Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-10-27 / 43. szám

rásának országos szervezetét is a napilapok segélyével hozta tető alá a halhatatlan Korányi tanár és most, amidőn naponta sok száz emberélet koporsója fölött kesergünk, kényszerítő kötelesség minden orvosra, hogy a járvány leküzdésére vonatkozó eredményes tapasztalatait haladéktalanul a napilapok utján adja közre, hogy már órák multán mindenkinek módjában legyen a jó tanácsot megfogadni. Mielőtt rátérnék a legsúlyosabb esetekben is célravezető gyógymódra, néhány szóval ki kell térnem a látszólagos ellentmondásokra, amelyek egy ilyen járvány leküzdésénél eredményes tapasztalat és merev theoria között fennállanak. „Kerüljünk minden .szeszes italt", hangzik rendszerint sablonosan, valahányszor figyelmeztető hirdetések oktatják ki a közönséget járványos időben. A gyakorlat valamiképpen ezt a tételt egyenesen meghazudtolja. Nem ez a hely az, hogy bővebben magyarázgassam az alkohol hatásait, de talán szabad ezeknek a zöld asztalnál ülő antialkoholistáknak éppen Korányi mester azóta már mindenütt elfogadott azt az ajánlatát figyelmükbe hivnom, hogy a legsúlyosabb tüdőgyulladásnál, ami pedig, fájdalom, — a spanyol betegség réme — a nagy alkoholmennyiségek, erös borok, pezsgő, bámulatos eredményeket adnak és a legkritikusabb válságokon átsegítenek. Valamiképpen ez, no meg a harctéren kolerabetegek között szerzett megfigyeléseim vezettek arra, hogy spanyolbetegeim százának ezt az egyszerű orvosságot ajánljam: nagyon erős borból készítsenek borlevest és ebből naponta nagyon forrón három-négy csészényit igyanak meg. De nemcsak a betegeknek ajánltam ezt, hanem a teljesen egészségeseknek is a beteg környezetében. Betegeim között voltak olyanok, akikhez már akkor kerültem, amidőn teljesen eszméletlenül, súlyos tüdőgyulladásban feküdtek. Napokon keresztül mesterségesen — talán ilyen komoly járványidőben nem tiltja az illem kimondani — a végbélen keresztül adtam napjában többször borlevest. Mindegyik betegem felépült és a környezetből, ha meg is kapták a bajt, nagyon enyhe lefolyású volt, soha tüdőgyulladássá nem fejlődött. Négy nappal ezelőtt sürgős hivatalos ügyben a fővárosba kellett jönnöm. A vonatnál kétségbeesetten várt testvérbátyám, végső veszélyben levő spanyolbeteg tizenkilenc éves leánykája betegágyához hivatott. A legsúlyosabb tüdőgyulladás tünetei között találtam kis húgomat. Arca halovány, ajka kékes, nehezen pihegő melléből szállani készült az Élet. Forralt bor, pezsgő, — forralt bor felül és alul! Délutánra Benedikt tanárt hivták előző napon. Meg is jött, megvizsgálta, mindkét oldali tüdőgyulladást állapított meg, majd hozzám fordulva, szomorúan mondta: „Azzal tisztában kell lennünk, hogy nagyon komoly az állopota". Elmondottam neki, mit kap a beteg, — nem rendelt mást. Kis húgom két napig eszméletlenül feküdt, — most alig merem kiejteni: ^tragédiától tartottunk minden percben. És harmadik estére elmúlt a szerencsétlenség, a leányka túl van a veszélyen, élni fog! Ennek a néhány sornak nem „holmi tudományos fölfedezés" a célja, hiszen bizonnyal sok orvos követ hasonló eljárást; hanem az, hogy egy nagyon egyszerű és eredményes gyógymódot egy huszonnégy órán belül országossá tegyen. KAR COLÁT a mult hétről. A kibontakozás felé! Sok minden eshetőségre el voltunk készülve a háború tartama alatt, sok jó és sok rossz csalódásokat keresztül éltünk, de hogy a háború a jelenlegi körülmények között nyerjen befejezést, arra igazán nem voltunk elkészülve. Az egész vonalon, mondhatjuk, hogy győztünk és ellenséges területen vagyunk és végeredményében nekünk kell a fegyverszünetet kérni és nekünk diktálják majd a békeíöltételeket. Nem segíthetünk rajta, nincs is más kibontakozás, minthogy bele kell nyugodnunk a változhatlan eseményekbe és most már csak az lebegjen szemeink előtt, hogy régi vágyunk beteljesül és nemsokára megkezdődik a békehurok pengetése. Nem tartozik a heti krónikába, hogy mi és ki okozta rövid idő leforgása alatt ezt a hihetetlen helyzetet, a fődolog, hogy „végezzünk" és erre most már nemcsak kilátás van, de teljes határozottsággal leszögezhetjük, hogy a béke kezdése biztosítva van. Az egész háború alatt nagy áldozatokat hoztunk és a további áfdozatokat is meghozzuk csak azért, hogy vége legyen ennek a borzalmas háborúnak és hiábavaló vérengzéseknek. Hogy mit vesztettünk és mit fogunk veszíteni még ezután is, ha a béketárgyalások befejeződnek, az nem a heti krónika keretébe tartozik, de arra el lehetünk készülve, hogy a békekötés után a veszteség- és nyereségszámla közti egyenleg nem lessz oly súlyos és végzetes, amint azt már most sokan híresztelik. Mi ezen mérleget úgy kontempláljuk, hogy „amit vesztettünk a réven, azt megnyerjük a vámon". Ezen kijelentésünk nem frázisokon, hanem a valóságon alapszik. Hogy milyen értelemben gondoljuk ezt, azt nem firtatjuk most, hanem igazolni fogják ezt a következmények, melyekre nagyon is kedvező kilátásaink vannak. Most már ne nézzünk se jobbra, se balra, hanem csak arra fektessük a fősúlyt, hogy elérkezett végre-valahára azon időszak, amikor már a békéről komolyan cseveghetünk. Erről pedig most már akár törik, akár szakad, komolyan gondolkozhatunk. Nem látjuk a helyzetet oly sötétnek és oly kedvezőtlennek, mint azt sokan hirdetik, mert meg vagyunk győződve, hogy a béketárgyalások folyamán sok oly dolog fog tisztázódni, mely csakis jóllétünket fogja biztosítani. Ez a meggyőződésünk, ezzel a jóleső tudattal, teljes bizalommal és reménnyel várjuk a küszöbön levő fegyverszünet megkezdését és ennek logikus következményét, a béketárgyalások megkezdését. Azzal végezzük heti krónikánkat, amivel kezdtük, hogy eljutottunk végre-valahára: — A kibontakozás felé! Frici. Az hiriik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa jelenleg az előleges bizalommal táplálkozik. Az hirlik, hogy Pápa városa a vármegye ellen a háború után iadítja meg a válópert. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a saját helyzetét mindig uralja. Az hirlik, hogy a polgármester a helyes úton portyázik. Az hirlik, hogy a h. rendőrkapitány a rendőrséget éleszti. Az hirlik, hogy a városi csendőrség még a rókalyukakat is kipiszkálja. Az hirlik, hogy a rendőröknek kedvezőbb helyzet van kilátásba helyezve. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság működését kedvezőbb szelek irányítják. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában a mellékszemélyzetek felemésztik egymást. Az hirlik, hogy a cipőjegy-irodában jelenleg várakozási jegyeket osztanak ki. Az hirlik, hogy Pápán a Huszárnapnak kellemes utóhangjai vannak. Az hirlik, hogy Pápán a Huszárnapon a jósnő sok szerelmes párt kijózanított. Az hirlik, hogy Pápán a Huszárnapra még mindig érkeznek utánpótlások. Az hirlik, hogy Pápán a dohány- és szivar megszűnt ácsorgási cikk lenni. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházat kezdik már visszasiratni. Az hirlik, hogy Pápán a spanyol náthát sokan alkohollal leisszák. Az hirlik, hogy a darutollas legények még mindig nincsenek formában. Az hirlik, hogy a libatollas legények „talmi gavallérok" címet vettek fel. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a „Huszárnapon" maradékokat vásároltak. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban az üzlet utóbbi időben pang. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban új átalakulások vannak folyamatban.' Az hirlik, hogy Devecserben a fiatalemberek a cigányokat részletekben elégítik ki. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője az éjjeli frontját több ízben reggelig kiszélesítette. HIRBK. — A pannonhalmi főapát meghalt. Nagy gyász érte a magyar katholikus egyházat. Hajdú Tibor pannonhalmi bencés főapát — mint Győrszentmártonból táviratozzák — spanyol betegség következtében meghalt hatvan éves korában. Néhány nappal ezelőtt kapta meg a spanyol-betegséget s minthogy már régóta cukorbetegségben szenvedett és meg volt gyöngülve a szervezete, a leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni az életét. A zalavármegyei Pakodon született és 1881-ben szentelték pappá. Huszonhárom esztendeig a bölcselet, az egyházjog és a történelem tanára volt a pannonhalmi főiskolán. 1905-ben főmonostori perjellé és rendi levéltárörré választották meg, 1910-ben pedig főapáttá nevezte ki a király. Mint főapát, különösen az apátság gazdasági ügyeinek helyes vezetésével szerzett érdemet. A bencésrendnek ő volt 76-ik főapátja. Temetése mult csütörtökön Pannonhalmán ment végbe. A főmonostori székestemplom Szent Ferenc oltára alatt levő sírboltban helyezték örök nyugalomra. A temetésen a pápai rendházat dr. Kocsis Lénárd házfőnök képviselte. — A ref. főiskola felügyelete. A kultuszminiszter a pápai ref. főgimnázium meglátogatásával és az állami felügyelet gyakoriásásával az 1918/19. tanévre Dsida Ottó győri tankerületi főigazgatót bízta meg. — Az anya- és csecsemő védelem ügyében látogatott értekezlet volt mult szombaton délután a városháza nagytermében Karlovitz Adolfné és dr. Antal Géza elnöklete alatt. Az értekezlet legfontosabb tárgyát a munkásbiztosító pénztárral való kapcsolat és szerződés létesítése képezte, mire vonatkozólag Renner Ármin,