Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-03-18 / 11. szám

A Vöröskereszt estélye. Vöröskereszt! Vöröskereszt! A frivol gondolkodású embernek e név hallatára legelőször is szép, fiatal ápolónők jutnak eszébe. Kik bájosan, huncutul-kacéran mosolyognak az angol-bajuszos fess, sneidig, gyógyuló tisztre. A komoly lelkületű ember azonban ama nagy, magasztos emberbaráti feladatra gondol, melyet a Vöröskereszt célul kitűzött és amelyet naponkint ezer és ezer esetben megvalósít. Hány ezer és ezer szerencsétlent adott vissza az életnek, családjának, a társadalomnak és a hasznos polgári munkának! Hány ezer és ezer aggódó szülőt és feleséget vezetett elveszettnek hitt gyermeke, illetve férje nyomára ! Hány ezer és ezer nyomorult rokkantnak adta vissza életkedvét, midőn koldus helyett tisztességes keresethez juttatta. Nem is olyan régen egy egész erdő kevés volt arra, hogy sokáig tartó háború után a rendszeresített és törvényesített tömeg-embermészárlás nyomorultjainak mankókat faragjanak belőle. Hogy ma már e tekintetben kedvezőbb viszonyok alakultak ki, az jórészt a Vöröskereszt és ennek nyomában alakult emberbaráti egyesületek érdeme. Ezért olyan népszerű a Vöröskereszt, ezért jövedelmeznek előadásai százezreket a fő-, és ezreket a vidéki városokban. * * * A pápai Vöröskereszt utolsó, f. hó 10-én este 7 órakor a Griff-szálló nagytermében megtartott estélye az emberbaráti céltól eltekintve is művészi esemény számba ment, mely a városi hatóság jóvoltából a színházi előadásokat már 3 év óta nélkülözni kénytelen pápai közönségnek egy időre kárpótlást nyújtott. Az estélyt Szávay Gyula verses prológja nyitotta meg, melynek előadójaként a pápai közönség műértő részének egyik kiváló kedvence: Halminé László Ary jelent meg a dobogón, ki a beharangozó költeményt a tőle megszokott művészettel interpretálta. A műsor második pontjául „Segélynyújtás" c. előképet állították be, mely a Vöröskereszt tipikus működését, a harctéri első segélynyújtást és a sebesültápolást jellemző és hatásos képekben szemléltette. Alakították: Dr. Balla Róbert Krausz Irénke, Horváth Terus és a Vöröskeresztkórház sebesültjei. A függöny újból való szétlebbenése után Wagner Richárdnál megszokott lármás, dübörgő, megrázó, fenséges zenéjétől eltérvén, a Siegfried-idyll lágy, érzelmes, szentimentális dallama csendült föl Gáti Zoltán (hegedű), Rupprecht Andor (cello), Krausz Adrién (harmónium) és Kis József (zongora) harmonikus, precíz, a gyönyörű kompozícióhoz méltó előadásában. Utánuk Szávay Gyula, a Petőfi- és Kisfaludy-társaság tagja, országszerte ismert és szívesen olvasott költő lépett az előadói asztalhoz és egyszerű, természetes, pátoszmentes, de mégis, vagy talán épen azért szivbe markoló hangon olvasta fel néhány komoly és vidám aktuális vonatkozású költeményét. (Két szellemes apróságot alább közlünk belőlük.) Tőle Kovács Viora, a győri színtársulat első primadonnája vette át a szót, ki szép, művészi énekével, kápráztató koloraturájával eszünkbe juttatta, hogy a pápai szinügyi bizottság nemtörődömsége és rideg materialisztikus gondolkodásmódja következtében mennyit vesztettünk már három év óta, mert ami művészi élvezetet és élményt elmulasztunk, azt többet egy egész hosszú emberi életben sem pótolhatjuk ki. Kovács Viora Sámson és Delilából, Trilby-ből és a Cigánybáróból énekelt szép és hatásos részeket. A műsor 6. pontjaként hegedüszám szerepelt. Schwarc Milivoj Szíj]ártó Gyuláné kíséretével Tschaikovszky Landlicher Tanz és Lied des Drehorgelmannes c. opusait tökéletes technikával és forró érzelmességgel adta elő. Schwarc kezében beszél, cseveg, nevet és sír a hegedű. A zongora diszkréten kisérte a hegedüszólamot. A zene után ismét a poézis jutott szóhoz. Tóth Sándornak sikerült Szávay Gyula „Az Úristen fogad" c. hazafias szellemű, ötletes, de hosszú versének lelkes előadásával állandóan lekötni díszes hallgatóságának figyelmét. Majd ismét Kovács Viora lépett a dobogóra. A közönség zajos tapssal fogadta és fejezte ki a viszontlátáson való örömét és azt az óhajtását, hogy a rövid idő óta tartó ismeretséget állandósítani szeretné. Ezúttal műdalokat (A virágra jól vigyáztam, Két bakancs, Három levél) adott elő az előbbenihez hasonló sikerrel. A komoly művészet nyomába, a könnyű, szellősen öltözött Múzsa lépett. Ennek egyik hivatott képviselője Bergmann sok-sok mókával derítette jókedvre a közönséget. A túlságosan gazdag műsort a tanítóképző énekkarának szép, harmonikusan egybevágó karéneke fejezte be Nagy Sándor vezetése alatt. Révfy „Ismerek egy szép országot" c. művét adták elő. Az estélyen megjelent nagy, díszes közönség minden egyes programmszám után zajos tapssal fejezte ki tetszését. A rendezés mintaszerű volt. v. I. A „Háborús kismesék"-böl. 1. Sertvéskörökből. Sertvéskörökben nagy az izgalom, Hogy rendelet az van egész halom, De kukorica annál kevesebb S a malac-sirás folyton hevesebb. A Közélelmí felel: „Emberi Szükségletre kell most itt a tengeri. S mire jók e kukorica-sirások? Hisz mást se teszek, csak kukoricázok". 2. A koca és a kotlóstyuk. — Tyúk nenne, kelmed már két hete ül, Tán büntetésbül? s nem véletlenül! Az ám. Csak annyit szóltam: kotkodács, Hogy van alattam huszonegy tojás, S azt mondják ez már — árúhalmozás. Most a tyúk kérdi a gondos kocát: — S kelmed min töpreng egész napon át, Mig csittítja a kilenc malacát? — Azon töprengek, hadikosztra verve, Hogy a kilenc bizony sok is egyszerre, Áttérünk mi is az egyke-rendszerre. Szávay Gyula. KARCOLAT a mult hétről. Váratlan fordulat! Nem tudjuk, hogy örüljünk azon váratlan fordulatnak, amely az egész világot megrendítette, értjük ezalatt az Oroszországban kitört forradalmat, de ha összegezzük a háború kisebb és nagyobb epizódjait, arra kell következtetnünk, hogy a forradalom, mely most lázba ejtette az egész világot, meghozza végre-valahára a békét, még pedig sokkal előbb, mint hittük volna. Optimisták voltunk az egész háború alatt és konzekvensek maradunk szőrhasogatásig, bármennyire igyekeznek sokan a mostani forradalmat olykép magyarázni, hogy ezt ellenségeink provokálták és elősegítették. Mi homlokegyenest ellenkező nézetben vagyunk. Teljes bizalommal nézünk a legközelebbi fejlemények elé és ragaszkodunk ahhoz, hogy ez a forradalom a béke előhírnöke. Nem vágunk elébe az eseményeknek, de kijelentjük, hogy ez a fordulat nem talált bennünket váratlanul. Mi ezt már rég vártuk ép úgy, mint már rég várjuk a háború befejezését. Nem akarjuk jóslóknak feltüntetni magunkat, de az egész háború tartama alatt mi egy katasztrofális eredményre számítottunk, mely meghozza nekünk váratlanul a békét és a most bekövetkezett szenzációt nagy előnynek tartjuk a háborúnak minél hamarábbi befejezéséhez. Hogy mikép fog ez kialakulni, külön béke vagy más alakban, az már mellékes, de hogy „ügyünk jól áll", az elvitázhatatlan. Nem vagyunk babonásak, de megengedhetjük magunknak, mint jó hazafiaknak azt hangoztatni, hogy ezt a fordulatot „Március Idusa" hozta meg. Bizonyos összefüggést látunk ebben és adja a Mindenható Isten, hogy ne csalatkozzunk. Március Idusa örömnap volt nekünk, amióta megszületett a „Talpra magyar" és mondhatjuk egész őszintén, hogy örömnappá változott az idén is, amikor ezen fordulat beállott. Kijelentjük jó eleve, hogy nem az elbizakodottság beszéltet bennünket, mi eddig is mindig a legrosszabbra is el voltunk készülve, de sohasem csüggedtünk el és bíztunk, reménykedtünk, hogy a háború sorsa reánk csak kedvező eredménnyel fog végződni. Reményünkben eddig nem csalatkoztunk és a most bekövetkezett helyzet reményünkben még jobban megerősít. Csak még egyet! Eddig türtünk és szenvedtünk, de biztunk és reménykedtünk. A feladat még nincs megoldva. Lehet, hogy dacára ennek a fordulatnak, még sok megpróbáltatásoknak leszünk kitéve, de egyet tartsunk mindig szem előtt, hogy „türelem rózsát terem". Ne legyünk elbizakodva, hanem ha eddig tudtunk tűrni és reménykedni, továbbra is tartsuk meg ezen jó szokásunkat és várjuk be a reánk nézve kedvezőnek kínálkozó végeredményeket. Egyelőre nincs több mondani valónk a heti krónika részére. Lehet, hogy már a jövő heti krónikában kiforrt állapotokkal állunk majd szemben és akkor már „külön béke" húrokat fogunk pengethetni. Adja Isten, hogy úgy legyen! Frici. = Hirdessen == a Pápai Közlönyben.