Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-06-14

Színházi hetiszemle. I. . A helybeli színtársulat által május 30-án a „Párbaj'' Ferrari 5 í'elv. drámája adatott, melyről az összevágó előadás mellett csak elismeréssel szólhatunk. — Beödi (Sirchi gróf) és Lászyné (Monteferró grófnő) szerepeikben művészi játékot s alakítást mutattak be. — Az elsőnek szerepe a haldoklási jelenetekben, midőn az erős akaratot a halálos seb fájdalmai leküzdésére egy felöl, a fogyatkozó testi erőt másfelöl, oly kifejezésteljesen külsöité, — a másodiké pedig azon jelenetben tetőzött, midőn a vad Sirchyt az Amari Mario elleni bosszú — terveitől elvonni igyekezve leküzdi gyűlöletét, s önmegtagadásában csaknem a végsőig megy, hogy Sirchiben a szerelnie iránti reményeket felköltse. Szirmai a férfias Amari Mario szerepében kíválólag ily szerep körre hivatottságának kétségtelen tanújelét adá. Veresben Saravezza marquis szintén hü személyesítöre talált. A június 2-án adatott „Melinda" sikamlós téren mozgott, sőt a darab frivol jellegét a szereplök célzatos hatásvadászata még kirívóbbá tette. Ha ez bevezetés akar lenni a mult évben adott „Gavaud Mißard és társak" s t b. színrehozatalához, úgy sajnálatunkat kell kifejezni Lászy urnák a pápai színházlátogató közönség erkölcsi érzéke és müizlése körüli járatlansága felett. A 3-ára kitűzött „Nem jó a tűzzel játszani." cimü vígjáték ismét a társulat sikerült előadásai számát szaporítá, melyre már a szereplök nevei, miliők : Lászy, Lászyné, Beödi, Beödiné, Szabó Krisztina, Vincze Mariska és Szirmai előre is biztosítékot nyújtottak. 4-en a ,, Tékozló" került színre. E darabnál két szavunk van Lászy úrhoz, egyik Lászyt, az igazgatót, a másik Lászyt, a színészt illeti. Az első az, hogy kis színpadra ne vigyen oly darabot, melynél a cselekvény hiányát a szemet kápráztató illusio volna hivatva pótolni, — másik az, ne engedjen meg magának a karzat tapsáért oly nemű rögtönzéseket, minőket az utolsó szakaszban családja bemutatásakor alkalmazott, s ne használjon fordított műben népies köznyelvü kifejezést avagy tájszólást. Különben is a „csalárd" szó „család" helyett a köznép által csak avatatlanságból itt-ott használtatik, de színpadi jogosultságot egyátalán nem nyerhet. Ezeket pedig nem örömest bocsátja meg a közönség, legyen bár az illető oly kedélyes, a minő maga Lászy is. J X. (Z—-y.) Szombat, június h ó 6-án „A bécsi Krach, satyrikus életkép ő képben, irta Dorn Ede, zenéjét szerzé Both, ford. Pál Péter. Mielőtt tulajdonképeni szemlénket megkezdenök, gratulálnunk kell Lászy urnák azon tapintatáért, melylyel társulatát összeállította. Többizben játszott körünkben már Lászy úr társulatával, de eddig még nem tapasztaltunk annyi gondot a szervezésnél, mint jelenleg, s a közönség csak jó ízlésének adja tanújelét/ ha a társaságot tőle telhetőleg felkarolja, mit kétség kivül meg is érdemel. E rövid kitérés után térjünk át a darab és az előadásra. Maga a darab, életkép akarván lenni, megengedjük, hogy Bécsben, annak idején hatásos volt, de nálunk, most, nem számíthat hatásra, miután mi kissé távol is vagyunk az események színhelyétől, s nem is érintett az bennünket annyira mint p. o. bécsieket. A darabot tartalmára nézve nem sorolhatjuk a szerencsések közé, miután annak tulajdonképeni iránya igen hiányos, gyönge kivitelben részesült. Szerencsésebb helyzetben vagyunk az előadással szemben, mely leszámítva egyes lényegtelen hiányokat, kifogástalan volt. Flóra (Timárné) igen helyesen alakitá a könnyelmű operetté énekesnőt s fürge, mesterkéletlen előadásával zajos tapsra készteté a hallgatóságot, sőt a szótalan szerelmi vallomásokat ismételnie is kellett. Ida (Vincze Mariska) sok bensőséggel játszá szerepét, ellenkezőleg Szirmai) Meyer kissé kimért, hideg vőlegény volt. Diamant Smüle (Lászy) ismét fényes bizonyítékát adá comicai tehetségének. A többi szereplök is kellő gond és tapintattal oldák meg feladataikat. Közönség nagy számmal, csupán a páholyok voltak üresek. Vasárnap, június 7-én „A p e 1 e s k e i nótárius" eredeti bohózat 3 szakaszban, irta Gaal József; zenéjét szerzé: Thern Károly. E régi s jól ismert bohózat, ugy látszik, nem akar kimenni a divatból s kár is volna érte, mert eredeti mozzanatai folytán derültségben tartják a nézőket. Az előadásnál több hiányokat tapasztaltunk, melyeknek egy része a térhiány és személyzet csekélysége, de más része határozottan a rendező figyelmetlenségében rejlik; ezek közül csak egyet jegyzünk meg, t. i. a kávéházi jelenetnél a vendégek nem tudtak leülni, mert sem szék, sem asztal nem volt elegendő s így a kártyázók is állva maradtak. Közönség nagy számmal.