Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-01-06 / 1. szám

PÁPAI Közérdekű fügyetlen hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K, Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyílt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Annin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Hősi halált halt, boldog emlékű gróf Esterházy Pál még 1915-ben, száz öl fát ajándékozott Pápa város szegényeinek. Azóta sok szennyes viz lefolyt a Tapolcán, sok tintát és papirost elpocsékoltak a városházán, sok sóhaj elhangzott és sok fájdalmas emléket hagytak hátra az Erzsébet-ligetben, sok éhenkórászból lett hadimilliomos: a szegények száz öl fája még mindig hiába várja a fuvarosokat, akik a háborúban százszorosan nyomorult, didergő emberek udvarába szállítsák. Kérdés, hogy a száz öl fa még mindig az erdőben volna-e, ha a nemeslelkü, akkor még a szegényekért forrón dobogó (ma már — sajnos — kihűlt és elhamvadt) szivü gróf azt a száz öl fát nem a szegényeknek, hanem a városház tisztviselőinek ajándékozta volna? Ha nem csupán aktákkal, hanem egy kicsit a szivükkel is intéznék az ügyeket, meg kellett volna gondolniuk, hogy immár három télen hány száz szegény melegedett volna föl annál a száz öl fánál; hogy fűtőanyag hiányában a dermesztő hideg szobában hány száz kis gyermek hült meg, szerzett holtig tartó kinos nyavalyát, vagy ennek következtében a korai sirba hanyatlott. Tessék csak összehasonlítani a születések statisztikáját a halálozásokéval: milyen rémes siralom hangzik ki azokból. Senki sem tudta eddig elképzelni, hogy az aktákból kiáradó dohos szag némelyekre olyan hatást gyakorol, hogy szivük tőle annyira összezsugorodik, mint az aszalt szilva. * * * Most tél közepén sietnek, hogy kutyafuttában fuvarosokat toborozzanak össze, akik a jótékonyságban határt nem ismerő, páratlan humánus lelkű grófunk által ajándékozott 350 méter fát a szegényeknek haza szállítsák. Most a tél közepén, mikor a fuvar kétszer olyan drága, mint a nyár végén volt. Hány pár cipőt lehetett volna venni szegény iskolás gyermekek számára abból a pénzből, melyet a fának idejében való hazaszállításával megtakaríthattak volna ?! Uram, Istenem, miért nem adtál több bölcsességet, belátást és előrelátást azoknak, akikre annyi ember sorsát biztad ?! Azt mondják, akiknek az isten hivatalt ad, egyúttal hozzávaló észt is ad. Miért bizonyul ez a közmondás mint annyi más, hazugnak? * * * Egyes urak megválasztatják magukat a városi képviselőtestületbe, mert igen emeli a tekintélyt és igen szépen, méltóságosan, kellemesen hangzik X. Y. városi képviselő. Csak egy szóval különbözik az orsz. képviselőtől. Nem fontolják azonban meg, hogy nemcsak „Noblesse obiige", hanem a nobile officium is kötelez. Némelyek vagy egyáltalában nem, vagy igen ritkán tisztelik meg a képviselőtestületi gyűléseket becses megjelenésükkel. Mások eljárnak ugyan a gyűlésekre, de ottan örökösen a néma statiszta nem túlságosan nehéz szerepét játszák, vagy pedig két ezer méter hosszú beszédekkel üres szalmát csépelnek. Igen kevesen fáradoznak azon közmondás helyes voltának bebizonyításán, hogy akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad. A képviselőtestület sok tagjára még ellensége sem foghatja rá, hogy termékenyítő gondolatokban szerfölött gazdag. Pedig, ha valaha, mostan volna ilyen gondolatokra szükség. A háború mód felett emelte a város kiadásait. Jó volna olyan bevételi forrásokat találni, amelyekből ezeket a folyton emelkedő kiadásokat az úgyis elég magas pótadó emelése nélkül fedezni lehetne. Ilyen új jövödelmi források felfedezése volna a városi képviselőtestületi uraknak dolga. De hol van ilyen termékenyítő, mentő gondolat? Talán belefúlt a csataterek vérhullámaíba ? Tudják mit ? Kérjenek a város számára trafik-engedélyt. A trafik ma igen jövödelmező üzlet. Azt mondják, három pakli dohányért egy kövér kacsát, 6-ért egy kövér libát, 20-ért egy kövér disznót adnak. Hát van ennél fényesebb üzlet? Csak félős, hogy a városi trafik dohányát, szivarját protekciós alakok szívnák el és a városi trafik sem jövödelmezne sokkal többet, mint a példás, kifogástalan és önzetlen vezetés alatt jobb létre szenderült nyultelep jövödelmezett. * * * Beszélnek valami elsikkadt nyulbőrökről? Hová lettek? Ki sikkasztotta el a nyulbőröket? Zsidók bizonyosan nem! Hát akkor ki ludas ebben a dologban? * * * A központi hatalmak kijelentették, hogy a hódítás és hadikárpótlás nélküli béke hivei, hogy az Oroszországtól elfoglalt összes tartományoknak visszaadják függetlenségüket. Erre az ántánt hivatalos és nem hivatalos szócsövei egyhangúan azt üvöltik, hogy hamis a zúzánk, mert nem nyilatkoztunk Belgiumról, Romániáról, Szerbiáról stb. Megkérdeztek ebben a dologban bennünket? Milyen bolond, aki felel, anélkül, hogy kérdeznék; milyen esztelen az a kártyázó, aki előre kijelenti, hogy lemond minden nyereményéről, bármeddig folytatja az ellenfél botor játékát és bármennyit veszt is. Lehet józan ésszel valakitől ekkora balgaságot követelni? v. i. A hadirokkantak jövője. A szociális gondokat a világháború szenvedései tengernyi sokká szaporították. A jajszó még sokáig hangzani fog, mikor már a békegalamb végig repkedett Európa felett. Milliók ajka egy nemzedék életén keresztül fogja kiáltani a haragos kiíakadást: — Verje meg az Isten, aki a háborút csinálta! — A békeokmány az öldöklést és ellenségeskedést megszünteti, de a nyomort sokáig érezzük, mint ahogy az első napsugár sem tudja jóvá tenni az orkán rombolásait. A háborúban megrokkantak jövője is a legkiáltóbb szociális gondok közé tartozik, nem könyöradomány, nem sajnálkozó, majd meg agyonunt frázisok, nem is választójog, azaz önmagában véve éhenpusztulási jog szükségesek a rokkantaknak, hanem a biztos lét törvényes megalapozása, melyhez aztán a választójog oly természetes járulék, mint a jó öltözködéshez az inggalér; tehát ' mégis csak az első a jó öltözködés. A biztos létjövő alapja pedig a törvényes intézkedés, nem pedig a társadalom tetszés szerinti öntevékenysége, amely a tömeglélektan szabályai szerint ma ég és lángol, holnap már csak pislog, hogy holnapután végleg kialudjék, mert hisz ismét más irányba terelődik figyelme. Csupán a társadalom jótékonyságára támaszkodva: annyit jelentene, mint verkligyárakat építtetni, hogy készítsenek azok minél nagyobb mennyiségben kintornákat az utcasarkokon kolduló rokkantak ré-