Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-09-29 / 39. szám

PAPAI KOZLOM Közérdekű füg-getlen lietilap. b Megrjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Annin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Pápa, 1918 szeptember 27-én. Ma kezdődik a városi közgyűlés, hogy mikor végződik, Isten tudja. Nincs olyan kabaré-előadás, mely olyan gazdag műsorral dicsekedhetnék, mint amilyen hosszú tárgysorozatról e közgyűlésnek tanácskoznia kell. Tessék elképzelni: 27 (azaz huszonhét) programmpontot foglal magában e tárgysorozat. Milyen öröm ez a távszónokoknak! Huszonhétszer dikciózhatnak! Huszonhétszer gyönyörködhetnek saját eszméik csillogásában és saját hangjuk varázsos csengésében! E napra, vagy napokon nem lesz irigylésméltó az elnöklő polgármester, aki a gyűlés tartama alatt helyéhez van kötve és kénytelen a kilométeres szónoklatokat lenyelni, sőt ráadásul az unalmas színjátékhoz még barátságos, nyájas, vidám arcot is kell vágnia. Ugy kell neki! Minek tűzött ki egy közgyűlésre ilyen hosszú tárgysorozatot! Ki lehetett volna a 27 pontból választani a legfontosabbakat, a legsürgősebbeket a mostani közgyűlés számára, a többit pedig a legközelebbi, 2—3 hét múlva tartandó közgyűlésre kitűzni. Ilyen hosszú tárgysorozatot lehetetlen egy közgyűlésen beható megfontolás tárgyává tenni, az egyes programmpontokat minden oldalról megvilágítani és alaposan meghányni-vetni. A városi képviselők egész napi fárasztó szellemi, vagy testi munka után jönnek a közgyűlésre, figyelmüket ilyen hosszú tárgysorozat kimeríti. A nyolcadik-kilencedik pont után egy részük szelleme ellankad, másik részük elalszik, harmadik részük — megszökik a sok dikció elől. Hiába fog szorgalmasan működni az elnöki csengetyü, az alvókat egy pillanatra felriasztja álmukból, de ébren nem tudja őket tartani. A helyi sajtó, mely állandóan éber figyelemmel kiséri, a legérdektelenebül, minden kizsákmányoló érdekcsoporttól magát távol tartva, ellenőrzi, tárgyalja, regisztrálja a városi ügyeket, jogosan kifogást emelhet e közgyűlés időpontjának kitűzése ellen. A közgyűléseket eddig mindig olyan napra tűzték ki, hogy a helyi lapoknak idejük volt róluk megfelelő tudósítást és kritikát közölni. Nemcsak a közönségnek, hanem a városi hatóságnak is érdeke, hogy a helyilapok a közgyűlések fontosabb tárgyairól részlehajlatlan, tárgyilagos és részletes tájékoztatást nyújtsanak. De ha a közgyűlés péntek este felére tűzetik ki és talán szombaton is folytatódik, akkor nyomdatechnikai okokból a sajtó nem foglalkozhatik vele. Nem akarjuk a mostani rezsimről feltenni, hogy a nagyobb nyilvánosság világosságát kerülni óhajtja. * * * A közgyűlés a vigalmi adóról is tárgyal. Helyes! Magunk is sokszor sürgettük, hogy gondoskodjanak olyan új jövődelmi forrásokról, melyek a város folyton emelkedő kiadásait fedezik és az amúgy is elég magas pótadó újolagos emelését elkerülhetővé teszik. Az is méltányos, hogy aki mulatni akar: fizessen. Meg keli fizetni a bort, a cigányt, a szép leányt, vagy asszonyt, aki a mulatónak gyönyöröket nyújt és sokszor fájó emléket hagy. Illő, hogy az elpocsékolt pénzből valami a köz javára is jusson. De mintha ennek a javaslatnak kis antikulturális ize is lenne! A kártyázó polgár mulatságáért 10 fillér vigalmi fizet e javaslat szerint. A színházlátogatón pedig a színházi jegy árának 10 százalékát vasalják be. A kártyázó 10 fillérje ellenében a színházlátogató Pápán 20—240 fillér vigalmi adót fizet, pedig neki nincs is reménye, hogy a szórakozáson felül még 7 millió koronát nyerhet, mint a kártyázónak. Nyilvánvaló tehát, hogy a harminckétlevelü biblia hiveit favorizálják a szellemi szórakozást kereső színházlátogatókkal szemben. Miért fizessen a színházlátogató több vigalmi adót, mint a kártyás, holott a családos színházlátogató többnyire feleségét és gyermekeit is magával viszi a színházba és utánuk is fizeti a vigalmi adót, mig a kártyás nem szokta magával vinni a korcsmába, kávéházba vagy klubbokba családját a kártyapartikhoz. Hisszük, hogy a közgyűlés a javaslat ide vágó pontjait módosítja és a kétféle adó közötti aránytalanságot megszünteti. A javaslat beterjesztőjétől kissé több kulturaszeretetet vártunk volna. A P. L. mult heti talpraesett vezércikke mellesleg a rendőri bornirtsággal is foglalkozik. Előadja, hogy a piacon az ellenőrzést gyakorló rendőr rászólt egy vevőre, ki a maximális áron alul akarta eladni portékáját, hogy tartsa magát a maximális árhoz és ennél olcsóbban nem szabad élelmicikkét eladni. Egy talányt adok fel t. olvasóimnak. Fejtsék meg, hogy ez a rendőr buía-e, rosszakaratu-e, vagy buta és rosszakaratú-e, avagy a felesége kofa-e? Nem lehet tűrni, hogy azt a hivatalos személyt, aki arra van hivatva, hogy az árdrágítást ellenőrizze, az árdrágítók díszes érdekköréhez gyengéd szálak fűzzék. Ezeket a gyengéd szálakat szét kell tépni. A rendőrségnek legalább is annyi fizetést kell adni, mint amennyit egy ügyes és szorgalmas munkás keres, hogy ne legyen ilyen gyengéd szálak sodrására szorulva. Bizton reméljük, hogy agilis, körültekintő és mindig a közönség érdekeit szeme előtt tartó h. kapitányunk azóta már kellőleg kioktatta azt a jóakaratú rendőr bácsit. * * * Egy kiváló tehetségű, nagytudomány u tanárunk így szónokolt: „Nemsokára eljön az idő, midőn Pápán mindenkit leütnek, aki az utcán németül beszél". Szép a buzgalom, de ártalmas, ha az túllő a célon. Kívánatos volna, hogy hazánkban mindenki a magyart vallja anyanyelvének, a magyar irodalom, a magyar kultúra kincseinek a megszerzésére törekedjék, hogy hazánkat 20 millió szorgalmas, jómódú, céltudatos, önérzetes színmagyar lakja. De kinek a hibája, hogy ez nincs így? Hogy beszéljen, aki nem tud magyarul? Vájjon a tanár úr azokat a német bonneokat, nevelőnőket is le akarja nyakazni, akiket egyes úri családok gyermekeik mellé alkalmaznak? Igaz, a magyarosításnak igen radikális módja lenne, ha a németül és más nyelven beszélőket eltüntetnék az élők sorából. Akit agyonütnek, bizonyára nem fog többet németül beszélni. De hogyan beszélhet így az uralkodó osztály egyik tipikus helyi apostola, midőn tudhatja, hogy csak az uralkodj osztály az oka annak, hogy a magyarság nem asszimilálta a közöttünk levő nemzetiségeket. Az uralkodó osztály volt az, mely a múltban és jelenben birtokain mindig szivesebben alkalmazott oláh, szerb, ruthén és tót jobbágyokat és munkásokat, mint magyarokat, mert a ma-