Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-08-02

ipar- es kereskedelemre csökkentő hatását — a vásárjognak az említett községek részére leendő engedélyezését ellenzi. Olvastatott Czink János rendőrkapitány jelentése, melyben ellene a csizmadia sátrak elhelyezése tárgyában hozott tanácsi határozat végrehajtásának megakadályozása céljából Kalmár Is tv. Vágó Ign. és Vágó László városi képviselő részéről tett hivatalból, elmozdítás célzó fenyegetésekért és szóvali sértésekért elégtételt kér. A közgyűlés a végrehajtásnak alapul szolgált határozat jogossága kérdésének elbírálását mellőzve, az eljáró városi tisztviselő bántalmazásáért a panaszlottak tettei felett ro-szalását fejezi ki. Az ügy tárgyalása folyamán egy képviselő a tanukén szejeplő egyik legbuzgóbb s tekintélyes állású városi tisztviselő ellenében sértő kifejezéseket hasznaiván, széksértési birságban elmarasztaltatni irditványoztatott; ő azonban szavait nyomban visszavonta, ez által az ügy békés uton kiegyenlítve lőn. A jegyzőkönyv hitelesítésével Brader Sámuel, Horváth Kálmán, Pék Antal, Szelestey Lajos és Tarczi Dezső képviselők bízattak meg. h, s, Rosz szokásaink. II. Menjünk tovább. A magyar ember áldomást iszik, ha elád valamit; áldomást fizet, ha vesz valamit. 8 ha még a kellő józan mértéket megtudná tartani ! De csak az első üveg bor drága, a többi szóba sem jön, — folyik mint tenger, mig birja erszényünk, mig virágzik hitelünk. Mi megünnepüljük, megtartjuk dúsan teritett asztalunk mellett születés- és névnapjainkat. Sokkal jobban tudjuk azt, mely napokon s mely falukban esnek a bucsuk, ezek a dőzsölő időt s pénztemésztö dinom-dánumok, mint azt, hogy mikor kezdődik a tavasz vagy ősz. Csuda-e azután, ha a folytonos tivornya és dologtalanság után habár lassacskán is, de elfogy vagyonunk. Osoda-e habár halk léptekkel, de biztosan bekopogtat ajtónkon a nyomor, e páncélos férfiú. Csoda-e, ha birtokunk egymás után száll idegen kézre s vele a hazai föld nem magyar kezekre !! Nálunk ünnepnapok sem arra valók, hogy azokon Istennek az elvett jókért hálát adjunk, s jövőre segítő kegyelmét kérjük, vagy ha ugy tetszik, hogy azokon a hét. fáradalmi után magunkat kipihenjük, s a következő het napjaira erőt mentsünk. Dehogy ! Ha már vasárnap vagy egyéb ünnepnapot ülünk, már akkor csakugyan többféle és jobban készített ételeket kell ennünk. Már akkor töbhet s egész a részegeskedésig kell innunk öszsze-viszsza mindent, egészségünk legnagyobb rontására, vagyonunk lehető pazarlása végett. Sőt megtoldjuk a vasárnapo* az úgynevezett „blau Montag"-gal, hogy még azon összeget is elfecséreljük, mi tegnapról még tán véletlenül megmaradt; hogy még azon helyeket is meglátogathassuk, hová az előző nap rövidsége miatt el nem juthattunk. Ezen utóbbi rosz szokásnak kimaradhatatlan következménye az, a mit ismét saját szemeinkkel láthatunk, hogy városunkban gomba módjára szaporodnak a korcsmai s egyéb mulató helyiségek. — Ezek pedig a társadalomnak véleményem szerint élősdi növényei, életerét szívó nadályai. Szólljak-e a kártyázásról, erről a testet és lelket egyiránt gyilkoló, oly íjjeszto, oly óriás mértékben elterjedt rosz szokásról. Hány családot juttatott már tönkre ezen ördögi szenvedély ; mely elvakítja az édes atya, a családfő •józan látását, hogy meg ne. lássa a sínylődő családi kört; : mely bedugja az édes atya füleit, hogy ne hallja az éhség ; miatt otthon siró gyermekei kinzó sírását. Nagy hibája társadalmunknak azon elterjedt valódi \ félszeg magyar közvélemény , mely a munkát lealacsonyítónak, megbélyegzönek tartja. — A társadalom kicsinye éa nagyja, örege és ifja méltó vágygyal csak'arra törekszik, hogy mielőbb gond és minden munka nélkül élhessen. Mily balvélemény ez. Mily rosz szokás ! A munka az Istennek legnagyobb áldása. Jól mondja hazánk koszorús költője Jókai Mór ,,az imádkozás után a munkálkodás a legszebb isteni tisztele t." Igaza van, A munkálkodás fűszerezi ételünk, italunk s alvásunkat, a földi lét ezen legszükségesebb szent háromságát. A munkálkodás tartja főn egészségünket, edzi tagjainkat, nyújt önérzetet a bajok között. Mint őrző angyal megóv bennünket minden rosztól, minden gonosztól. Hisz a henyélés az ördög párnája. — És a mi fődolog: a munkálkodásnak, a a munkakedvelésnek iker testvérje a józan takarékosság, a vagyonosodás, a gazdagodás- eme sarkköve. Lehetne még tovább is folytatni e sorozatot, de szabadjon hinnem, hogy a felhozottak is eléggé meggyőzhettek bármelyikünket is arról, mik annak okai, hogy a társadalom majd minden osztálya, különösen a középosztály, oly feltűnően elnyomorodik. Vessük el tehát mi előbb rosz szokásainkat vagy ha ezt azonnal teljesen nem tehetjük, legalább módosítsuk, vonjuk szűkebbre. Nagy köz van a józan mértékletesség s a tönkretevő pazarlás közt. Meglehet tartani az öszszokásokat, de nem kell azokkal elszegényítö- fényűzést űzni. Inkább a benső, a valódi nagyságra törekedjünk, mint szappanbuborék fényű s idejű külső csillogásra. Az emberiség hova tovább szaporodik, népesebbé lesz a föld, nehezebb lesz a létérti küzdelem. S ha mi a helyett, hogy az idö követelte takarékosságot, s munkálkodást, közjóra törekvést igyekezvén a társadalom minden rétegeiben meghonositani, elterjeszteni, megszilárdítani, görcsösen ragaszkodunk az áldottabb boldogabb kor rosz szokásaihoz : ne csodálkozzunk, ha oldott kéveként pusztulunk s veszünk; ne csodálkozzunk ha az életrevalóbb s a körülményekhez alkalmazkodni tudó más népfaj lassanként fölibénk kerül s elnyel bennünket. A csudák korszaka, ha ugyan volt valaha, rég lejárt. A sült galamb ma már senkinek sem repül szájába. Az Isten is csak azokon segít, kik a célra vezető eszközökkel élnek. Tisztelt olvasóim! Mint gondos kertész iparkodtam a gyomokat kiirtani. Mert a nemes növény nem akkor nő, ha azt csak elültetjük, de sokkal inkább akkor, ha az illető nedvet tőle elrabló dudvát kiirtjuk; szintúgy van ez a társadalomban is, ha irtjuk a hibákat, a rosz szokásokat, az által tért nyitottunk a jóknak.