Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-05-03

— Kezeidben vannak Katalin ! Reggeli idő volt, a császárnő még nem csinált ioilettet. Még mindig könnyű flandriai csipkével díszített hálóköntösét viselé. Megrántá a csengetyüt, « bizalmasait hivatta. Azután a nélkül, hogy Orlow jelenlétét észrevenni is látszanék, karjait mellén keresztbe fonva, nagy léptekkel járdáit fel s alá szobájában. Néhány perc múlva Daschkow hercegnő, Pánin gróf, Teglow titkos tanácsos és Weymarn gróf voltak körülte. Legutolsóul Mellin asszony, — ama szép amaaon, ki a tobolski ezredet, mint ezredes vezénylé — jelent meg, zöld katonakabátban, fején a kacéran 'félrecsapott háromszögű chapeau-val, kezében lovagostorral. A cárnő legelőször is hozzáfordult. — Üljön lóra kedves Mellin — kiáltá még mindig izgatottan, — osszon ki katonái közt éles töltéLevelezések Dudapest, 18Ti. ápri) hó 2o-én. Egy természeti ritkaságról beszélnek a fővárosban. Az évmilliók óta következetes, bár agg, mégis mindig ifjú természet, az idén következetlen lön önmagához, mert mig máskor és másutt a fecskét küldi mint a tavasz elöhirnökét, addig nálunk a tavasz jöttét a csalogány jelzi ezen évben. Nem különös ez? nem eltérés ez a megszokott rendtől ? Hát ha még elmondom milyen csalogány időzött körünkben! Csalogány, melynek dala magával ragadja az egész világot, az ó világot — Európát — épen ugy mint az ujat — Amerikát, — melynek bájai meghódítják a ködös égalj számító, egykedvű hideg üát, épen ugy mint olaszhon örök derült egének lieves vérű szülöttjét, mely előtt meghajlik a minden oroszok cárja, épen ugy, mint én igénytelen, journálistának gúnyolt, ember, — mely nem egyszerű, szerény köntösben, hanem gyémántoktól ragyogó ruhában lépett közénk. „Vaj ki ö. és merre vau hazája?" fogják kedves olvasóink kérdezni; a liogy ne várakoztassam sokáig, irae megmondom: liazája az egész müveit világ, neve Patti A delin. Midőn e nevet leirom, ujolag megjelen emlékemben azon szívhez szólló, velőt rázó hang, mely az ezüst torokból csak azért lön kibocsátva, hogy a ki egyszer hallotta, soha többé el ne felejtse. Most már eltávozott a hangok nagy mestere, a hangversenyek királynéja, s hogy ne maradjunk egészen karpótlás nélkül mi szegény fővárosiak, beköszöntött hozzánk a régen várt ifjú tavasz. nyéket; s azután vezényelje ide ezredét a testőrség felváltására. Siessen ! A szép ezredes tisztelgett, s lázas sietséggel repült ki a császári hálószobából. — A testőrség egy újabb zendülése, — folytatta Katalin —; sohasem akar már véget érni a nyugtalanság irányomban ? Mit akarnak ezen emberek, kik magukat kerekeim elé vetik, mint őrjöngő indusok istennőjük kocsija elé. Szélfogóm őket zúzni s még sem akarok vért látni. Huszonkét év óta nem volt vérpad fölállítva fővárosomban, ma azonban példát kell adnom. Pánin gróf, siessen ön testörségünk laktanyájába, s szóljon ama félrevezettekkel. On Teglow összehivandja a senatust. Az ön hadosztályai — tábornok —, megfogják szállani a polotához vezető utcákat; az ön lövészei pedig Orlow, ottlent a piacon foglalnak helyet. (Folytatjuk). a vidékről. Nem szükséges a husz éves itjunak lángoló érzelme, élénk képzelete, reménytől dagadó szive ahhoz, hogy az ember rajongni legyen képes a tavaszért. Egy év a nagyvárosban megtanít epedni a tavasz után. Naphosszat a zárt egészségtelen légbörben dolgozva, mily jól esik az embernek, ha az esthajnal üde levegőjében, az illatos ligetnek bokrai között andalogva, hallgatja azon titkos suttogást, mellyel az esti szellő a lomboknak kedveskedik; ha egész héten lót-fut, izzad az ember, mily boldognak érzi magát vasárnapon , midőn egész napon át a budai hegyek között nyugodhatja ki a hét fáradalmait, hol szabad játékkört engedve gondolatainak a jövendő számára, felépíti azon palotát mely — már hétfőn porba omlik. Oh ti falusiak, kis városiak! nem tudjátok mi a tavasz, nem tudjátok mit tesz az a zöldbe menni! A bankár, midőn már meghányta fejében a világ minden számát, miután már pontosan kiszámította, hogy ez vagy amaz üzlet ennyit meg annyit fog jövedelmezni, vagy ha már megállapította veszteségét, előrendeli fo'gatját — s megy a zöldbe. A tisztviselő, ha megfogalmazta röf hosszú rendeletét „a miniszter nevében"; vagy össze állított oly táblázatot melynek legkisebb részecskéje is számokkal van betöltve s melynek láttára a közönséges ember előtt táncol az egész müvelet, ledobja tollát — s megy a zöldbe. A kereskedő, ki egész héten át ott áll a „pudli" mellett, gyakorolván magát a stanicli készítés nem csekély gondot adó munkájában, vasárnapon egés»