Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-11-23 / 47. szám

PÁ k ö 11 (i v Köasérdekü nigs^etlen hetilap, b Megjelenik minden vasárnap, Előfizetési árak: Egész évre 30 K» félévre Í5 K, negyedévre 7 50 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 2í. szám alatt. Zengjen Hozsánna a magyar ajkakon! Föl a szivekkel! Teljenek meg a lelkek ünnepi érzésekkel, mert eljött az idők teljessége! A nemzeti hadsereg hosszú, nehéz, szorongó várakozás után ura lett akaratának; bevonult a fővárosba. Elfoglalta az ország szivét, Budapestet, azt a fővárost, amelyik ezer év alatt csak a török világban szenvedett ellenséges megszállás alatt s amelyik egy négy és fél éves világháború változatos hadiesélyei idején érintetlenül maradt, mely idegen állam ellenséges katonáit csak fogolyként látta falai kőzött s amelyiket csak egy gazemberekből álló kalandortársaság aljas merényletei játszottak egy elveszített háború után az ellenség kezére. Az a magyar hadsereg vonult be Budapestre, amelyik a forradalom által szétrobbantott közös hadsereg és az erőszakkal összekényszerített vörös katonaság nyomán mint új, egészen nemzeti alakulat támadt. Amelyiket a hazaszeretet teremtett, amelyikben csak a hon becsületes, hű fiainak lehet helye, amelyik szent célokat tűzött maga elé és amelyik tántoríthatatlanul halad önmaga áltat kijelölt utján, a szenvedésekben bőséges áldozatot hozó nemzet üdvére és boldogulására. A Nemzeti Hadsereg vonult be a fővárosba, amelyik egy mostoha körülmények közt istápolt bimbóból fakadt, mint a faji érzés legszebb virága. Az — a. fiatal élete dacára is hatalmasan megizmosult — Nemzeti Hadsereg tette lábát a főváros utcaköveire, amelyik a rosszakarat ezer ármánykodásával nézett már eddig is szembe, amelyik millió vádaskodásra cáfolt rá, amelyik a népek Ítélőszéke: a párisi békekonferencia előtt is tekintélyt, jelentőséget szerzett magának, vezérének és a magyar nemzetnek. És az a Nemzeti Hadsereg, amelyiknek nagybányai Horthy Miklós magyar tengernagy a fővezére! Van-e sző, amely tudná kifejezni ennek a nemrég forgalomba került régi magyar névnek azt a varázslatos hatását, tüneményes jelentőségét, kincseknél többet érő becsét, amely a magyar keblekben él, forr, lüktet, mikor ezt a nevet látják, vagy hallják? Van-e még magyar ebben a hazában, aki ne tudná, hogy ez az a férfiú, kinek hazafias tüze gyújtotta lángra egy alélt ország hamvadó parázsát ? Él-e még itt olyan valaki, kit magyar anya szült és ne tudná, hogy ennek az egy magyarnak fajszerető lelke termékenyítette meg pár hónap alatt minden magyar sziv honimádó reménységét! Igen! Horthy Miklós az a ^küldetést betöltő nemzeti nagy hősünk, akit egy porban heverő beteg állam talpraállításában, ősi hírnevének, becsületének visszaszerzésében elsőnek illet meg minden érdem, minden elfogulatlan elismerés. Ö az, akinek neve már életében ott ragyog a glóriás nemzeti daliák sorában, akit ma magyar rónák, dombok és erdők daloló fia a Hunyadiakkal, Rákócziakkal Bethlenekkel, Bocskayakkal, Kossuthokkal és Toldi Miklósokkal együtt emlegetnek s akit azokkal egyenlő megbecsülésben zárnak sziveikbe. S ha az a Nemzeti Hadsereg veti meg lábát a vörös rablók és ellenséges hordák által feldúlt hazai rögökön, a fővárosban és azon túl, amelyiknek ez a Horthy a fővezére: akkor jogos a hitünk, hogy ott mindenütt, ahová ennek a nemes szívnek, hazafias léleknek, becsületes akaratnak varázsereje kiterjed és elér, csak új, feltámasztó, nemzetépítő élet zsendülhet, melyből felvirágzás, boldogság árad. Hódolattal köszöntjük a Nemzeti Hadsereget és fővezérünket, Horthy Miklóst a nagy erkölcsi vívmányok az első állomásánál! Lelkesedő szivünk forró érzéseit küldjük a fővárosba, hogy az ősz hűvösében tavaszi langy szellőként csókolgassák az érkező hősök homlokát. Lelkünk sóvárgását röpítjük Budapestre, hogy zöld ágakként, virágokként borítsák be azt a diadalutat, melyen nemzeti életünk új Messiása bevonult méltó helyére. Magyar hősök! Vigyétek magatokkal és hordozzátok büszkén azt a vezéretektől tanult akarni tudást, mint szent talizmánt. Mutassatok utat a tévelygőknek, öntsetek hitet a tántorgók lelkébe, hazudtoljátok meg a hitvány rágalmazókat! Egy egész világ bámulatán kivül a jelen és jövő nemzedékek soha el nem muló háláját fogjátok kiérdemelni! Adja Isten, hogy úgy legyen! Éljen a dicső Nemzeti Hadsereg! Éljen Horthy Miklós fővezér! A drágaság növekedése. A drágaság a jövedelem és a kiadások közötti egyensúly kérdése: akinek elég jövedelme van, arra nézve nincs drágaság. De ezenkívül a drágulás maga jövedelemforrás is, még pedig azoknak, akik a drágulás folyamán előálló ártöbbkeresetet zsebreteszik és mivel minden fillért meg kellett valakinek kapnia, amit a drágulás során a vevők az eladóknak kifizettek, a rideg nemzetgazdasági szempontból egyre megy, hogy az árak emelkednek-e, vagy egyenletesen ugyanazon a színvonalon maradnak. Csakhogy a drágulás sorozatosan elszedi a jövedelmet egyesektől és másoknak szolgáltatja át; s ezekből az egyesekből a gazdálkodás folyamán társadalmi rétegek lesznek s akármilyen közömbös az, hogy egy országban ki a gazda, a vége mégis az, hogy egyes rétegek elszegényednek, más rétegek meggazdagodnak, s ha az eltolódás elég nagyarányú, akkor az egész fogyasztó szervezet felmondja a szolgálatot és a társadalmi termelés maga is lehetetlenné válik. S ma már éppen itt tartunk. Az üzleti élet nem folyhatik rendszeres és igazságos kalkulációs alap nélkül, s ma már sehol sem találjuk ezt az alapot. Az árak elvesztették minden realitásukat, a fogyasztó egyáltalában nem csinálhat hoszszabb időre szóló gazdasági programmot, beruházást s ez a termelőt is magával ragadja. Csak pillanatnyi üzletek vannak, és senki sem tudja megmondani, hogy mibe kerül neki majd egy olyan cikk, ami most van műhelyében munka alatt. Minden kibillent a helyéből, ami a gazdasági életben fix pontnak számított, senkinek sincsenek tervei, nincsenek alapítások, vállalkozások, kilátások, csak a pillanatnyi helyzet kiaknázása az egyik oldalon, a másikon pedig egyik napról a másikra való tengődés. De akik azon az előbbi oldalon állanak, azt mondják, hogy soha még olyan nagyszerű konjunktúra nem volt, mint ma van, és ugyanakkor csak a fővárosban ötvenezer főnyi tisztviselői kar áll foglalkoztatás és kereset nélkül. Ez természetesen nem mehet így soká. Ha minden más jól volna, akkor is el kellene készülve lennünk arra, hogy ez a szegény ország teljesen elvérzik gazdaságilag azon, hogy legjobb munkaerői el vannak zárva a munka lehetőségétől.