Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-07-19

előtt' maghájoltak még ellenei iá ; úgy bogy 1440" június ö.. si gyermek király felnőttéig egy akarattal választatott meg Magyarh'on kormányzójául. A nyilt szivü, szerény hős vonakodott e- legmagasb tisztség elfogadásától. — Csak azon emlékeztetésre, miszerint már előbb esküvel fogadta ö is, liógy a rendek határzatának magát aláveti, engedett az osztatlan bizalom sürgető felhívásának ... — Szép jellemvonása még a hősnek a vallásosság, vakfaüzgóság nélkül. — Rendíthetlen volt hite a gondviselésben^ inely a nemes törekvést végül is diadalra viszi, s az erényt örök dicsőséggel jutalmazza; E hit.volt vezére,, biztatója vésztcijes pályáján . . . Istennek hálálta győzelmeit; — dia-r dalmas csata után a harctéren seregével együtt mondottdicsöitésf, leborulva, .a •mindenható szent nevének . . . Hálája, kifejezésére győzelmi emlékül — templomokat építetett Isten dicsőítésére. Mint embert, továbbá szépen jellemzi még a türelem,, a szelídség, őszinteség; mint honfit, az' áldozatkészség, állhatatosság, tetterős akarat. (Folytatjuk). NEM REGEN JATSZTAM . . eni régen játsztam még anyám ölében, S gyermekkoromnak bajit élvezem; ^ Nem ismerém az étet küzküdésit, ] A boldoglét hona terült elém. De az idő szárnyalt fejem fölött, és Eltűntek a gyermekkori napok. Megismerem az élet gondja terhét . . . En a bánatnak gyermeke vagyok! •Szivem kitárult, mint a rózsa kelyhe A mosolygó tavasznak idején; Megszállta, miként lepke a virágot, A derengő vágy és a szép remény! „Szeretni csak, hő, forró érzelemmel! Mert kik szeretnek, csak ők boldogok !'

f Ez volt a szent cél, melyért lelkesültem . En a csalódás gyermeke vagyok! Nem volt elég még ennyi szenvedés sem; Mert jött a sors, és gyilkoló keze Letépte minden ékemet, mint a fa Levelét az ősz hervasztó szele. Eltűntek az igaz rokon s barátok. Egyedül, álltam, — ég s föld elhagyott! Es elvonulva a világ zajától Én a magánynak gyermeke vagyok! Sebét enyhíti, a magány, szivemnek, Mit rajta a bú, csalódás ütött. Örök békére lépek végzetemmel Itt c rideg, fehér falak között. Többé a múlt s jelen nem érdekel már! Csak a távol jövőre gondolok; Midőn ezt mondhatom igaz kebellel: En a hazának hü fia vagyok! Ujrári Elek. A boszu. (Tbrléneti elbeszélés). Irta: Gy. F. (3. folytatás) Bajazid zultán nagy cs hatalmas. Mint hívei mondák: szemében villám, kardján menykö tanyáz. Önitéletét irta alá, ki ellene mert támadni. Hova haragja sújt, ott megszűnt -az elet; csak vele, csak mellette vagyon üdvösség. Bajazid zultán nagy és hatalmas. A hanyatló csillag hasztalan gyűjti sugarait, a mikor a nap kél; annak fényözöne előtt le kell tűnnie. A gyen, gült görög császárság Inában törekedett roskadó hatalmának támoszlopokat emelni a török ellenében; az, mint ostromló: ár, elsodorta rendre. Minden erökodése visszaverve, esak a

1 réseket szaporítá a haldokló birodalom remegő szivéhez. Kísérlete ezúttal is meghiúsult. A Kisázsiába küldött sereg táborozásáról egyre szomorúbb hírek érkeztek. Bajazid vezérei rajta, ütöttek túl-" nyomó erővel, s makacs harc után összetörték teljesen. — Konstantinápolyban megújult a leverő aggodalom a jövő felett ; a török zultán büszke jóslata közeledni látszott a valósuláshoz, Pulcheria lázas izgatottsággal várta a bizonyos hírt kedveséről. A titkos előérzet, mint sötét lidérc nehezült mind jobban szivére. Levert, beteg kedélyű lett. Egy napon, midőn kertjében virágai között andalgott; egy zörrcnésre feltekintve, és Ivánt, Constans szolgáját látja a kertajtón belépni. A hü cseléd vészteljes napok nyomait hordta magán. Kubája megtépve, beesett arcán mély seb forradása, egész alakja roskatag, megtört. Pulcheria az elsö pillanatra összerezzent, keble elszorult. Majd balkezét mellére szorítva, mintha szivét kellene féltenie a megropedéstŐl, kiált az érkezőre, a zajló érzelem hangján. — EIol van urad ! De ember, ha megölni nem akarsz, ki ne mond, hogy meghalt. A szolga felelet helyett mindkét kezét mcgszabdalt arcára borítá; mintha a válasz kimondása ön lelkén is új kínos sebet vágna. — A másik pillanatban már egy szívhasogató jajsikoltás rázta fel. A szép hölgy, holt halványon, feküdt előtte a pázsiton. Pulcheria súlyos betegségbe esett- Veszedelmes láz rohanta meg, úgy hogy napokig magán kivül volt. Ilyenkor epedő szakgatott hangokon beszélt a mult emlékeiről. Úgy kérte jó anyját, maradjon mellette; ellenségek üldözik, nincs senkié, jöjjön, ölelje keblére, hadd haljon meg vele együtt. Ügy kérte kedvesét ne menjen, ne hagyja magára; pusztaság van körötte, nincs hely, hol nyugalmat találjon. Vagy ha elment, s vissza nem jöhet, várjon reá, ö megy cl utána. Végre mégis a fiatal természet győzött; a halál angyala felemelt fegyverét még visszavonta. Pulcheria lassan-