Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-07-26

ígérettel bocsátotta el a követeket; míg Pulcheria!, intésére, külön fényes sátorba vezették. Midőn, a zultán előtt tisztelettél meghajolva, Pulche­ria megindult, még egyszer felemelte szemeit, s ezek egy pillanatra Abdul vezéren látszottak megpihenni. Tekintete sokat elmondhatott,- mert, mint egy gyújtó sugárra, a hős­nek- arca lángba borult . . . Bajazid felkelt, környezete a szokott tisztelgés után távozott. Ketten azonban visszamaradtak ; az agg Ismail basa, — urának kipróbált régi híve, és Abdul. Izmaíl, talán észrevette a hatást, melyet a görög le­ány szépsége keltett a zultán s egyik vezérének szivében, s talán nem kerülte el ügyeimet a pillantás, melyet az Ab­dul basával váltott. Mintegy veszélyt sejtve, bizalmas kére­lem hangján szólt Bajazidhcz: — Uram, küld vissza ezt a leányt, — ennek szemé­ben rosz szellem lakozik. Félek, hogy körödbe átkot hozott magával. — Mi lelt te vén oroszlán. Válaszolt mosolyogva Ba­jazid. — Eddig a véres csatákról is lelkesítve beszéltél hoz­•zám, most meg a szép szemektől is féltesz? — Légy nyu­godt, hü szolgám ; tudod a veszély kerülni tanulta táboro­mat és sátoromat. Izmail további ellenvetésekre okot nem találva, hall­gatott ; de egyszersmind — lelkében el nem oszlatott kéte­lyekkel távozott. Abdul lépett Bajazid elé. — Uram ! — szólt hozzá, emelt fővel — többször nyilvá­nitád, hogy trónod egyik hü támaszát birod bennem s nem kérhetnék olyat, mit megadni kész ne volnál. Ne tagadd meg ez elsö s egyetlen kérésemet; add nekem nőül ez idegen leányt. — Abdul, szólt elkomorult arccal a zultán — kérj bármi inast, kincset, akár egy tartományt, és nem fogsz fukar­nak találni. — Nekem csak ez egy óhajtásom van, — válaszolt az batárzottnn, — csak ez egyet kérem tőled. — Ezt kérned nom szabad ; monda sötéten a zultán, — E leány — folytatá a turkmann vezér — e tábor­ban a legméltóbbat illeti, s így hiszem . . . — Porba előttem rabszolga — dörgé Bajazid kardjá­boz kapva, Abdul, kaftánját szétszakítva, feltárá sebhelyekkel meg­rakott mellét, s büszke tekintettel szólt: — Am sújts ide; mutasd, vájjon kardod élesebb-e, -mint az, mely elöl a neked szánt csapást Nikápolynál keb­lemmel fogtam fel. A zajra rémülten lohant be Izmail basa a testörökkel, s nyolc yatagán villant meg a vakmerő turkmann feje felett. — Vigyétek — intett Izmaiinak. a fellobbant haragot leküzdött zultán — s tartsátok fogva további parancsomig. Abdul szótlan engedett s távozott a testőröktől kör­nyezve. Bajazid meggondolta a dolgot. Harmincezer turk­mann van táborában ; mindannyian harcedzett vitézek, kik Abdul szavára bátran szembe szállnak tízszeres ellenség­gel, — magával a pokollal. Azonban csak is Abdul neve tartja őket együtt az ő zászlói alatt. S neki még szüksége van e vitéz harcosokra. Még nem végzett egyik leghatalmasabb ellenfelével Timur chánnal ; pedig érzi, tudja, hogy előbb avagy utóbb kardot kell mérnie ezzel is. A turkmann vezér iránt még most kíméletet parancsol minden tekintet. Határozatát Ismail basa vitte meg Abdulnak : tudatta vele, hogy bár sértő viseletével vétket követett el az ural­kodói tekintély ellen, a zultán atyai szeretettel fátyolt borít tévedésére. Azonban mig nem hivatja, addig színe előtt nem jelenhet meg, Abdul büszkébb volt, hogy sem bocsánatért könyör­gött volna: sot szivében dacos boszuérzet kezdett éledni, míg másrészről vágya a szép görög leány birhatásáért egyre lángolóbb lett. Pulcheria elfoglalta a számára kijelölt sátort. Rende­zett, parancsolt egész otthoniasan, mint egy királynő. Itt van boldogsága gyilkosának közeiébei, s boldog elégültnek látszik. Ez lett Constans halála után elsö célja, — Mikor meghallotta, hogy követség készül Bajazidhoz, kivívta nagy­bátyjának beleegyezését, hogy veszteségének felejtése végett utazást tehessen, illő kísérettel a szent földre. Az ázsiai par­tokat elérve, azonnal felkereste a már szinte útra kelt kö­veteket, s ezeknek elmondta határzatát, miszerint fogadást tett éltét hónáért feláldozni, s ezt rettegett ellenségétől meg­szabadítani. Most e fogadás teljesítéséhez honfiúi közremű­ködésüket kéri. — A küldöttséget sikerült megnyernie ter­vének . . . (Folytatjuk). Győri levelek. i. Hogy reg adott Ígéretemet, mely szerint Győrből irandok leveleket, még eddig be nem váltottam, azon végzetteljes ese­mény által indokolható, hogy Győrött egyáltalán régóta nem mu­tatkozott az események legparányibb csirája sem, s ha ma még is ragadok tollat a kezembe, ennek oka nem abban rejlik, hogy a tollam hegyére füzes végett rég várt esemény valahára meg­érkezett, hanem abban, hogy lelki ismeretem furdalása gyorsabb lépésekkel halad, mint Győr városa epochalis eseményei egymást felváltják. De ha nincs tárgy, iniróí irjak ? Az igaz, hogy tárgynak elég az is, hogy nincs miről irnom, mert igazán Győr megérdem­lené, hogy könyvek Íratnának arról, mily tétlen az a] haladás és felvilágosodás terén. Csak attól tartok, hogy a győriek a köny­vet, mely bűneiket elekbe tartaná, még kevésbbé olvasnák, mint más irodalmi termékeket, vagy ha egyik másik el is olvasná, még se fogna rajta. Nem, mintha Győrött nem volna szintén mozgalom ily előre törekvés életbe hívása iránt. Vannak egyes emberek, van egy kis csoport, mely felismerve azt, hogy minden felvilágosodási és hu­mánus törekvés legszilárdabb alapokra fektethető az egyleti élet­ben, ily egyletek létesítésén fáradoztak. S. miután a közmondás szerint tres faciunt collegium, az alakítás könnyen is ment; ha az ismeretterjesztő egylet alakuló közgyűlésén csak öten is vet­tek részt, a törvényes igény kettővel fölözve volt, s az alakulás ki volt mondható ; ha Frőbel-féle kisded védegylet 58 válaszmányi tagja közül h é t jelenik meg egy választmányi gyűlésre, az sem

Next

/
Thumbnails
Contents