Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-12-06

Veiiekctlen! — Elbeszélés. — Irla Hol íny i Ferenc. (9. folytatásj. — Önnek igen szük kerülete lehet, — folytatá a fiatal úrhölgy csipös gúnynyal, — hogy nem terjeszkedik a gróf kastélyán kivül. — A fiatal ember felveté újra szemeit; kérdően keresé a tudakozódás magyarázatát szép bárónője szemében. — A gróf elvbarátom; a jövő országgyűlésen szerepet fog vinni, miniszter lesz, s velem dolgozik tervei kivitelén, mert államtitkárává akar tenni — adá válaszul. — S ön szabad óráiban házi titkárává szegődik, és boldogtalan nejét igyekszik vigasztalni — monda szigorú hanglejtéssel a fiatal úrhölgy. A fiatal honatya szemeit merően szegzé társnőjére ; kissé gondolkozni látszott a megjegyzés felett; azonban csakhamar nem vette ezi egyébnek, mint a régi vonzalomból ínég fennmaradt féltékenységnek. — Csodálkozik Ön e felett — viszonzá nem minden negédesség nélkül a fiatal ember — ha vigasztalni kellett magamat egy nő magaviselete miatt, ki benső vonzalmam dacára a legválságosabb időben .mind engem, mind barátnőjét jónak látta a faképnél hagyni. A bárónőnek igen nagy küzdelmébe került e feleleten nyugodtnak maradni; nem látszott megérteni, de nem szándékozott adós maradni. — Igen ám — feleié, — s ugy látszik igen praktikusan intézte a dolgot, mert a legkisebb féltékenységet sem érzi Hektor iránt, pedig tudja, hogy e férfinak legkisebb célja a grófnét hatalmába keríteni. Adorján elkomorodott. Bárónő tisztázzak a fogalmakat, — viszonzá — én fiatal ember vagyok ; megcsalatott szerelmes is ; — a grófnő szép és vigasztalást keres, mert imádója megcsalta és férjét gyűlöli. Képzelje magát helyzetembe, s mondja visszautasíthatnék-e én egy vonzalmat, melyet oly szeretetre méltó aíkak vallottak nekem ! •> A báróné vagy nem érezte magát képesnek a társalgás további fejlesztésére, vagy pedig eleget tudott,— elég a hozzá., félbehagyta a beszélgetést, s az egész estély, mely mint már emliténk cosmopoliticus jellege folytán épen nem volt alkalmas családi drámák továbbfejlesztésére, minden jelesebb esemény nélkül maradt, hacsak azt nem sorozzuk a nevezetes események közé, hogy a bárónő igen sokat a gróf körül forgolódott, s nem egy epedő pillantást vetett reá. Talán a figyelmes szemlélő azt mondhatta volna, hogy ez csak olyankor történt, mikor vagy Adorján, vagy a grófnő közelben voltak , de az mindegy, elég az hozzá, hogy történt. Másnap a bárónő már teljesen otthon volt a grófi házban, tájékozott is volt a viszonyokról. A gróf nemcsak nagy ^llamférfiiivá kezdődött fejlődni, de sportman is volt a szóteljes értelmében, és a galamblövészeten kivül, melyet kegyetlen és ízetlen mulatságnak jelzett, a sport minden faját .ápolta vagy támogatta inkább; mert gyenge testalkata miatt, a hosszas betegeskedés álial igen megroncsolva, ily férfias mulatságok tartós ápolását megtagadta, tőle. íme az ok, hogy mit keresett a két fiatal •ember körében; az'egyik, Adorján, egy honatya vala, kinek szónoklatai figyelmet kezdettek ébreszteni a hazabeszélŐ hongyülésen, — kiben nem egy fedezett már fel államtitkári lángészt; - a másik, Hektor pedig oda telepítette magát egész versenyző lótelepe és agaraival, a gróffal szomszédos pusztájára, hogy mint a gyepen, ugy itt is közel legyenek egymáshoz. A véletlen ugy hozta magával, hogy a két férfiú egyúttal a gróf szerencsétlen házi életében is szerepet vállaltak legyen, az egyik, mint az, ki a nő akarata ellenére, akarta öt vigasztalni, — s a másik, mint az, kinél a nő keresett vigaszt, az ö akarata ellenére. Akarata, ellenére? Igen! Adorján nem szerette Laurát. Az ö vonzalmát a csalatott sziv vezérelte; nem volt senkije, kit szerethetett volna, mikor Mary oly váratlan otthagyta. — 8 nem lett volna férfi, ha nem hízelgett volna hiúságának, hogy egy szép nő nála keresett vigaszt. A mellett sajátságos fátum nimbusza környező a fiatal hölgyet, mely csak növelhető a vonzalmat. Mig Genfben voltak a régi szövetség tagjai közül, csak ők ketten maradtak vissza. A szép napok emléke, a vigasz után vágyó sziv egyaránt biztaták a ügyesen kezdett kapcsolat fenntartását. — Később azután, miután egy véletlen elválasztá őket egymástól, és a fiatal nő másodszor látszott csalódni, a leánykából asszony lett, kinek férje nincsen. A viszontlátással megint csak fokozódni kellett a grófnő részéről a vonzalomnak, mert látta, hogy Adorján nem csalta meg, hanem hü maradt igéretéhöz, s csak külső csapás akasztotta meg Ígérete beváltását. De fokozódni kellett Adorjánban is a részvétnek, mikor a fiatal grófnőt mint képviselőjelöltje a mondott kerületnek, viszont látta, ép azon időben, mit más fiatalházasok mézes heteknek neveznek, a gróf nőre nézve pedig az özvegységnél is gyászosabb vala. Adorjánnak nem akadt oka, vonzalmát, mely Mary látszólagos hűtlensége óta komoly tárgy nélkül maradi, más felé irányozza ; — de ha akadt volna is, nem figyelt volna reá, mert megesett volna szive a grófnőt az egyetlen támasztól is megfosztani. Jól látia Adorján, hogy a nő világban, mely környezé, úgy találta magát a lángszivü fiatal hölgy, mint a dél virágja oly égaljban, hol csak hóvirág tenyész. Adorján tisztában volt magával, s csak borzadályt keltettek benne a sajátszerű viszonyok. Az egyik oldalon Hektor — a másikon a gróf. Hektor, ki szenvedélyében nem ismert határt, de a ki iránt a grófnő „feneketlen" gyűlöletet érzett,— s a gróf, kit megvetett. (lektor ellenében érzé Adorján, hogy a jelen viszonyok közt ő a legbiztosabb mentöszer, miután ö tudta, hogy mily gonosz szándékkal közeledik a grófnő felé a fiatal mágnás. Igaz, hogy a gróf hivatjttabb lett volna a tolakodó udvarló távoltartására, ha rendes viszonyok uralkodtak volna, és ha a grófnő bizalmára méltatta volna férjét; de a gróf nem sejtette — s Hektor .ügyesen vitte a játékot. Hogy az ö vadászó társa nem más céllal közeledett feléje, mint öt megcsalni, a kettő, ki megmondhatta volna, a grófné és Adorján, nem mondták meg; Adorján nern, mert ö ugy okoskodott, hogy bűn volna, a grófot még azzal is elkese-