Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-02-15 / 7. szám

PAPAI k01l0\1 Közérdekű ketilup. ei Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 30 K

t félévre J5 K, negyedévre 7*50 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyiit-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u, 2í. szám alatt. Csak a munka segít! Kétségtelen, óriási az a küzdelem, melyet az ember megvívott, mig a mai fejlődési fokot el tudta érni. Büszkén, önérzetesen áll a mai kulturember azon a magaslaton, melyről az ősei által megtett végtelenül hosszú fejlődési utat a magaslat alatt kigyózni, hullámzani látja. Ezen a magaslaton a magyarok részére intőtáblát állítottak fel, a következő felirattal: „Magyarok, dolgozzatok: sokat dolgozzatok, nehogy a magaslatról lezuhanjatok!" Ezen intelem azt jelenti, hogy szakítsunk a múlttal, a múlt előítéleteivel s fogjunk hozzá a komoly, produktív munkához. Eddig is az volt a bajunk, hogy a munkát s különösen a testi munkát lenéztük, csak azért, mert volt idő, amikor a fizikai munka végzésére rabszolgákat alkalmaztak, akiket úgy lehetett szerezni, mint napjainkban az állatot a vásáron. Innen, a munka iránti ellenszenv. Sajnos, még ma is azt tapasztaljuk, hogy vannak, akik a világháború borzalmain nem okultak és a szorgalmas munkáskezet lenézik. Egy nem kevésbbé jelentékeny bajunk az is, hogy nem vagyunk élelmesek; a vállalkozó szellem is csak ritkán jelentkezik nálunk; így aztán nem lehet csodálni, hogy az ipar, a kereskedelem és pénzügy azok kezében van, akik élelmesebbek, vállalkozóbbak, mint mi vagyunk; de ez máskép el sem képzelhető. Nem opportunizmus jeremiádokat zengeni s továbbra is a régi úton haladi. Nem egy, hanem számtalan példa van, hogy a középosztályhoz tartozó földbirtokos egy szép napon arra ébredt, hogy kis földje kicsúszott a lába alól. A végrehajtó megjelent az ősi kúrián és árverést tartott. Mindent eladott. A „végzett" földbirtokos a vármegyéhez menekült s állást kért, kapott is; de olyat, hogy nem tudott megélni jövödelméből, így teremtődtek a sanyarú Vendelek. Pedig mennyivel szebb és hasznosabb lett volna, ha az illető földesúr nem napidíjasnak megy, hanem üzletet nyit, valamely iparágat megtanul és iparvállalatot létesít, vagy kereskedelmi pályára lép, mely neki jóllétet, megelégedést biztosított volna. Ma is halljuk: csak nem adom fiamat iparos-tanoncnak, vagy kereskedő-inasnak! Ezek nagyon helytelen és ártalmas okoskodások. Németországban a társadalmi felfogás egész más, mint nálunk. Ott, ha egy családban három fiu van, kettő feltétlenül iparos és kereskedő és csak a harmadik fiu lép a lateiner pályára; de nem minden esetben. Angliában még demokratikusabb alapon állanak, innen van, hogy úgy Németország, mint Anglia hatalmas, gazdag ország, mert ott mindenki dolgozik, ott a munka nem szégyen, mint nálunk, hanem tisztelet Amerikáról is vehetünk példát, annál inkább, mert akárhányszor megtörtént a világháború előtt: ha valaki nálunk boldogulni nem tudott, kivitorlázott Amerikába s ott bizony sok esetben kemény munkát vállalt, amit idehaza soha és semmi körülmények között nem tett volna. A finnyás úrfi, vagy a meglett férfi: a „végzett" földbirtokos evőeszközt tisztít a szállodabeli konyhában, majd kapusnak áll be, hogy magát és családját fenntarthassa. Fokozatosan emelkedik és jóllétbe jut, mert dolgozik. A világháború és az elmúlt év szomorú eseményei, valamint a fenti tanulságok, azt hisszük, meggyőztek bennünket arról, hogy legfőbb ideje munkához látni, ha azt akarjuk, hogy fajunk hatalmas és gazdag legyen. Már az ovodákban kell kezdeni. Képek alakjában kell a gyermekben a munka iránti rokonszenvet felkelteni. Később az elemi iskolában folytatni. Továbbá törvényben kimondani, hogy csak az lehet iparos- vagy kereskedő tanonc, aki a polgári iskola legalább IV. osztályát sikeresen elvégezte. Addig is, mig az új generáció erre nevelődik, minden magyar embernek hazafias kötelessége munkához látni, helyesebben: munkához fogni. Hogy valóban komolyan dolgozhassunk, szükséges, hogy kevesebbet politizáljunk. A külföld előtt 'arról vagyunk híresek, hogy sokat politizálunk, sokat szónokolunk és keveset dolgozunk. Bizonyítsuk be, hogy a világháború kedvezőtlen kimenetele, a forradalom és a kommunizmus ennek ellenkezőjére tanított bennünket. Mindenki dolgozzon: férfi, nő egyaránt, akár szellemi, akár fizikai munkás az illető magyar ember. A világháború áldozata lettünk. Három ellenség sétált be fütyürészve, kardcsapás nélkül szép országunkba, mert az őrültek: „nem akarok katonát látni

u. Az ellenség mindenből kifosztott bennünket, mindent elszállított országunkból. Ezt a nagy csapást, mely a tatárjárást is felülmúlja, csak úgy tudjuk kiheverni, ha orrfintorgatás nélkül dolgozni fogunk és nem teszünk ilyen megjegyzéseket: ez csak kereskedő, amaz csak iparos stb., mert hiszen a tételt meg is lehet fordítani: ez csak hivatalnok stb. Teremtsük meg a dolgozó hatalmas, gazdag Magyarországot! I MEISEL JÓZSEF f | Vasárnap este 7 óra tájban megszólaltak a harangok — szomorúan, bánatosan. A szokatlan időben való harangozás okát kutatva, megdöbbenéssel és igaz részvéttel értesültek az emberek a Hiobhirről, hogy Meisel József, a helybeli róm. kath. hitközség apátplebánosa meghalt. Reggelre, már az egész város tudomást szerzett a gyászos eseményről; a meghatottság ült az arcokra, könnyek gyűltek a szemekbe, mert olyan rövid idő alatt, amióta Meisel apát városunkban tartózkodott, nem szerettek meg még úgy senkit, nem becsültek olyan nagyra senkit, mint ezt az Istentől áldott, derék férfiút, ezt a Krisztus lelkétől ihletett, puritán jellemű főpapot. Bűvös varázsa volt a boldogult minden szavának, ha a templomi kathedrán szólott, ha világi gyülekezet előtt emelte fel szavát, mert szónoklataiból a legtisztább emberszeretet, izzó hazafiság sugárzott, amely magával ragadta az embereket eszményi régiókba, ahol magasan állott a jóságos lelkipásztor tiszteletre gerjesztő alakja. A szenteket tudjuk csak ilyeneknek elképzelni. Meisel József mint menekült jött az ősszel közénk, a román hordák elűzték otthonából: Brassóból, a brassói plébániáról, előbb a mártírok keserves útját megjáratván vele. Sokat türt, sokat szenvedett hazájáért, s mikor békés otthonra, megértő, szerető szivekre talált nálunk, közbe lépett a kegyetlen halál, s bevégezte Meisel tragédiáját. A spanyol járvány oltotta ki nemes életét 50 éves korában. Pedig nagyszabású tervei voltak egyházközségében, amelynek vezetését egészen új alapokra akarta fektetni; de pótolhatatlan veszteség érte társadalmi életünket is, amely humanitárius munkás-