Pápai Közlöny – XXXI. évfolyam – 1921.

1921-02-13 / 7. szám

PAPAI Közérdekű füg'g'etlen hetilap, ei Megjelenik minden vanárnap. \ X Előfizetési árak: Egész évre 60 K, félévre 30 K, negyedévre Í5 K. Egyes szám ára J'50 korona. LaptuUjdonos es kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a főiskolai könyvnyomdában (Petőfiutca) és Stern Ernő könyvnyomdájában (Fő-tér). / „Hiszek egj Istenben, Hiszek egj hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Szabad gabonaforgalom. A Magyar Közgazdasági Társaság nagyszabású ankétet rendez a gabonaforgalom kérdésében. A tárgyalásokban részt vesz minden hivatott szakférfiú, ami ennek a szaktanácskozásnak szokatlan jelentőséget kölcsönöz. Mig eddig megszoktuk, hogy a gazdasági kérdésekben professzorok és politikusok hallatják szavukat, ellenben a gyakorlati élet emberei távollétükkel tündökölnek, addig most a praktikus gazdasági élet érdekeltjei vonultak fel és mérik össze nézeteiket. Ennek az a nagy előnye, hogy végre egészen tisztára megismerjük az egymásSál szemben álló álláspontokat és fel tudjuk becsülni az egymás ellen küzdő erőket. Mert végre is a gazdasági kérdések tapasztalat szerint abban az irányban szoktak eldőlni, amely a szembe kerülő erők nagyságának, súlyának és főleg szívósságának megfelel. A mostani ankéten világosan megnyilvánul az egyes érdekcsoportok törekvése. Minthogy egyaránt szóhoz jutnak benne a mezőgazdasági, a malomipari, a kereskedelmi, valamint a gabonaforgalomban jelenleg működő monopolisztikus érdekeltségek, tisztán megláthatjuk, hogy mik ezeknek külön-külön az óhajaik, az igényeik, de egyúttal azt is, hogy nagy vonásokban mennyi intenzitással képesek e különleges érdekeiknek érvényesülése céljából síkra szállani. Mint előrelátható volt, két álláspont jegecesedik ki nagy élességgel. Az egyik részen a szabadforgalom hivei tömörülnek, a másik oldalon a kötött gabonalom tábora sorakozik. A középen helyezkednek el pedig azok az érdekeltségek, amelyek a két nagy elv között méltányos kiegyezést keresnek. Sajátságos nyíltsággal jelentkezik a mezőgazdasági termelés érdeke, amely azt kivánja, hogy sem a termelt gabona értékesítésének módjában, sem pedig árában a gazdák elé korlátot ne emeljünk. Ezzel most kongruens a kereskedelem érdeke, azé a magyar gabonakereskedelemé, amely a háborús gazdálkodás folyamán teljesen jnegszünt, de amelynek felélesztését nemcsak ő maga, hanem a gazdaközönség is őszintén óhajtja. A közvetítő, kiegyenlítő álláspontot pedig a malomérdekeltség foglalja el, amely a kötött forgalom mellett is megtalálja a maga számítását. A gabonaforgalom monopolisztikus mai kezelője pedig természetszerűen a mai állapot lehető fenntartása mellett száll sikra, úgy hogy a nagy közérdek szempontjából ennek az érvelését bátran kikapcsolhatjuk az argumentumok e harcából. A kötött gabonaforgalom fenntartása mellett egyetlen érv a fogyasztók ellátásának szempontja. Az eddigi tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy a kötött gabonaforgalom nem képes ennek a feladatának megfelelni. A Haditermény működése idején, amikor az állami szervezetnek még meg volt a maga nagy mindent átfogó ereje, a hatósági kényszerállátás jól funkcionál a fogyasztás szempontjából. Ma ez is megszűnt. A fejadagok elégtelensége a közfogyasztás igényeinek kielégítésében ma már nyilvánvaló. A hatósági olcsó liszt éppen csak arra elegendő az ellátatlanokra nézve, hogy éhen ne haljanak. De a legvérmesebb felfogás mellett sem állíthatná valaki, hogy az olcsó fejadagok a széles néprétegek táplálkozási igényeinek teljesen megfelelnének. A fogyasztás sokat hangoztatott biztosítása tehát — ezt az eddigi tapaszután kétségtelenül megállapíthatjuk — a kötött gabonaforgalom mellett meg nem valósul. Ez a tapasztalat szolgáltatja a legerősebb érvet a szabadforgalom híveinek. Szabadforgalom mellett először is egészen bizonyos, hogy a gazdák termelt gabonájuknak feleslegét piacra hozzák, tehát hogy a termésből semmit vissza nem tartanak a maguk szükségletén felül. Lehetséges, hogy a kereskedelem által egybegyűjtött gabonamennyiség piaci ára az első időben valamivel magasabb lesz, mint a hatósági fejadagok kényszer útján megállapított ára, viszont azonban bizonyos, hogy ennek az áralakulásnak gátat vet a világpiaci árképződés. A szabadforgalom valamelyes hatósági szabályozása legfeljebb a kivitelre nézve koncedálható^ amely igen lényeges tényezője lehet a pénzügyminiszter valutajavító és stabilizáló politikájának. A megfontolás alapján a döntés előreláthatólag nem lehet más, mint szabadforgalom a belföldi ellátásban, a közellátásra igazán reászorulóknak az állami büdzsé terhére leendő biztosításával; a kivitelre nézve pedig bizonyos mérvű állami szervezés és felügyelet államfinanciális és valuta-politikai szempontokból. A hadiváltság. Az államháztartás rendbehozására készült pénzügyi törvényjavaslatok közül legelsőnek kerül tárgyalásra a hadiváltságról szóló törvényjavaslat. Hadiváltság alá azok a hadkötelesek vonatnak, akik a világháború lezajlása idején 19—50 évesek voltak és a harcvonalon katonai szolgálatot nem teljesítettek. A hadiváltság mérvének meghatározása szempontjából a hadiváltság alá eső hadköteleseket két főcsoportra és mindkét főcsoportban azonos hármas kategóriába kellett osztani. Az egyik főcsoportba azok tartoznak, akik a jövedelmi és vagyoni adó alá esnek. A másik főcsoportba pedig azok, akiknek jövedelme a 10 000 koronát, a vagyona pedig a 20.000 koronát nem haladja túl s így ezek a reájuk kiszámítandó had mentességi díj mérvéhez igazoló hadiváltságot fognak fizetni. Mindkét főcsoportban három kategóriát különböztetünk meg. Úgymint: 1. akik katonák voltak ugyan, de nem a harcvonalon teljesítettek szolgálatot ; ezek a hadiváltságnak legenyhébb tételei alá esnek; 2. akik katonai szolgálatra alkalmatlanok voltak ; ezek a hadiváltság középső tételei alá vonatnak; 3. azok, akik a katonai szolgálattól fölmentettek, akikre méltán róható a hadiváltság legmagasabb tétele: A hadiváltságnak alapgondolata az, hogy a harcvonalbeli katonai szolgálatnak némi gazdasági egyenértéke legyen. E személyes kötelezettségtől való mentesülés megközelítő ellenértékét tehát mindenki köteles leróni. Nem hagyható figyelmen kivül azonban az a körülmény sem, hogy minden vállalatnak, amely alkalmazottját nélkülözhetetlenség okából fölmentette, e fölmentésből gazdasági előnyei voltak. A katonai szolgálattól fölmentett alkalmazott a vállalatnak dolgozott, ennek prosperálását segítette elő, s noha az ilyen esetleg elért nagyobb nyereség magadóztalása nem lehet a