Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-08-23

Az ember egyéniségét és személyiségét a társulás által bizonyíthatja be, fejtheti ki és tökéletesítheti; de viszont a társadalom is, mint belsőleg szükséges erkölcsi és jogi testület, csupán polgárai öszhangzó működésével állhat fenn. Az egyén és személy fölteszi a társadalom létezését, emez pedig ama nélkül nem gondolható; csak a kettő egészséges, kölcsönös öszhangzó össze hatása valósítja meg az embert, teszi életerőssé az államot, és viszi közelebb az emberiséget magasztos rendeltetése cs céljához. Az egyes ember, a társadalom és az állam közvetve, öntudatlanul és öntudatosan eme cél valósítására törekszik mindég, és abban fárad. Az egyén és a t á r s a d a 1 o m, céljaik elérésére megkívántató, közös s Ö s z. h a n g z ó m u n k á 1 k o d ás a i k n a k kész.a karátos vagy öntudatlan megakadályozása szüli a b ü u t. Saját haladásaért mindenki csak magának felelős; s ha ellenevét, erkölcsösségéről ugyan lemond, de csak lelkiesinéretének kell számolnia. Ha azonban a kölcsönös és közös cél oltárához nem csak áldozattal nem járul, sőt szentségtörő kezekkel az oltárt készül szétrombolni, mások munkásságát akadályozza, a társadalmi rendet felforgatni törekszik, polgártársai érdekeit rövidíti: joga és kötelessége a társadalomnak az e11e n t ö r ö bűnös egyest saját körébe visszautasítani, magát, tehát az egyesek összeségét, ellene megvédeni, minden hasonló támadást jövőre le hetién né tenni. Igy állott be a büntetés szükségessége és jogosultsága, és melylyet a társadalom először természetesen elrettentés, majd visszatorlásképen fogott fel. Azonban az egyes embert, mások elrettentésére eszközül használni nem szabad , — tettét .visszatorolni pedig vagy csak az erkölcstelen boszúérzet, vagy a f'ölzavart világ s erkölcsi rendet mesterségesen helyreállítani szándékozás akarhatja; mindég helytelenül, félszegen és egyoldalúan. Az erkölcsi világrend nem gépezet, hanem élő s z e r v ü 1 e t, — mely nem a r o m 1 o 11 r é s z e k kiigazítását várja, hanem maga löki el a korcsot és növi ki magát egységessé. Ezért kell a büntetésnek is személyesnek, magára az illető bűnösre alkalmazottnak lenni, hogy az érzett rosz kellemetlenül hasson érzékiségére, az erkölcs és jog útjáról letántorodott lelkére pedig nyomást gyakoroljon. A társadalomnak Önvédelmi és a lehető támadások ellen önbiztosithatási joga hozta ezután elő a büntetéseknek különböző, és az emberiségnek művelődésével fokozatosan fejlődő nemeit, u. m. a halálbüntetést, a testsanyargatási, becsület, vagyon, száműzés, belebbezés, elszállítási és elzáratási büntetéseket, — melyeknek utóvégre is egyike sem tudott megfelelni a büntetés által elérni akart várakozásnak. Nem, mert a büntetésnek magasb célja is van, az egyén szabad akaratának a kellő korlátok közé szorításán kivül. A büntetés célja az egyént a b ü n h á 1 ó z a t ából teljesen kiszabadítani, az erkölcs és jog útjára vezérelni, az észszerű polgári kötelességekről tökéletesen meggyőzni, es igy gyökeresen megjavítani, hogy a társadalomnak azután hasznos tagja lehessen. A büntetésnek nem szabad elzárni a társadalomba visszatérhetés útját; sőt inkább rajta kell lenni, hogy az egyénben az észszerű szabadakarat fölemelésével, belőle jó polgárt teremtsen. Mert különben is, ki állapithatná megélőre biztosan, vájjon a bűnöst, tettének elkövetésére, menynyiben inditá saját felfordult lelkének sugallata, vagy menyiben hatottak a külső viszonyok és körülmények, vagy talán épen a társadalom hiányos szerkezete, bizonyos előítéletek, vagy az államhatalom mulasztásai a felvilágosodás terjesztésének és a testi s lelki nyomor megszüntetésének ügyében? Valóban ugy is tapasztalhatni, hogy a legtöbb esetben lesz a bün főforrása'nem annyira a társadalmi, erkölcsi és jogrend ellen 1 ö 11 á z a d t szenvedély egym a gá b a n, mint inkább a t u d a 11 a n s á g b ó 1, n y omórból, ós a társadalom viszonyainak rendezetlenségéből eredő visszaélés, a személy részéről, ön szabadakaratával. Ezért lenne bün a társadalom részéről is a büntetést ugy alkalmazni, hogy az egyénben az ember nemhogy föl ébresztetnék, inkább elnyomatnék, — hogy az egyénnek a társadalomba újra visszatérhetés nemhogy megkönynyitetnék, sőt inkább a megszégyenítés által megnehezitetnék. Ezért kell a szabadságtól megfosztással járó elzáratási büntetésnek is egyéninek s magán természetűnek lenni, hogy fentarthassa az elzárt egyén jogait és kötelességeit, emberiessége k i m ü v e 1 h e t é s é r e, szellemi élete tökéletesít hetesé re, az erkölcsi s jogrendfelöli tudata t i s z t á z h a t á s á r a, és a m u n k á b a n g v a k o r o 1 h a t á s á r a. E feladatoknak miként valósithatásáról jövőre. A L o 11 e r i a. III. A Lotteria szó lot tőből származott, mely a modern nyelvekben loos nevezet alatt eléggé ismeretes. Lényeges jelentősége magyarul kockajáték,. mely az állam garantiája és felügyelete alatt existál és uralkodik szerte-szét, nem csekély kártékonysággal, mint ezt sorainkban bebizonyitni is. szándékozunk, az állam polgárainak, különösen nálunk, úgy is szorult financiális körülményeire. Keletkezését illetőleg némi nyomára már a rómaiaknál is akadunk, a római fejedelmek néha .ajándék fejében, különböző terményekre vagy más értékekre vonatkozó utalványokat szórattak szét a nép között. Julius Caesar ünnepélyes alkalomkor adott lakomákon, vendégei között, egyenlő alakú bepecsételt leveleket osztott ki, melyek közül sok hasonnemü utalványokat tartalmazott, de igen sok üres volt, a szerencse fia a nyert utalványra bizonyos értéket kapott. A középkori uralkodók nagy része hasonló kockára tett ajándékokat osztott ki udvari köi nyezetében. Már 1530-ban látjuk az első lotteríát Floreneben felállítva, 1571-ben a velencei lotteria hatósági felügyelet alatt állt. 17*