Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-10-10

és minden kitelhető eszközzel sáfárkodnak, az eirvéniséc: legbecsessebb képességeiért, az emberi munkáért, a melynek valódi becséi pedig sem nem ismerik, sem pedig értékesíteni nem tudják. Es eddig a tudósoknak innen-onnan igazuk is van. Az ugyan egyrészt nem tagadható, hogy a nőcseléd legtöbbször az inkarnált felületesség maga, mely gyakran a legnemtelenebb erkölcstelenséggé átcsapni képes ; de vi­szont nem tévesztendő szem elöl, hogy úrnője kívánalmai vajmi ritkán maradnak a természetesség medrében, mivel a munkaadó egyik legáltalánosabb vonása az, hogy aláren­deltjeikben, megszűnnek az embert keresni, hanem azokat maronettákuak nézik, melyeknek a szerint kell táneolniok, a mint drótjaik húzogattatnak. A nöcselédek rendesen falu­ról bejött pórleányok, telve naivsággal, elfogultsággal és a falusiak félszeg okoskodó természetével, — vagy pedig sze­gény kézmüiparosok leányai, kik puritán szokásaik, és a legtöbb esetben bizonyos eltanult prüdériánál fogva, igen kevés hajlammal bírnak a kulturális kidomborodáshoz. Es mi mindamcllet ezen íévedezö, tanulatlan lényektől belá­* tást, hajlékonyságot, odaadást, munkakedvet, tapasztalást és isten tudja, mi mindenfélét követelünk. Vagy tán az úrnő annyi jellemteljességet, annyi nemes tulajdonságot kisugá­roz, hogy a puszta érintkezés is ily alaposan és nemesitöen átalakítóvá válhatnék a cselédre nézve V Azt hiszem ném ; legalább általánosságban nem ; sőt ellenkezőleg a cseléd gon­dolkodásmódjára úrnője szokásai annyira befolyásolók, hogy a fonalat csak kicsivel is tovább szőve, még valami rop­pant szörnyűség is kisülhetne. Azon állítás pedig, hogy a nöcselédnél minden javí­tási kísérlet csak falra hányt borsó volna, nem leltet más, mint csak egy végtelen egyoldalúság szüleménye. Az öntu­datos, nemes szivü, müveit hölgy egészen más nézetben lesz c pont fölött, ö nem felejti el, hogy a jó és rosz szokások, ép úgy mint a jó és rosz nem abszolút fogalmak, egyedül adott okok hatásai, melyek az okok célirányos, önmegta­gadó, figyelmes kezelése által teljesen uralhatok, Azonkívül a komoly igyekezetnek a természet is jön segélyére ; mert „a szolgáló, a kézműves leány," mondatik valahol, „nem ritkán dispositióval bír a r.evelödésre, képességgel és rep­resentatióval, mely öt elég ügyessé teszi, még a legkénye­sebb szerepre is. Ha ehhez hozzávesszük ama szép sikere­ket, melyeket intelligens belátó hölgyek, igaz, végtelen ál­do/ itok árán, de mégis elértek, meglehetősen tisztában lehe­tünk a forrást illetőleg önmaguukkal, melyből ezen állítás inuokai fakadhattak. Ainde ezáltal olyasmit érintek, a mihez udvariatlanság nélkül nem igen fér magyarázat, és ez az úrnő intelligenciája­Ha távolról mégis néiuiképcn megvilágítani merészkedhetnem, néhány megjegyzést kockáztathatnék a nőnevelésről általáben, Brix Jani Válasz a tagosító bizottságnak. A kinek intést adsz, bár az ne fogadja tanácsod, Nála — ha kedveled ót — még is folytassad az intést. Ca ló. A bölcs Catő ezen aranymomlása lebeg előttem, midőn a tagosító bizottság följajdulására válaszolok. Zokon veszi, hogy én őfc megtámadtam. Természetes! mert érzékeny a seb, melyet érintettem, s mindjárt jobban fáj , ha hozzá nyúlnak. Hát másnak ne fájjon, midőn kilátásba vau he­lyezve, hogy minden hold mellől egyet elveszthet? De azért ne gondolja a tagositó bizottság, hogy ellene támadást akartam in­tézni A ki támad, az más hangon beszél. Jó akaratukat kétségbe nem vonom, de a jóakarat magá­ban nem elég. Módok és eszközök, erő és tehetség, idő és kö­rülmények nagyon kedvező összehatása kívántatik arra, hogy a legjobb akarat is valósuljon, s ne vegyék rosz néven, ha én e tényezőket, ügyünkben, együtt nem látom, rákivánlam tehát mutatni a veszélyre melybe, a perhez való további ragaszkodás r á ii t h a I j a közön s é g ü n k e t. Vitába bocsátkozni nem szándékom , mert azon kérdések, miket tárgyalnak, a perben már eléggé kifejtettek. Hogy az anyagi igazság mennyire van részükön, azt az elsőbirósági Íté­letből már gyaníthatják, de ugy látszik, hogy ők az ellenkezőt hiszik s abban, hogy azt érvényre jutni segítik. Én pedig- ugy hi­szem, hogy az csak remény marad, mely nem valósitható. — Ki helyesen számit, sohasem oly cél után törekszik, mely meggyő­ződése szerint a. legjobb volna, hanem oly után, mely az adott körülmények között elérhető; nem teszi kockára a meglevő bi­zonyosat a bizonytalanért, midőn a bekövetkezhető veszteség ese­tében a visszanyerhetés utja elzáratik. Azonban a tagositó bizottság úgy látszik azon nézetben van, hogy csak ő neki szabad és lehet valamit hinni és tudni. Es ha nem konokság, ha nem neliézelmüség, de minden esetre elfogultság részéről, midőn szóval és írásban folyvást azt .állítja, hogy a jóakarat, a bölcscség, a tudomány csak az ő táborában van ; ellenben, kik az egyezség mellett vannak, azok mind rosz akaratnak és tudatlanok. Bocsánat! de mi is Árkádiában szü­lettünk , melynek barázdáit nem szándékunk gonosz akarattal elprédálni; mi is Ízleltük Helicon üde forrásait, de ismerjük egy kissé Themis templomát is, tehát jogosítva vagyunk elmondani, hogy tudjuk a hiszekegyet és ismerjük a kétszerkettőt. Tehát csak üssön a tagositó bizottság a maga. midiére, és ha van hi­ány ne keresse azt máshol, bőven megtalálja a maga körében is. A tagositó bizottság azt hiszi , hogy a férfias önérzet és becsülettel ellenkeznék az egyezségnek újból leendő megkísér­lése, és kunyorálásnak tartaná, ha ez iránt az illető helyen lépés tetetnék, holott, a tagositó bizottságnak a közügy kárával, a kö­zönség vesztére nem szabad büszkének, rátartósnak lenni, hanem ha, a szükség azt hozza magával, még kérni és kunyorálni is kötelessége. Az ember a maga ügyében lehet bőkezű, áldozat­kész, sőt még pazarló is, de a más rovására nem szabad semmit kockáztatni, mert a ki ezt teszi nem hű sáfára a rábizottakuak. Egyébbiránt nem is fogná a tagositó bizottság magát egy cseppet sem lealázni azzal, ha az egyezséget megkisérlené; mert ez tisztán törvényszerű cselekedet lenne, és csak a bíróság köz­benjöttével, a törvény korlátai közt történhetnék. N'em valami uzsorás vagy Wuchererrel van dolgunk, ellenfelünk nagyon tisz­teletre méltó egyéniség, az ország egyik magasabb raugú főne­mese, a kivel bár mennyiszer is szóba állani a tagosító bizottságnak csak becsületére válhatik. Kunyorálni sem szükség, mert nekünk van tisztességes jogcímünk, mely a törvényben gyökeredzik, melynek alapján becsülettel kérhetünk. Sem volt tehát dísztelen és férfiakhoz illetlen, midőn ama 85 egyén — de nem mind férfi, mert közöttük nők is vannak — kijelenté az uraságnak, hogy az egyezséget részükről elfogadják. JS hogy c tárgyban bátorsá­gukat a tagositóbizottság elismeri, azon örülök; mert csakugyan

Next

/
Thumbnails
Contents