Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-05-17

pillanatban azonban érdekkel nyugodott a cárnő tekintete az ifjú tiszten. — Egy kérdést önhöz — hogy is hívják? — Mitrovitsch. — Mitrovitsch hadnagy. Szeret Ön olvasni ? — Szenvedélyesen felség ! — On regényeket olvas, gondolkodásmódja, hangja, mindarra mutat. En ís sokáig olvastam regényeket. Olvasson jó könyveket Mitrovitsch, — mindenek felett Voltairet. En épen most az ö „Nagy Péter történetéit olvasom, és azon gondolatot táplálom, hogy levelezését, melyben ö Önmagát festi, kiadjam. — Tudja Ön mi tetszik nekem legjobban a cár életében? Az hogy fölötte — bármily ingerült volt,— az igazság mindig teljes hatalmat gyakorolt. — Felség! •— "Nos tehát halljuk, mit akar? — En felség, ukráníai vagyok, — fia egy büszke szabad népnek, unokája ama Mitrovitschnak, ki Mazeppával küzdött, s kinek neve a kozákok dalaiban él. 0 is, mint népének annyia, a cár által javai elvesztésével sújtatott. Itt,- mint az ő unokája állok — felség — nagy, nemes névvel, szegény és elhagyatott, s jogomat kérem. Hiában kerestem én e jogaimat ez ország minden hivatala és törvényszéke előtt. Végre azon gondolatra jövék, hogy ez ország legnagyobb szive lesz a legjobb és legigazságosabb is, — és most itt állok felséged előtt, — és kérem fügessze fel az önkény ama hatalomszavát, és helyezzen vissza atyáim javainak birtokába. A császárnő mosolygott. — Ön igen sok regényt olvasott Mitrovitsch — monda a nöoroszlány jóságával. Jogos kívánalma át lesz vizsgálva, bár magam is kétkedem abban. Bizzék azonban kegyeimben — és — olvasson jó könyveket. A szegény ukráníai szemei lázasan égöleg szegződtek a császárnöre s meghajtva magát, távozni készült. — Csókolja meg kezemet Mitrovitsch. Az ifjú tiszt a császárnő lábaihoz veté magá

c és két könnyet ejtett kezeire. — On gyermek, hadnagy,—kiáltott II. Katalin. Olvassa ön Voltaíre-t s várja be elhatározásomat itt. Ert ön engem Mitrovitsch. Megzavarodva voná ez a cárnő kicsi meleg kezét még egyszer ajkaihoz, — és még egyszer. Azután íeleraelkedék, s kirohant a kabinetből. II. Katalin egy pillanatig mosolyogva nézte a padozatot, majd csengetett, s a rendőrministert hivatá. — Jegyezzen. Az excellenciás ur elö voná tárcáját. — Mitrovitsch hadnagy a Smolensk ezredben. — Kora ? — Nem útlevelet fog ön írni. — Tehát ezen Mitrovitsch . . . . ? — Fiatal, szép, bátor dics vágyó.-Terjesze elém — oly gyorsan, mint lehető — rninösitvényct. A rerdör miniszter meghajtá magát. — Apropos. Akarnám tudni azt is, volt-c viszonya? kivel ? és — hogy e pillanatban van-e kedvese ? Erti ön ? — Ertem. Kedves. (Folytatjuk). SI JE L'OSAIS. (/£. Debraux . Ha mernék hozzád nyíltan szólani, S elmondanám, szép lányka édesem, Hogy feléd szállnak szivem vágyai: Haragudnál-e ? mond meg azt nekem. Ha merném aztán azt megmondani, Hogy tőled távol puszta életem, Látásod tud csak boldogítani ; Haragudnál-e? mond meg azt nekem. Szeretni teremtett minket az ég, — (Ha végre néked ezt is mondanám) Szeress viszont, ugy lész valóba szép ; — Mondd meg nekem : haragudnál-e rám ? Pap Kálmán. Mi újsá — Petőfiházra adott Horváth Kovács Irén aszonyság 2 frt, — Az iparos oktatás rendezésére kiküldött miniszteri biztos Péterfy már ápril 19-én népgyűlést hivott össze Pozsonyban, melyben egy egylet alakult ,,felsö magyarországi iparoktatás terjesztésére". Az egylet a posonyi, kassai és soproni ipar és kereskedelmi kamarák lerületére terjeszti ki működését. — Jó lenne a mi iparosainknak és alakuló egyletének eme posonyi egylettel magát érintkezésbe teuni. — N e k un k is vannak g a m i n j a i n k. Nem tudjuk, az ügyességen bámuljunk-e, vagy az impertinens gondolatot csodáljuk abban a cipészinasban, aki a minap a következő csint követte el. A fiú fütyörészve sétálgatott, midőn rosz sorsa (t. i. nem a fiú rosz sorsa) egy nagyreményű iócsiszárt hozott eléje, — akit épen a lova „vitt". valahová. A fiu 3**