Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.
1918-10-13 / 41. szám
eszméik, céljaik diadalra jussanak. És az egyik modern eszme megvalósulása rendesen együtt jár a többi, a népmilliók javát célzó radikális eszmék megvalósulásával. Várhelyi Izsó. Dr. Antal Géza ünnepi beszéde Mészáros Károly ny. polgármester arcképének leleplezése alkalmával. Nyugalomba vonult polgármesterünk: Mészáros Károly arcképét a képviselőtestület megfestette a tanácsterem számára. Az arcképet vasárnap délelőtt leplezték le ünnepélyesen. Az ünnepi beszédet városunk illusztris orsz. képviselője: dr. Antal Géza tartotta, kinek nagyszabású beszédét, helyszűke miatt öszsevontan, itt közöljük: Tekintetes Díszközgyűlés! Városunk képviselőtestületének egyik utóbbi határozata folytán ez az utolsó gyűlés, melyet a városháza nagytermében tartunk, mert — hosszú időre legalább, — a képviselőtestület gyűléseit, nem ebben a megszokott teremben, hanem egy új helyiségbea tartja. Annál örvendetesebb, hogy ezt a gyűlést, melyet annak a férfiúnak tiszteletére rendeztünk, ki a város élén 22 évig állott, ebben a teremben tarthatjuk, amelyben ő több, mint két évtizeden át vezette a város képviselőtestületének tanácskozásait s amelynek falaihoz alkotásának oly sok emléke fűződik. Most, hogy a 22 évnek emléke végigrajzik előttem s ezeket az emlékeket egy rövid negyedórában a tekintetes díszközgyűlés tagjai előtt is fel akarom újítani, úgy érzem magam, mintha én is egyike volnék a modern technika azon eszközeinek, amelyek a mozgóképek gyors falravetítését eszközlik. A rendelkezésemre álló idő csekély volta mentsen ki, ha ez az emlékezés mozaikszerű és nem a történések idői egymásutánjában folyó lesz. Mikor Mészáros Károly a város polgármesteri székét ezelőtt több mint két évtizeddel elfoglalta, a város lakossága alig rúgott 14000 főre; ma, dacára a világháború négy súlyos esztendejének, mely e város fejlődését is megbénította, a lakosság több, mint 22C00 főre rug, vagyis az akkori lakosságnak majdnem kétszeresére emelkedett. A lakosság ezen nagymérvű emelkedésében kétségkívül elsőrangú tényező volt közegészségügyi állapotainknak javulása, amelynek viszont legfőbb tényezője volt a vízvezeték megépítése, Mészáros Károly polgármesterségének első nagy alkotása. Aki visszaemlékezik arra, hogy városunkban a vízvezeték megépítése előtt nem mult el év járvány nélkül, s hogy a járványos betegségek között különös erővel lépett fel majdnem minden évben a tífusz s aki maga elé idézi a lefolyt két évtizedet, mely járványos betegségektől majdnem teljesen megkímélte városunkat s melyben a tífusz igazán csak szórványosan lépett fel, az tudja csak átérezni, hogy a vízvezeték létesítésével micsoda szolgálatot tett városunk egészségügyének az a férfiú, aki ennek létesítését legelső feladatának tekintette. A város lakosságának emelkedése szükségessé tette a város terjeszkedését az építkezés terén. Mielőtt a szükséglet oly parancsoló módon jelentkezett volna, hogy a képviselőtestület tagjai között idevonatkozólag az intézkedés szükségessége a köztudatba ment volna át, volt polgármesterünk megtette azt, amit előrelátó várospolitikája megtennie sugallt, létesítette az Erzsébet-városrészt, majd utóbb x a tisztviselő-telepet. Az utóbbi létesítése aránylag nehézség nélkül ment végbe, annál több akadályra talált azonban az előbbinek létesítése s aki tudja, hogy mily energiával küzdött le Mészáros Károly minden akadályt, a város érdekeinek mily megkimélésével létesítette az új városrészt, amelynek gyönyöfü utja városunknak méltó büszkesége s melynek pompás parkja az egyetlen igazi sétálóhelye városunk közönségének, amelyet bármely más város lakóinak is büszkén mutathatunk, az kell, hogy a legnagyobb elismeréssel hajoljon meg Mészáros Károlynak e téren kifejtett nagyszabású munkássága előtt. De nemcsak az extenzív terjeszkedés lehetősége képezte Mészáros Károlynak^ gondját, figyelmét állandóan foglalkoztatta belvárosi építkezésünk s különösen utcáink szabálytalansága s ezek között a legforgalmasabb utcáknak a közlekedés szempontjából nehezen hozzáférhető volta. Nem említve több utcanyitást, csak a legfontosabbat idézem a tekintetes díszközgyűlés tagjainak emlékezetébe, a Kossuth Lajos-utcának, a volt Szél-utcának megnyitását. Nem feledkezett meg nyugalomba vonult polgármesterünk egy pillanatra sem arról, hogy városunk elsősorban kulturváros, melynek meglevő kultúrintézményei továbbfejlesztése, esetleg újaknak létesítése hivatva van a város megalapozott hirnevét e téren terjeszteni. A szentbenedekrendiek algimnáziuma ő alatta emeltetett a város hozzájárulásával is főgimnáziummá. A ref. tanítónőképzőintézet és polgári leányiskola, az állami polgári leányiskola, az izr. polgári fiúiskola, az iparostanonciskola, állami ovodák és elemi iskolák az ő polgármestersége idejében nyertek új otthont vagy létesültek. Ám nagyon jól tudta, hogy virágzó szellemi élet csak gazdaságilag szilárd alapfokon fejlődhetik; elkövetett mindent, hpgy a város gazdaságilag is fejlődjék, így jöttek létre hosszas utánjárás után a Perutz-gyár, a Hungária- kénsav- és műtrágyagyár, amely teljesen fölépülve várja a háború utáni időket, hogy mint Magyarország, sőt a monarchia egyik legnagyobb gyára szolgálja a gazdasági termelést. A városban így létesítette a villamostelepet, melynek üzeme most másfél évtized óta egyre fokozódó jövedelmezőségről tesz bizonyságot. De mint országunk egész gazdasági élete, városunké is a mezőgazdaságon nyugszik s a mezőgazdaságnak van mindent túlszárnyaló fontossága. Tudta ezt Mészáros Károly volt polgármesterünk, aki mezőgazdasággal foglalkozó lakosságunk érdekében is mindenkor buzgón eljárt, az összeköttetést vele állandóan fenntartotta, amit külsőleg .is jelképezett mintegy az a körülmény, hogy a felsővárosi olvasókörnek, melynek tagjai csaknem kivétel nélkül a mezőgazdasággal foglalkozók köréből kerülnek ki, hosszú időn keresztül elnöke, majd utóbb tb. elnöke volt. Vázlatos a kép, melyet polgármesterünk két évtizedi működéséről a tisztelt díszközgyűlés előtt megrajzoltam; vázlatos a kép, mert csak az eredményekre hivatkoztam s nem rajzoltam azokat a küzdelmeket, amelyekbe ezeknek az eredményeknek elérésére került Ez az élénk viszaemlékezés s a nyomán fakadt hála indította a képviselőtestület tagjait arra, hogy egyhangú lelkesedéssel hozott határozatukkal megfestessék arcképét annak a férfiúnak, akitől végleg megválni nem akartak s akit a város tanácskozó termében, ha arcképben is, állandóan látni kívántak. Az arckép elkészült; a megértő lelkű művész baráti keze festette meg azt s most itt áll előttünk, hogy kifejezze tiszteletünket és hálánkat az iránt a férfiú iránt, akit oly hiven ábrázol. (A lepel lehull. Hosszantartó élénk éljenzés). Nagyságos polgármester úr! Ezt az arcképet a város nevében vegye át és őrizze meg. De engedje meg, hogy felkérjem arra is, hogy kövesse törekvéseiben azt a férfiút, kit ez az arckép ábrázol s kinek törekvése mindenkor a város érdekeinek felvirágoztatása volt. És most, Tekintetes Díszközgyűlés, engedje meg, hogy magukhoz a képviselőtestület tagjaihoz is intézzek néhány szót. E díszközgyűlés utolsó gyűlés ebben a teremben, amelyből már a legközelebbi órákban hosszú időre, talán örökre távozunk. Mikor a londoni Karthausi-gimnázium a mult század második felében kiköltözött a világváros zajából, régi épületéből magával vitte azokat a köveket, amelyekbe egykori tanítványainak nevei voltak bevésve és befalaztatta azokat új épületébe, hogy ezzel is dokumentálja külsőleg, hogy a szellem a régi és új épületben azonos maradt. Nekünk is magunkkal kell vinnünk új tanácskozási termünkbe azokat az emlékeket, amelyektől e falak visszhangzanak. Magunkkal kell vinnünk mint legdrágább emléket azt a tudatot, hogy csak a tanács s elsősorban a polgármester és a képviselőtestület harmonikus együttműködése nyújthat alapot a város fejlődésének, további virágzásának. Ennek az utolsó 20 esztendőnek emléke legyen buzdítás további állandó kitartó munkára, különösen most, amikor egy világ omlik össze s annak romjaiból egy új világ áll elő. Hogy pedig ennek a munkának nyugalomba vonult polgármesterünk soká lehessen necsak szemlélője, de mint a város képviselőtestületének tagja, odaadó munkása is, erre kívánunk neki az Istentől hosszú, boldog, nyugodt életet! YISZKETEGSEGET sömört, rühta leggyorsabban elmulasztja a Dr. Flesch-féle eredeti, törvényesen védett „SKABOFORM-KENÖCS". Nincs szaga, nem piszkít. Mindig eredeti pecsétes Dr. FÍesch-félét kérjünk. Próbatégely 3 K, nagy tégely 5 K, családi tégely 12 K. — Kapható a helybeli gyógyszertárakban, vagy direkt a készítőnél rendelhető. Dr. Flesch E. „Korona" gyógyszertára, Győr. Vételnél a „Skaboform" védjegyre ügyeljünk.