Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-09-19 / 38. szám

XXX. évfolyam. Pápa, 1920 szeptember 19. Hp^/v^,^ h i ­38. szám. fíözérdekii f^fflíretlen hetilap. t=i Megjelenik mindsn vasárnap. •Előfizetési árak: Egész érre 50 K t felévte 25 K, negyedévre Í2'50 K. Egyes szám ára í korona. LaptuUjdonos es kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a főiskolai könyvnyomdában (Petőfi­utca) és Stern Ernő könyvnyomdájában (Fő-tét). A közkórház ügye. A közkórház ügyében a helybeli irgalmasrend főnöke a következő be­adványt intézte a városi tanácshoz: Az a megbeszélés, mely a közelmúltban Pápa város polgármestere és a Irgalmas-rend tartományi főnöke között lefolyt, csupán elvileg foglalta össze azon jogokat és kötelességeket, melyeket a létesítendő kórházban a város gyakorolni kíván. Elérkezett az ideje annak, hogy most már konkrét állapíttassanak meg, mit szándékszik adni a város, illetve mit képes adni és ezzel szemben mik a követelései. v A kórházi kérdésnek ilyetén konkretizálása azért is lép szinte sflrgetőleg előtérbe, mert lát­juk és tapasztalhatjuk azt, hogy ma ott vagyunk, ahol kezdetben voltunk: Óhajtjuk, hogy legyen közkórházunk, de még ágy látszik a cél 9eléré­sét nem a magunk erejéből, hanem a mások bizonytalan Ígéretétől reméljük. Van azután még egy megfontolandó körül­mény is, nevezetesen az, hogy az Irgalmas-rend nem megy bele a közkórházi kérdésnek olyan megoldásába, mely szerint a maga jogait egy­szerűen feladja. Pápa város ugyanis nem kíván­hatja, hogy mikor a Rend telkét, kész épületét, rendelkezésére álló felszereléseit első sorban a város jól felfogott érdekében bocsátja és áldozza a köz oltárára: az legyen a jutalma, hogy jogaitól megfosztva csak másodlagos szerepet töltsön be, türt elem legyen addig az ideig, mig végre egy könnyen bekövetkezhető új érá­ban saját tulajdonából egyszerűen kidobatik. Nem helyes továbbá olyasmit ígérni, amit a város önerejéből ne* bizonyos, tud-e teljesí­teni. így a Kálvária melletti telek megszerzését senki sem garantálhatja, az illetékes helyen ezen telek értékesítési engedélyezését illetőleg ugyanis megfontoltan cselekesznek. Ezek alapján arra kérem Nagyságos Polgár­mester Urat, méltóztassék összehívni rendkívüli városi közgyűlést, amelyen az elvi kérdések tisztáztatnak, a városnak követelései konkretizál­talak és megrieveztetnek azon támogatások, miket a város a kórháznak adni tud és akar is. Az Irgalmas-rend az akár pénzzel segélye­zendő, akár telek adományozásával megna­gyobbítandó kórháznak maga lesz a tulajdonosa, az orvosi kinevezést, a belső adminisztrációit maga gyakorolja. Ezzel szemben a városnak a hozandó áldozatért privilégiumokat ad, milyenek: A városi szegény betegek ingyenes gyógy­kezelése, stb., amely követelések pontokba foglalva szerződésileg lennének biztosítandók. A fődolog az, hogy a tárgyalás sürgősen megkezdődjék és a kórházi munka végrehajtandó legyen. Az Irgalmas-rend biztosítja a várost, hogy a kórház kicsiny keretek között bár, de meg fog felelni a követelményeknek. A rend már gondoskodott oly szakorvosról, akinek jelenleg három alorvosa van és minden néven nevezendő műtéteket végez. A kórház fejlesztése arányban lesz a befolyó jövedelemmel, segéllyel, adomá­nyozásai, stb. Ha a város többet kívánna a Rend által teljesíthető feltételeknél, ez esetben a nyilvános­sági jellegét kérjük a minisztériumtól és mint magánkórházat fejlesztjük ki, megfelelvén a modern követelményeknek. Mielőtt a városi tanács a beadvány ügyében érdemileg állást foglalna, fel­hívta a tiszti főügyészt, hogy nyilatkoz­zék arra vonatkozólag, hogy a gróf Ester­házy uradalom által kórház céljára a vá­rosnak adományozott vasút melletti telek esetleges értékesítéséből befolyó jövöde­lem mily feltételek mellett volna átenged­hető az Irgalmas-rendnek kórházának köz­kórházzá átalalakítása esetén? A tiszti főügyész a következő véleményt adta: Az Esterházy grófi család által a városnak adományozott telekről való lemondást, illetőleg ennek értékesítése után befolyandó összegnek az Irgalmas-rend részére leendő átengedését csak az esetben tartom megengedhetőnek, ha a Rend előzetesen kötelezi magát mindazon fel­tételeknek betartására, amelyek a közkórházi jelleg tényleges felvétele mellett a kórház teljes vezetésébe a város befolyását és beleszólását biztosítják. Ezen feltételek közelebbi megállapítása véleményem szerint a közegészségügyi bizottság meghallgatásával volna eszközölhető. A közegészségügyi bizottságnak sür­gősen össze kell ülnie, hogy a fontos kérdésben véleményét nyilvánítsa s a városi tanács elé terjessze. A tanácsnak viszont oda kell hatnia, hogy a közkór­ház ügye minél előbb a városi közgyű­lés elé kerüljön, mert a kérdés további elodázást nem tür el. Meg kell mozdul­nia azonban a társadalomnak is a köz­kórház érdekében. Majd egy millió koro­nára van szükség, hogy a kórház úgy átalakítható, illetőleg felszerelhető legyen, hogy az a modern gyógyászat követel­ményeinek megfeleljen. Az összeg nagy­nak tűnik fel, de ha tekintetbe vesszük, hogy a konjunkturális viszonyok folytán igen sokan vannak abban a kedvező helyzet­ben, hogy a nemes célra áldozatot köny­nyedén hozhatnak, azt hisszük, rövid időn belül sikerül a financiális akadá­lyokat is elhárítani az Irgalmas-rend kór­házának közkórházzá átalakítása útjából. Ebben a tekintetben példát mutatott a borsosgyőri földbérlő részvénytársaság főintézősége, amely 5000 koronát 'ado­mányozott a kórháznak. Az összeg arány­lag nem nagy, akik tehetik, nagyobb mérték­ben kell, hogy kivegyék részüket az áldozat­hozatalból, de kezdetnek jó arra, hogy ösztönözzön másokat kötelességeik teljesí­tésére a köz érdekében. Mi állandóan napirenden fogjuk tartani a kérdést, s a magunk szerény körében is mindent el­követünk, hogy Pápa városának mielőbb megfelelő közkórháza legyen. Hiszek Magyarország feltámadásában A Yédölígák Szövetségének pályadíjnyertes imája. A Védőligák Szövetsége néhány héttel ezelőtt pályázatot hirdetett egy rövid nemzeti imára, amely legfeljebb 15—20 szóban ki­fejezze azt a gondolatot, hogy minden törekvé­sünk országunk elrabolt részeinek visszaszerzé­sére irányul, hogy addig nem tudunk meg­pihenni, mig hazánk nem lesz ájból egységes. Ugyanekkor pályázatot hirdetett a szövetség egy jelmondatra is, amely egyetlen rövid, frappáns mondatban fejezze ki ugyanezt a gondolatot. A pályázatra összesen 125 ima és ugyan­annyi jelmondat érkezett be az ország minden részéből. A biráló-bizottság, amelynek tagjai Rákosi Jenő mint elnök, Kozma Andor és dr. Szennei József főispán voltak, már el is készült a beérkezett művek felülbírálásával. Az imapályázat nyertese Paff-Váry Elemérné Sziklay Szeréna, akit két ne® régen megjelent verses­kötetéből mint tehetséges és melegszívű költő­nőt ismer az ország közönsége. Az ima így kangzik: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen. — Ez a magyarnak ma krédója — mondja Rákosi az imáról bírálati jelentésébén —, bizo­nyos vallásos kenetet, szinte ihletet nyer a Hiszekegyünk reminiszcenciája által; nagy pátosz van ismétléseiben és amire hitvallást tesz, az valóban a lényege annak, amire a magyarnak szüksége van. A jelmondat-pályázat győztese B. Szabó Mihály nyugalmazott főispán lett a következő jelmondattal : Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország. A két rövid sor oly meglepő erővel és tömörséggel mondja el mindazt, amit ki kell fejeznie, és amit a többi pályázó is mind gon­dolt, érzett, hogy Rákosi bírálata valamennyi többi pályamű fölé helyezi. Mint gondolat, mint eszme talán mélyebb, szebb is egyik-másik pályamű — mondja Rákosi —, agitatív erőre, hatásának erejére nézve azonban egyik sem mérkőzhetik vele. Az imát és jelmondatot a Védőligák Szövet­sége minden agitációs iratban, plakáton terjesz­teni fogja, hogy azok mintegy nemzeti imává válva, egységes kifejezésre juttassák a nemzet érzéseit, vágyait.

Next

/
Thumbnails
Contents