Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.
1920-01-25 / 4. szám
HÍREK. — Nemzeti gyásznap. Szent István birodalmát, az ezeréves Magyarországot területi épségében megcsonkítani szándékolják. Pápa város hazafias közönsége a helyzet komolyságához mérten f. hó 18-án, vasárnap nemzeti gyászünnepet tartott, melynek a programmja a következő volt: Délelőtt 10 órakor az összes templomokban istentiszteletet tartottak, melyen az összes hatóságok, testületek, intézetek megjelentek. A r. kath. főtemplomban Meisel József apátplébános könnyekig megható gyönyörű beszédben méltatta gyászunk fontosságát. A katonaság is képviselve volt minden felekezet templomában. A rk. főtemplom előtt Hevesy százados parancsnoksága alatt álló század a szentmise egyes részeinél disztüzet adott. A ref. templomban Kis József esperes, az ev. templomban Mesterházy László lelkész mondtak szép beszédet a hívekhez. E napon az összes hivatalokban munkaszünet volt. Üzletek, kávéházak, vendéglők, szinház zárva voltak. A házakon gyászlobogók hirdetik mélységes gyászunkat. Délelőtt fél 12 órakor a ref. főiskola udvarán tiltakozó nagygyűlés volt, amelyen Gyurátz Ferenc nyug. ev. püspök mondott nagy beszédet, melynek végeztével előterjesztette a következő határozati javaslatot : Pápa rendezett tanácsú város közönsége mai napon tartott népgyűlésen egyhangú határozatta] kimondotta, hogy a nyugati győztes hatalmak által nemzetünk részére megállapított békefeltételeknek hazánk határai megcsonkítását, állami létének megdöntését célzó rendelkezése ellen a hazafias érzület felháborodásával tiltakozik. Egy szivvel-lélekkel kijelenti, hogy elődei példáját követve ezeréves hazája határainak csorbítatlan fenntartásához rendületlen ragaszkodik és szent feladatának tekinti minden áldozat meghozatalát azért, hogy hőn szeretett hónát épségben, az állami alapjaival hagyhassa hátra az utódoknak. E jelszóval fogadja a sors minden változását, kitárja keblét a jöhető támadások elé: Életünket és vérünket a csonkítatlan szabad magyar hazáért 1 A javaslatot zúgó helyesléssel etlfogadták, mire a nagygyűlés a polgármester zárószavai után a Himnusz áhítatos eléneklésével véget ért. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hírt, hogy Répásy Károly, a Pápai Közgazdasági Bank tisztviselője, eljegyezte Udvardy Margit árhölgyet, Udvardy Miklós Máv. főfelügyelő, helybeli állomásfőnök leányát. (Minden külön értesítés helyett.) — A képviselőválasztások Pápán ma, vasárnap reggel 8 órakor veszik kezdetüket. Dr. Kerényi Alajos választási biztosnál a kitűzött határidőig két jelöltet ajánlottak: dr. Mohácsy Lajos kisgazdapártit és Szűcs Dezső Keresztény Nemzeti Egyesülés pártit. Az ugodi választókerületben szintén két jelölt van: Bartos János Ker. Nemzeti Egyesülés- és Kiss Dénes kisgazdapárti. Mivel a népesebb szavazókörökben hétfőn is tart a szavazás, az eredményt csak hétfőn este fogják a városházán kihirdetni. — Szesztilalom a választás napján. A magyar kormány rendelete értelmében a választás napját megelőző nap délutánjának 6 órától kezdve a választási eljárás befejezéséig a választókerületekben szeszes italnak árusítása, kiosztása vagy a közvetlen fogyasztás céljára egyéb módon forgalomba hozatala tilos. A tilalom a kávésokra, fűszeresekre, szatócsokra stb. is vonatkozik. Aki e tilalmat megszegi, vagy kijátsza, 15 napig terjedhető elzárással vagy 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. — Főispán-kormánybiztos. A magyar kormány Hunkár Béla földbirtokost Veszprém vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztosává kinevezte. — Az új főispán nyeszkenyei földbirtokos s fia néhai Hunkár Dénes volt főispánunknak, kinek működése rokonszenves emlékezetében van a vármegye közönségének. Hunkár Béla maga mintegy tiz év óta élénk részt vett a vármegyei közéletben. A megyegyüléseken több izben felszólalt s számos vármegyei közgazdasági intézmény alapítói közé tartozik. — Programmbeszéd. Dr. Mohácsy Lajos, az Országos Kisgazda- és Földmivespárt jelöltje, csütörtökön délben tartotta programmbeszédét a Griff-szálló nagytermében. A gyűlésen nagy sokaság volt jelen, s helyesléssel fogadták a képviselőjelölt érdekes fejtegetéseit és az irányelveket, melyek esetleges képviselői működésénél vezetni fogják. — Az úri kaszinó február hó 1-én d. u. 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. tagokat ez úton hivja meg az elnökség. — A város tiltakozása. Csütörtökön délelőtt tartott városi közgyűlésünk is felemelte tiltakozó szavát a neully-i békekonferencia gyilkos terve ellen és a következő táviratot küldötte a miniszterelnökhöz: Pápa r. t. város közönsége mai napon tartott rendes közgyűlésében hazafias érzéstől áthatva egyhangúlag hozott határozatával tiltakozik a lealázó békefeltételek ellen, melyek 1000 éves hazánk létalapját, történelmi jogait, osztatlan egységét döntik meg. A győzők jogán darabolják fel hazánkat a győztes hatalmak, holott bennünket soha és sehol le nem győztek. Eltiporni akarnak bennünket, mert a becsület útjáról le nem tértünk és az igazság zászlaját soha meg nem gyaláztuk. Amidőn 1000 éves dicső történelmi multunkra büszkén hivatkozunk, ünnepélyes óvást emelíWik a közölt békefeltételek ellen, melyek egyenlők nemzetünk sirbatételével, kijelentvén, hogy szeretett hazánk minden göröngyéhez törhetlen hűséggel ragaszkodunk s készek vagyunk jogainkat életünk és vérünk felajánlásával is megvédelmezni. — Dr. Rácz Dezső újabb kiküldetése. Dr. Rácz Dezső ügyvéd és hirlapiró, városunk szülötte, kinek nagyszabású politikai tanulmányairól több izben megemlékeztünk, a háború befejezését megelőző időszakban Bernben sajtófőnök volt. Állásáról a Károlyi forradalom kitörése után lemondott s Pápára költözve itt csendes nyelvmesteri foglalkozással töltötte idejét az egész kommunista éra alatt mind mostanig, mikor is a jelenlegi külügyi kormányzat ismét elhívta magányából s a most Genfben szervezett sajtó-propaganda élére állította. Dr. Rácz Dezső országos jelentőségű megbízatásában a héten utazott ki Svájcba. — A MOVE köréből. Országos tanácsülés. A MOVE országos tanácsülésére a helyi osztály vezetőségének következő tagjait küldte ki az egyesület tanácsa: Kovács Kálmán alezredest, Magassy Antal cs. felügyelőt, Kauker Ferenc rendőrtizedest és Kovács Lajos Jenő titkárt. Az orsz. tanácsülés jan. 17-től 20-ig tart és nagy ünnepségek keretében zajlik le. — Ruhaszövetek. A tagok számára polgári szövetminták érkeztek, métere 160 K. A minták a titkári hivatalban (Griff-szálló) tekinthetők meg s ott vétetnek föl a rendelések is. — Az 1918. évi III. oszt. kereseti adó kivetési lajstroma a veszprémi magyar pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen lajstrom folyó évi január hó 25-től február hó 2-ig Pápa r. t. város adóhivatalánál közszemlére kitétetik s az a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető. Az esetleges fellebbezések a veszprémi magyar pénzügyigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. — A siketnémák soproni intézetéért! Dr. Thurner Mihály, Sopron város hazafias érzésű polgármestere, meleghangú felhívással fordul Pápa város nemeslelkü közönségéhez a soproni siketnémák intézete érdekében. Ez az intézet, mely az évek folyamán Fejér-, Győr-, Moson-, Sopron-, Vas- és Veszprém megye területéről a társadalom meleg érdeklődése, áldozatkész támogatása mellett annyi szerencsétlen ügyefogyottat emelt ki állati sorából, szomorú válságba jutott. A háború és a háborút követő idők nehézségei kimerítették anyagi erejét s ma úgy áll, hogy a társadalom, az emberszerető szivek támogatása nélkül nem folytathatná munkáját. El kellene bocsájtani védenceit, mert az ország jelen súlyos helyzetében az állam képtelen a fenntartás költségeit magára vállalni. Szomorú perspektíva. Kérve-kéri azért a közönséget, támogassa adományaival, keltse új életre ezt az intézményt, mely a legnyomorultabbakat istápolja és dolgozó, hűséges polgárokat nevel a hazának olyanokból, akik különben az út porába sodort levélként menthetetlenül elvesznének az élet harcában. Az adományokat tessék a siketnéma intézeti alap javára Sopron városa pénztárába küldeni, mely azokat nyugtatni fogja. x A noszlopi és dőbröntei szénre előjegyzéseket naponként 9 és 1 óra között a bányaigazgatósági irodában (Városháza, I. em.) lehet eszközölni. — Klasszikus zene-est. Seffer Béla zenetanár, kinek művészi hegedüjátéka hangversenyeinken már oly sokszor szerzett szellemi élvezetet a zenét kedvelő közönségnek, február hó elején, helybeli zenei életünk kiválóságainak közreműködésével klasszikus zene-estét rendez a színházban. Műsorát jövő számunkban közöljük. Most csak felhívjuk a közönség figyelmét az estélyre, amelyen a zeneköltészet remekeiben lesz alkalmunk gyönyörködni. — Senkit sem mentenek fel. A most történő behívásokra felmentést egyáltalában nem engedélyez a hadügyi kormányzat, csupán annyi kivételt enged meg a rendelet, hogy azok a hadkötelesek, akik a közgazdaság, vagy közigazgatás valamely fontos ágazatában a jelen viszonyok között fokozott jelentőségű munkát végeznek, megkülönböztetett elbánásban részesíttessenek. Áll ez a szénbányászat zavartalan fenntartására, a lakosság élelmezésének ellátására, a közlekedés és a belrend fenntartására rendelt hadkötelesekre. Felmentésről azonban még ezeknél se lehet szó. Ezeket a hatóságok által összeirt és a minisztérium által felülvizsgált névjegyzék alapján tartósan szabadságolják. — Elhalasztott közgyűlés. A Polgári kör múlt vasárnapra hirdetett tisztújító közgyűlését a nemzeti gyász miatt nem tarthatván meg, a közgyűlés újabb terminusát február 1-én délután 3 órára tűzte ki. — A Ref. Leányegylet folyó hó 24-én szokásos házi estélyét az ev. tanácsteremben tartja 5 órai kezdettel. Műsor: 1. Ima és bibliamagyarázat. Tartja Gáty Ferenc papnöv. 2. Szaval Seregély Nóra. 3. Négykezest zongoráznak Csizmadia Irén és Rácz Erzsi. 4. Énekel Marton Győző, zongorán kiséri Marton Gy.-né. 5. Jelenet, alakítják: Balla Idus és Takács Gyula. 6. Daljáték, előadják Hodik Imre, zongorán kiséri Csernussák Olga. 7. Hollandi tánc, lejtik: Hermann Annus és Jerffy Magdus, zongorán kiséri Takács Olga. (A táncot betanította Krausz Adrienne). 8. Szaval Szalay Juliska; képekkel illusztrálják: Süle Baba, Brunner Sándor, Szőllőssy Sándor és Takács Lajos. (Estrendezők: Szalay Juliska és Szűcs Idus.) Belépti díj tetszés szerint. — A cselédbérek kiszolgáltatása. Pápa r. t. város polgármestere közhírré teszi, hogy 6400/1919. M. E. számú rendeletével úgy intézkedett, hogy a katonai behívás folytán a gazdasági cselédek és mezőgazdasági üzemben alkalmazott ipari munkásokkal kötött szerződések nem szűnnek meg s a gazda köteles a járandóságot a bevonultaknak, illetve családjuknak hiánytalanul kiszolgáltatni.