a nélkül, hogy bűnt, árulást ne kövessen el nemzete ellen. Egö tűz volt Endrének ezen önelhatározása a beteg nő szívsebére. „Nem szeret többé — sóhajtott fel a csalódás keserű hangján — hiszen különben meg nem tagadhatta volna legutolsó kérésemet is !" Ez juttatta öt a koporsóba. Napról napra sulyosbult betegsége, mig végre egy csendes alkonyon férjének karjai között — kivel a végpillanatokban bensöleg kibékült — örök álomra hajtá fejét. (Folytatjuk). OH HA 1IIXXÉI). Oh ha hinnéd, oh ha (udnád, Minő vulkánt; rejt kebelem; Hogy mióta megláttalak, >Se nappalom, sem éjjelem. Hogy egy szavaddal ennyi kint Meggyógyíthatnál, s nem teszed; — Azt. kell hinnem, hogy panaszom Xem érted, — vagy tán nem hiszed? Dúljon, tehát szivedben is. Mint enyémben, ily gyötrelem; Xe engedjen nyugtot sebed, ÍS ír rá az én szavam legveu. Levelek o nűviláií UÜIVIHÍ! — Szentkirályit!)!. III. Kedves húgom! Mint látom soraidból, még nem untad meg tanácsomat, és érdekelnek azok boldogságtok mézes heteiben is. Vajha, szót fogadnál, az én gondolatimmal gondolkodnál, hogy boldogságotok állandó lehetne. — figyelj! Miután férjhöz mentél, sohase kívánj másnak tetszeni, csak férjednek. Ez előtted, tudom csekélységnek fog* Játszani; pedig el hidd sok keserűséget nyel el a férfi, midőn neje másoknak is tetszeni kivan. Az már bennetek, nőkben, megfoghatlan hiúság, hogy bármily forrón szeretitek férjeteket, és ezek viszont bármily szeretettel s hűk legyenek hozzátok, az nem elégíti ki sziveteket, tetszeni akarnátok másnak is, az egész világnak. Vajha minden férfi bámulva, imádna titeteket! Tudom, hogy a legtöbbször nem számításból, nem rosz akaratból teszitek ezt; de ama veletek születelt hiúságból, mely a nőben egyik kiváló tulajdon. Korlátold és fékezd e hiúságot, ha nem akarod férjed igaz szerelmét próbára tenni. T ársa s ágb an m agad vi s e 1 c t ér c és s zavaidra vigyázz, nehogy valakiben irántad szerelmet költs föl. »Szavaid kimértek legyenek, m agad vis ele te szemérmes és tartózkodó legyen. Tekinteted keresse föl férjedet; ő legyen a támpont és biztos menedék a kisértetek ellen. Es az meg is óv minden veszély ellen. Ha másban szerelmet ébresztettél, és nem vagy elég erős a hatalomnak ellenállni: ugy elvesztél. Ha szívesen beszélgetsz mással, és észreveszed, hogy az mélyebb érzelmet táplál irányodban, mint szabad volna, és te ezután részvéttel nézesz reá: e résztvevő tekintet neki bátorságot fog adni szólni is, hogy érzelmeit kifejezhesse. E szavakat nem szabad meghallanod. Majd akaratlanul is fontolgatod e szavakat, és már csak újságuknál fogva is szebbeknek és melegebbeknek fogod találni, mint a férjedéit, ki most már a csa-