Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-01-14 / 2. szám
a leghatásosabban. Szól még a városba bejáró népességről, amely akár jegyrendszer után, akár esetről-esetre látandó el. A jegyrendszer adminisztrácionális költségeinek fedezésére a hatóságok néhány fillért hozzászámíthatnak a maximális árakhoz. KARCOLAT a mult hétről. Megrövidítették a frontunkat! Félreértések kikerülése végett meg kell jegyeznem, hogy ezen jelzés alatt nem a háborús front értetendő, mert ott már hetek óta megrövidült az összes vonalon a frontunk, hanem ezzel a kijelentésünkkel azt akarjuk leszögezni, hogy a heti krónikánk frontja rövidült meg, még pedig nem saját akaratunkból, hanem felsőbb rendelkezésre. A legfelsőbb nyomdai hadvezetőségünk ugyanis meghagyta, hogy a heti krónika frontját ez alkalommal stratégiai szempontokból rövidre kell fogni, anélkül azonban, hogy ezen intézkedés a továbbiakra befolyással lenne. Parancs, az parancs ! Hogy miért történt ez az intézkedés, az előttünk egyelőre titok volt, de miután már a frontot előirás szerint megrövidítettük, tudomásunkra jutott, hogy a/frontunkat „az üzlet érdekében" kellett egyelőre rövidebbre fogni. A mai háborús és nehéz megélhetési időben az üzlet nagy szerepet játszik és így bizonyos jogok fenntartása mellett az átmeneti rövidítésbe nemcsak belenyugodtunk, de eszünkbe jutva Napoleonnak azon mondása, hogy a háborúhoz első sorban pénz, másodsorban is pénz és harmadsorban is pénz kell, leszögeztük a helyzetet és teljes megnyugvással fogadtuk frontunk megrövidítését. Reméljük, hogy kedves olvasóközönségünk is méltányolni fogja ezen megnyugvásunkat és be fogja látni, hogy a mostani háborús világban sok mindent el kell nézni mindenféle szempontokat tekintve, még akkor is, ha esetleg ez nem stratégiai szempontból, hanem tisztességes „üzlet érdekében" történik. A legfelsőbb nyomdai hadvezetőség a heti krónikának front-megrövidítését „a negyedik oldal" bevonásával érvelte, amiről kedves olvasóközönségünk meggyőződést szerezhet magának. Jelenti pedig azt, hogy szellemi frontunk megrövidül, miáltal hirdetési rovatunk kiszélesedett. Ennek a körülménynek tudandó be, hogy lapunk negyedik oldalát legfőbb nyomdai hadvezetőségünk lefoglalta és így: — Krónikánk frontja megrövidült: Frici. Az hírlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a háború tartama alatt az adósságok tüzvonalában küzd. Az hirlik, hogy Pápa városa a háború után mór lesz, mert megtette hazafias kötelességét. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk nagy offenzívára készül, mert régóta hallgat. Az hirlik, hogy a polgármester a tömegesen érkező felektől úgy tud megszabadulni, hogy további intézkedésig mindenkinek igazat ad. Az hirlik, hogy a rendőrök napközben a füszerkereskedők kirakatait betörés ellen őrzik. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság a házinyúl-telepen „bogár" lázt konstatált. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában kiállított cukorjegyeket a sóhivatalban lehet értékesíteni. Az hirlik, hogy Pápán a rekviráló bizottság családi titkokat is rekvirált. Az hirlik, hogy Pápán dohány és szivar esetleg zárt ajtók mögött kapható. Az hirlik, hogy Pápán a füszerkereskedőket cukorjegyekkel ostromolják. Az hirlik, hogy Pápán a petróleumot üres hordókból árusítják. Az hirlik, hogy Pápán a városi mészárszékekben a marhahús gazdát cserélt. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházat sokan menhelynek tartják. Az hirlik, hogy a darutollas legények közül többen zászlós urak lettek a fronton. Az hirlik, hogy a libatollas legények a fronton ló-rummal szórakoznak. 1 Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai jelenleg a mezítlábos kúrát használják. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövészárkaiban a nedves időjárás folytán az irányítás meg van nehezítve. Az hirlik, hogy az 'Erzsébetvárosban jól megépített fedezékek vannak. Az hirlik, hogy a Pápai ^Közlöny szerkesztője az új záróra óta éjjeli szükülésben szenved. II I K K K. — Személyi hir. Dr. Holitscher Károly orsz. képviselő, Veszprém vármegye kinevezett közélelmezési biztosa, f. hó 8., 9., 10. napján városunkban tartózkodott a gabonarekvirálás eredményeinek megvizsgálása végett. — Rendjelviselési engedély. Őfelsége megengedte, hogy gróf Széchenyi Győző tart. százados és herceg Thurn Taxis Miksa tart. hadnagy, mindketten a 7. honvéd huszárezredhez beosztva, a német császár által nekik adományozott vaskereszt második osztályát elfogadhassák és viselhessék. — Újból signum laudis. Őfelsége elrendelte, hogy Weörös Sándornak, a vezérkarhoz beosztott honvéd huszárezredünk századosának az ellenséggel szemben vitéz magatartásáért a legfelsőbb dicsérő elismerés újból tudtul adassék. — Szabadságon. Zsilinszky Károly földink, a 26. gyalogezred többször kitüntetett vitéz századosa, néhány heti szabadságra hazaérkezett. — Fiatalok bírája. A m. kir. igazságügyminiszter dr. Fürst Sándor pápai kir. járásbirót 1917. évi január 1-étől kezdődő 3 év tartamára a pápai kir. járásbírósághoz a fiatalkorúak birájául jelölte ki. — Népfölkelői szemle. Az 1892—98-. évi születésü pápai és pápai járásbeli népfölkelők újabb szemléjét f. hó 8., 9. és 10-én tartották meg városunkban. Sorozóbizottsági polgári elnök volt: dr. Thury Etele, katonai elnök: Trompler őrnagy. A pápai illetőségüeknél hatósági kiküldöttek: Kemény Béla v. tanácsos és dr. CsehSzombathy László v. tiszti orvos. A járásbeli illetőségüeknél hatósági kiküldöttek: dr. Sült Lajos szolgabíró és dr. Kövi József járási tiszti orvos. — A közélelmezési bizottság gyűlést tartott e hó 10-én. Tárgyalta Bogár István lemondását a v. házinyultenyészde felügyelőségéről. Elhatározták, hogy Bogár Istvánt fölkérik a nyultenyészde további vezetésére. V. állatorvos jelentése kapcsán a gyűlés kimondotta, hogy a v. vágóhídon előállított újabb 250 kg. szappant a hadbavonultak feleségeinek adják el különböző nagyságú darabokban. A cukorárusításra vonatkozólag új rendszert állapítottak meg. E szerint ugyanis az egész városban névszerinti lélekszámban újra összeírják a lakosságot és utcák szerint utalják cukorvásárlásra bizonyos kereskedőkhöz a vevőket. Ezután a megérkezett cukrot mindig a teljes lélekszám arányában osszák fel adagokra és adják át a nekik járó menyiséget az illető kereskedőknek. Tudomásul vették, hogy Osvald János kereskedő, lemondott a cukorárusításról. Marton Kálmán, a városi hússzék fenntartója, felhagyván az üzlettel, a lakosság részére olcsóbb marhahús árusítását Steiner József vállalta magára, aki I. r. hust 6 80 K, II. rendűt 6*40 K-ért árusít egyelőre a Főtéren felállítandó bódéjában. A város krumpliját, mivel a rothadás már eddig is sokat pusztított el belőle, eladják kisebb-nagyobb súlyban, kgramját 20 fillérért. Végül a polgármester bejelentette, hogy a vármegye alispánjától értesítést kapott, mely szerint az almásfüzitői Vacuum Oel Comp. Koréin Vilmos, helybeli cégnek még decemberben másfél waggon petróleumot utalt ki helyben való közeiárusítás végett, amelynek ellenőrzésére felhívta őt. Jelenti egyúttal, hogy hallomása szerint e petróleum már elfogyott és belőle eladó igen sokat adott el más megyékbe és vidékekre is. — Vissza a harctérre. Mihályi Kálmán, honvéd huszárezredünk közkedvelt századosa, ki néhány heti üdülésre itthon volt, saját kérelmére — harmadízben — a harctérre lett vezényelve. — A katonasirok keresztjének felszentelése. Városunk lakossága lapunkból is értesült, hogy a helybeli szükségleti tartalékkórház parancsnoksága az itteni kórházban elhunyt katonáknak sírjait közadakozásból szépen rendbe hozatta, a területet, melyet a város erre a célra a temetőben kijelölt, csinosan bekeríttette. Valláskülönbség nélkül adakoztak egészen egyszerű emberek is erre a kegyeletes célra. Újabban a parancsnokság a katonai sirok körletében egy szép nagy keresztet csináltatott Krisztus testtel, melynek felszentelése folyó hó 21-én délelőtt 10 órakor a plébániai főtemplomban, előzőleg 9 órakor tartandó nagymise után fog végbe menni oly formán, hogy az ünnepélyen a hívekkel együtt részt vesz a katonaság is, és azután nemzeti lobogók alatt, harangzúgás között vonulnak ki a felszentelendő kereszthez, amely a nagy időknek állandó emlékjele marad. A keresztet a sírokkal együtt a helybeli állomásparancsnokság fogja mindig gondoztatni. Az ünnepélyes feszentelést Kriszt Jenő esperesplebános végzi, aki a temetőben a keresztnél hazafias szent beszédet is tart a katonasághoz és a közönséghez. — A Lloyd közgyűlése. A Pápai Lloydtársulat évi rendes közgyűlését folyó hó 28-án délután 3 órakor tartja meg. Az elnökség. — Részvénytőkeemelés. A Pápa városi és vidéki Takarékpénztár, városunknak ez az izmos fejlődésü, szolid alapokon álló pénzintézete, amely a közönség mind nagyobb és nagyobb rétegét vonja üzletkörébe, e hó 5-én tartott igazgatósági és felügyelő bizottsági üléséből azzal a fontos, az intézet jövőjére nagy kihatással levő javaslattal járul a február hóban tartandó közgyűlés elé, hogy az intézet részvénytőkéje fél millió koronáról egy millió koronára emeltessék fel. Kétséget sem szenved, hogy a közgyűlés a praktikus javaslatot helyesléssel elfogadja, s a közbizalomnak örvendő derék pénzintézet anyagi erőben meggyarapodva teljesítheti szép feladatát városunk és vidéke közgazdasági élete javára. A részvénytőkeemelés prospektusát jelen számunk hirdetési rovatában közöljük, itt csak ama biztos hitünknek adunk kifejezést, hogy úgy a régi részvényesek, mint eddig az intézet körén kivül állók sietve élni fognak az alkalommal, hogy az intézet új részvényeiből jegyezzenek.