Pápai Közlöny – XXXI. évfolyam – 1921.

1921-02-20 / 8. szám

"T . . , I Széles körökben Özv. Blau Adolfné. | fog igaz részvé­tet kelteni a kir, mely városunk egyik előkelő családjának mély gyászát, özv. Blau Adolfné szül. Schlesinger Hermina halálát tudatja, aki harmonikusan szép életét pénteken hajnalban fejezte be 72 éves korában. Nagyműveltségű, fenkölt gondolkodású, igazi úriasszony száll vele sirba. Áldásos életét szép családján kivül egészen a szegényeknek szentelte. Városunk jótékonysági ügyének hosszú éveken át fontos tényezője volt az elhunyt úrnő, aki fáradhatat­lan volt annak felkutatásában, hol kell irt adni sajgó sebekre. Sok jótékony intézményünk, különösen 2 népkonyha köszöni keletkezését és fennállását az ő fejedelmi bőkezűségének, hisz egymaga többet áldozott a szegényekért, mint sok jótékony egyesület együttvéve. Mély s'yászbaborult családján és kiterjedt előkelő rokonságán kivül soha nem szűnő kegyelettel őrzi emlékét egy széles család: a szegényeknek, az általa szeretettel istápoltaknak ezrei, kiknek felkarolásában és segítésében olvadt fel a nemes matróna egész lénye. Fischer Gyula helybeli tekintélyes nagykereskedő felesége édes anyját gyászolja a boldogultban. Temetése ma, vasár­nap délután 3 órakor lesz. Áldás emlékére! — Rendkívüli közgyűlés. A pápai ipar­testület folyó hó 27-én délelőtt 11 órakor a városház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyedüli tárgya a testület alap­szabályainak módosítása lesz. — Határozat­képtelenség esetén a gyűlést március 6-án ugyancsak délelőtt 11 ^órakor tartják a testület helyiségében. — Eljegyzés, örvendetes hímen hírről kaptunk értesítést. Lengyel Géza, dákai ura­dalmi nagybéri eljegyezte Deutsch Ella úr­hölgyet, Deutsch Béla kedves leányát Újpest­ről. Szívből üdvözöljük az új jegyespárt! — A Pápai Közgazdasági Bank r.-t. értesiti t. részvényeseit, hogy az új kibocsátású részvények elkészültek és azok az ideiglenes eiismervéayek ellenében a kamatokkal együtt a hivatalos órák alatt átvehetők. — Esküvők. Fehér Sándor kávés és Vértes Olga e hó 22-én délután 1 órakor tartják eskü­vőjüket a Központi-szállodában, melyre jó barátjaikat és ismerőseiket ez úton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) Weissenstein Gyuláné és Weisz Miksa f. hó 27-én, vasáraap d. a. 2 órakor tartják esküvőjüket Pápán, Petőfi-utca 16. számú ház­ban, mely ünnepélyre jó barátaikat és ismerősei­ket ez úton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Orvosi fair. Med. Univ. Dr. Klein Lajos nyugalmazott ezredes-orvos, operatőr orvosi működését megkezdte és rendel lakásán : jókai Mór utca 16. sz. I. emelet d. u. 7,2—3-ig. — A Ref. Leányegylet f. hó 28-án és márc. 1-én tartandó nagy estélyeinek részletes műsora a jövő hét elején megjelenő plakátokon lesz látható. — Új cég. A „Pápavidéki Mezőgazdák Szövetkezete* cégét a veszprémi kir. törvény­szék a cégjegyzékbe felvette. — Bodonyi kapta meg a sziitiszezont. A szinügyi bizottság e hó 17-én tárgyalta a tavaszi sziniszezon elnyerése érdekében be­nyújtott kérvényeket. Három ajánlat feküdt a bizottság előtt, amely úgy határozott, hogy a szezont Bodonyi Béla soproni színigazgatónak juttatja, aki mult évi itt működésével minden tekintetben érdemessé tette magát a pártfogásra. A szezon március hó 20-tól május hó köze­péig tart. — Szikvizgyári közgyűlés. A pápai szikvizgyár részvénytársaság március hó 7-én délután 3 órakor tartja XIII. évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlési meghívót és tárgysoro­zatát lapunk hirdetési rovatában közöljük ^ x Hirdetmény. A helybeli dohánygyár­nál f. évi március hó 7?én d. e. 11 órakor egy drb. Dynamo-gép írásbeli árajánlat és szóbeli versenytárgyalás alapján a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett megtartandó verseny­tárgyaláson el fog adatni. — A budapesti XII. árumintavásár. A győri kereskedelmi és iparkamara közli az érdekeltekkel, hogy a budapesti kamara a ke­reskedelemügyi miniszter és Budapest székes­főváros tanácsa támogatásával, a magyarországi kereskedelmi és iparkamarák, nemkülönben az összes ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közreműködésével 1921 május hó 14—27-én XII. árumintavásárt rendez a városligeti ipar­csarnokban. Aki az árumintavásáron mint eladó akar részt venni, ezen szándékát egyszerű leve­lező-lapon is közölheti a Budapesti Keleti Vásár irodájával, (Budapest, V., Szemere-utca 6.) A Keleti Vásárra vonatkozó tájékoztató és jelent­kező iv a kamara titkári hivatalában megtekint­hető és be is szerezhető. — A gazdák és a malom vám. Régi panasza a gazdáknak, hogy a saját malmukon, saját szükségletükre őrölt, illetve darált gabona után is be kell az ide vonatkozó rendeletben előirt vámot szolgáltatniok a közellátás céljaira. Főleg azon gazdaságokra jelent ez súlyos ter­het, melyek tejtermelés, vagy hizlalás céljából vásárolt abrakfélékre szorulnak. Taláa minden gazdaszervezet foglalkozott már ezzel a dolog­gal, így a „Pápavidéki Gazdák Szövetsége" is, de előterjesztéseik kivétel nélkül elutasító vá­laszban részesültek a Közélelmezési Miniszté­rium részéről. A .Pápavidéki Gazdák Szövet­sége" beadványára érkezett válasz annyiban mindenesetre érdekes, mert az látszik ki belőle, hogy a Közélelmezési Minisztérium nem igeif bizik sem a gazdákban, sem a malomtulajdo­nosokban. (Bizonyára még kevésbbé azokban, akikríél ez a két minőség egy személyben egye­sül.) Attól tart ugyanis a minisztérium, hogy ha a saját szükségletre való őrlés és darálás vámját elengedné, minden ilyen művelet — saját szükségletre történne és így az ezen a cisien várt vámbevétel teljesen elvesznék a közfogyasz­tás számára. — Fizessük az adót! A városi adóhiva­tal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, kik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 26. §-ra értelmében esedékes adó­tartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény köz­hírré tételétől számított nyolc napon belül, vagyis e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük s zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. — Munkaközvetítés. A győri hatósági munkaközvetitő hivatal értesítése szerint foglal­kozást kaphatnak Győrött: 2 asztalos, 22«gyárí­munkás (napszámos), 2 kerékgyártó, 2 kosár­fonó, 1 férfiszabó, 5 magántisztviselő, 1 ügynök, 13 lerakómunkás, 5 házicseléd és 13 tanone ipari szakmunkára. Vidéken: 1 asztalos, 1 fa­esztergályos, 3 kerékgyártó, 1 férfiszabó. Foglal­kozást keres: 1 borbély, 8 cipész, 2 cukrász, 6 gépész, 5 gépkezelő, 45 gyárimunkás, 1 hentes, 8 kovács, 2 lakatos, 1 mészáros, 1 sütő, 2 szíjgyártó, 1 szobafestő, 1 vas- és fémesztergályos, 4 kereskedősegéd, 10 házi­szolga és 2 kocsis. Bővebb felvilágosítás a város faügyi osztályánál nyerhető. — Áru-feloldás. A m. kir. minisztérium legújabban kiadott rendelete szerint az ország meg nem szállott területein termelt, avagy meg­szállott területeiről, vagy külföldről behozott keményítő (rizs-, buza-, tengeri- és burgonya­keményítő) és egyéb keményítő-termékek for­galma nem esik korlátozás alá. — Hernyók irtása. A polgármester hir­detményt bocsátott ki, amelyben utalva arra, hogy az ország gyümölcstermésének sikeréhez országos érdekek fiződnek, utasítja a gyümöl­csösök tulajdonosait és a hegybirtokosokat, hogy gyümölcsfáikról a hernyófészkeket március 25-ig annál is inkább szedjék le, mert a ható­sági ellenőrző közegek a mulasztókat följelentik és ezután a rovarirtást azMlletők költségére a hatóság végezteti s a kihágási eljárást az 1894: XII. t.-c. értelmében velük szemben megindítja. — Földmives olvasóink szives figyel­mét felhívjuk a már harmadéve nagy elterjedt­ségnek örvendő, s a földmunkásság és törpe­birtokosság köreiben közszeretetben álló.Szántó­Vstő* cimü hetilapra, mely a nevezett népré­tegek egyetlen orgánuma. Nevezett lap már azért is megérdemli becsülésünket, mert nem támad senkit, nem izgat senki ellen. Egyedüli jelszava: „Munka, szeretet, szabadsági" Mutat­ványszámot készséggel küld a „Szántó-Vető" kiadóhivatala Budapest, VIII., Vas-utca 15/b. — A „Magyarság" tizenkét regényt ad egy év alatt. A magyar hírlapirodalom vezetőorganuma, a Milotay Istváa dr. szerkesztésében megjelenő „Magyar­ság" a szónak legteljesebb értelmében rohamléptekkel hódította meg az ország közvéleményét. Ma már nerrt vitás, hogy ez a kitűnően megszerkesztett reggeli lap a legmagasabb színvonalon és a legtartalmasabb módoji fejtegeti a tragikus magyarság életkérdéseit — vezér­cikkei a nemzeti lelkiismeretnek kíméletlen és érzékenyen pontos megnyilatkozásai — s amellett olyan eleven, szines, hogy mellette a legtöbb lap elhalványul. Nagy vonzóereje az állandó szépirodalmi tárcarovat is. Most, mint értesülünk, a „Magyarság gárdája jelentős újításra határozta el magát: február 16-tól kezdve regényt is közöl. A magyar szépirodalom legkiválóbb képviselői tettek már kötelező Ígéretet, hogy egy-egy eredeti új regényüket a „Magyarság* rendelkezésére bocsátják. A „Magyarság" minden hónapban egy regényt, egy évbea tehát összesen tizenkét regényt fog közölni. Az első regény Komáromi János művészi tollából való, cime: Jegenyék a szélben". A lap olvasói tehát nem­csak a pontos és kimerítő információk sorozatát fogják kapni kedvenc újságukban, hanem a legnemesebb iro­dalmi szenzációkat is. Kérjen mutatványszámot a „Ma­gyarság" kiadóhivatalától (Budapest, VII., Miksa-utca 7. szára). 9 — Külföldre utazó kereskedők, iparo­sok, vállalati vezetők figyelmébe! A győri ke­reskedelmi és iparkamara a kereskedelmi mi­niszter rendelete alapján közli a külföldre utazni óhajtó kereskedőkkel, iparosokkal és gyárveze­tőkkel, hogy a külföldi útlevelek kiadásának alapfeltételét képező kamarai bizonylatot a jö­vőben csakis 5 koronás pénzügyi bélyeggel el­látott oly Írásbeli kérvényre kaphatják meg, mely kérvény a külföldi utazást szükségessé tevő levelek, megrendelések vagy egyéb az uta­zás szükségességét, annak konkrét célját és indokolt voltát igazoló iratokkal van felszerelve. Eladó ház Keszthelyen, a gazd. akadémia közelében, 300.000 K-ért. Van rajta 2 utcai, l udvari szoba, konyha, kamara, pince stb. Az épület mintegy 10— 12 éve épült kőből, téglából; fedele cserép. Bővebb felvilágosítással szolgál Illés Lajos ingatlanforgalmi irodája Pápán, Fő-utca 23. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents