Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-01-21 / 3. szám

KÖZLÖNY Közérdekű füg-getlen hetilap, a Megrjelenik minden yasárnap. Előfizetési árak: Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: P0LLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Arain könyv* és papirkereskedésében. Nem esünk kétségbe! Az az általános feszült, sőt lélekzet­visszafojtott várakozás, mellyel lesik úgy a hadviselő, mint a semleges népek kö­rében az egyszerre több oldalról is be­következett béke-kezdeményezés eredmé­nyét, legjobban mutatja a nagy béke­vágyat s vele azt, hogy az egész európai közvélemény hangulata kedvez a béke­törekvéseknek. Az is bizonyos, hogy éppen ebből a hangulatból születtek meg a béke létre­hozására irányuló, immár komoly számba vehető kísérletek. Azt mindenki előre láthatta és el­gondolhatta, hogy egy ilyen világfölfor­dulás után helyreállítani az egyensúlyt, nem lesz könnyű föladat s ép azért a föltornyosuló nehézségek, sőt még az esetleg bekövetkező időleges kudarcok sem jogosítanak a béke-remények föl­adására. A nagy viharok a természetben is igen lassan simulnak el, számtalanszor, mikor már megszűntnek tekintjük azokat, újabb és újabb kitörések állanak elő, de azok ereje fokozatosan egyre hanyatlik, egyre alább száll. így vagyunk a háborúval, az emberi lelkek s azok szenvedélyeinek nagy viha­rával s az emberi érdekek hatalmas ösz­szeütközéseivel szemben is. Mennyi ki­mondott, tele torokkal hangoztatott és tetszetősen hangzó jelszót kell vissza­szívni, mennyi vágyat föladni, mennyi kedvenc törekvésről, kitűzött célról le­mondani és mily tömérdek és kárba­veszett áldozat fölött szemet hunyni! Kivált annak a félnek, az ántántnak, mely nemcsak önvédelmi harcot folytat, mint a központi hatalmak, hanem hódítani is akart s nagy anyagi hasznokat és nye­reségeket elérni! S mindezen felül az ántánt kudarcot vallott államférfiainak önmagukat is vé­deniök kell: befelé a saját nemzetükkel szemben. Szeretnék természetesen elhi­tetni, hogy nem kilátástalanul fogtak vál­lalkozásukba, s hogy nem rajtuk mult, ha törekvésüket nem koronázta siker. Ezért hangoztatják Angliában s egye­bütt is, hogy kárpótlás nélktilt nem lehet béke. Félnek tudniillik a közvélemény fölzúdulásától és a megtorlástól. Hát a béke ennyiféle akadályának elhárítása bizony nem megy olyan köny­nyen és gyorsan. Ép ebből a helyzetből kifolyólag, a kudarcot vallott és megalázott ellenség, természet szerint fokozottabb gyűlöletére és érzékenységére való tekintettel mi nagyobb sikert jósoltunk a Wilson-féle béke-kezdeményezésnek, mint a központi hatalmak közvetlen békeajánlatának. De viszont és épp ezért, ha az ántánt maga­tartása, a föntebb említett szempontokból elutasító is a központi hatalmak béke­ajánlatával szemben, az még éppenséggel és egyáltalán nem jelenti a béketörek­vések hajótörését. A mi részünkről most tett közvetlen békeajánlat semmi körülmények között sem volt céltalan és haszon nélkül való, mert Isten és emberek előtt tanúságot tettünk vele a béke őszinte szeretetéről, melyhez képest készek vagyunk áldoza­tokat is hozni, csakhogy megmentsük az emberiséget a további tömeges gyilkolás­tól s a háború egyéb pusztításától, bor­zalmaitól és nyomorától. Tanúságot tettünk továbbá nagylelkű­ségünkről, hogy győzelmünk dacára sem kívánunk hódítani, hanem megelégszünk határaink és érdekeink, valamint a béke áldásainak hosszú időre való biztosítá­sával. Végül, a békére való őszinte kész­ségünk kinyilatkoztatásával egyrészt meg­nyugtatást nyújtottak a központi hatalmak saját küzdő népeiknek, másrészt fölmen­tették magukat a vád alól, hogy ők len­nének okai a harc folytatásának s el­hárítottak maguktól minden felelősséget a háború további káraiért és szenvedé­seiért. De őszinte béke-készségünkkel az ántánt-hatalmak népeire is nagy hatást gyakoroltunk mindenesetre, ezzel terjesz­tettük és élesztettük azok körében is a békevágyat, mellyel nyomást gyakorolhat­nak a saját kormányaikra s ekkép nagy és hasznos szolgálatot tettünk mindenkép a béke ügyének. Ennek a hatásnak és szolgálatnak nyomai és gyümölcsei a jövőre nézve elmaradhatlanok. Nézetünk szerint a béke közeledése felől immár semmi körülmények közt sem kell kétségbe esnünk, mert ha min^ i den kötél • szakad, minden béke-kisérlet meghiusul, akkor is mi történhetik! Hogy is szól a régi történelmi köz­mondás? „Ha békét akarsz, csinálj hábo­rút!" Nos igen, tehát folytatjuk — rá­kényszerítve — a háborút, de így sem sokáig, mert már nagyon röviden — készen leszünk az ellenséggel . . . Yárosatyák a közgyűlésen. Elbucsuztattuk az ó-évet és sok reménnyel köszöntjük az új-évet. Ez alka­lommal — mint a közérdek képviselői — bizonyos aktuálitást vélünk látni abban, ha a sajtó a városi közélet fórumán szereplő férfiaknak a városi ügyek iránt tanúsított érdeklődéséről megemlékezik. Illusztrálva ezzel, hogy mikép gyakorolják a városatyák alkotmányos jogukat, amely nekik szót ad a városi ügyek intézésében és ez legjobban abból a kimutatásból tűnik ki, amely arról számol be, hogy ki hányszor vett részt a város közgyű­lésein. Kétségtelen dolog, hogy nem a köz­gyűléseken való részvétel a fokmérője annak, hogy ki mennyire veszi ki részét a város közügyeiből és ki mennyi hasz­not hajt a város közéletének terein, de annyit mindenesetre ki lehet venni $ kimutatásból, hogy mennyire érdeklődik a város közügyei iránt. Az elmúlt esztendőben Pápa városa két rendes és három rendkívüli közgyű­lést tartott. Az alábbiakban adjuk a részletes kimutatást. Öt közgyűlésen részt vett: Mészáros Károly elnök, polgármester, Blau Henrik, dr. Hoffner Sándor, Kerpel Gusztáv, Sze­leczky Ferenc, Csoknyay Károly, Szokoly Ignác, Kemény Béla, Freund Ferenc, dr. Cseh-Szombathy László. Négy közgyűlésen részt vett: Ács Ferenc, dr. Antal Géza, Bőhm Samu, Győri Gyula, Gyurátz László, Horváth János, Halász Mihály, dr. Kende Ádám, Mayersberg Salamon, Sulyok József, Ré­vész Arnold. Három közgyűlésen részt vett: Baráth József, Baráth Károly, Edelényi Szabó József, Giczi Gábor, Grátzer János, Herz Dávid, Horváth József, Keresztes István, Koréin Vilmos, Langráf Zsigmond, Legény Ferenc, Lamperth Ferenc, Molnár István, Nemes János, Nagy Sándor, Somogyi Pál, Sarudy György, Téringer János, Wittmann Ignác. Két közgyűlésen részt vett: Becsei Ferenc, Bornemissza József, dr. Bereczk Gyula, Baldauf Gusztáv, Bodai István,

Next

/
Thumbnails
Contents