Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-12-23 / 51. szám
Az hirlik, hogy Devecserben közös műhelyben lesznek a szerelmi ügyek letárgyalva. Az hirlik, hogy Nemesszalókon egy muszka fogóly anyakönyvet jelentett be. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője minden éjjel szolgálatot teljesít. HÍREK. T. előfizetőinknek és munkatársainknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Ünnepi istenitiszteletek. A r. kath. plebánia-templomban karácsony főünnepén a misét és szentbeszédet Kriszt Jenő esperesplebános mondja, ünnep másnapján ugyancsak ő miséz, prédikálni pedig Kreutzer Ferenc káplán fog. — A református templomban mindkét nap délelőttjén Kis József esperes-lelkész, a délutánokon az ünnepi legátus végzi az istenitiszteletet. — Az evangélikus templomban első napon Mesterházy László lelkész) a második napon Dubovay Géza segédlelkész prédikál. — Személyi hir. Lubienszki János gróf tábornok, huszárezredünk volt vitéz ezredese, szerdán városunkban tartózkodott. — Németh István ref. püspöka hét elején hivatalos ügyekben Pápán időzött. — Katonai érdemkereszt. A király az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása és kitűnő szolgálatai elismeréséül Wöerös Sándort, honvéd huszárezredünk századosát a hadidiszítményes 3. oszt. katonai érdemkereszttel és a kardokkal tüntette ki. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 22-ére és folytatólag 28-ára közgyűlésre lett egybehíva. A f. hó 22-iki közgyűlés tegnap délután lett megtartva, melyről, ugyszinte a 28-án megtartandóról, lapunk legközelebbi számában együttesen hozunk tudósítást. A közgyűlések tárgysorozatába a következő ügyek lettek felvéve: I. Méltóságos gróf Esterházy Jenő úr által Pápa város szegényei számára ajándékozott tűzifának beszállítása tárgyában jelentés. II. Belügyminiszteri rendelet a városi tisztviselők és alkalmazottak háborús segélyéről. III. Tóth Ferenc városi számtiszt családi pótlékának megállapítását kéri. IV. Városi tanács javasolja, hogy az üresedésben lévő tiszti állások betöltessenek. V. Pápa város képviselőtestülete 101/1917. számú határozatával a veszprémmegyei állatbevásárló és húsértékesítő részvénytársaság részvényeiből 10.000 korona értékben részvényeket jegyzett. Ezen összeg kölcsönnel fedezendő és a helybeli pénzintézetekből felveendő. VI. Sarudy György városi képviselő javasolja, hogy a dohányáruk forgalomba hozatala körül félmerült panaszok orvosoltassanak. VII. Javaslat, hogy Kluge Károly pápai lakosnak, Kossuth Lajos és Petőfi utcákra dülő sarokházát a város utcaszabályozás céljából vegye meg, vagy indítsa meg a kisajátítási eljárást. VIII. Özv. Lephart Istvánné kegydíjat kér. IX. Magyar keleti kulturközpont felhívása, törökországi serdülő ifjaknak az ország területén leendő elhelyezése tárgyában. X. Jelentés az alsóvárosi ovoda államosítása tárgyában. XI. Jelentés a városi közélelmezési bizottság kérelmére elrendelt vizsgálatról. XII. Illetőségi ügyek. — Sibrik Sándor esküvője. Sibrik Sándor, honvéd huszárezredünk vitéz századosa, országszerte elismert urlovasunk, f. hó 24-én, holnap tartja esküvőjét Budapesten Berzeviczy Margit úrhölggyel, néhai Berzeviczy Viktor volt belügyi államtitkár leányával. — A városi nőegylet hangversenyei. A Pápa városi Jótékony Nőegylet Esterházy Mária Anna grófnő védnökségével 1917 december 29-én és 30-án a „Griff" nagytermében városunk szegényei javára, a téli nyomor enyhítésére hangversenyt rendez, melyre a t. közönséget — névre szóló meghívók nem bocsáttatván ki — ez úton is tisztelettel meghivja. Műsor: December 29-én (szombaton) 1. Prólóg. Irta és elmondja Tomor Árkád kath. főgimnáziumi tanár. 2. a) Vallomás; b) Holdfény a tengeren. (Antalffy Zsiros Dezső.) Zongorán előadja a szerző, Antalffy Zsiros Dezső zeneakadémiai tanár. 3. Ricordahza (Reissiger); Elegie (Hoffmann) Vadászkürtön előadja Romagnoli Ferenc zeneakadémiai tanár, a m. kir. opera tagja. 4. Felolvasás. Tartja dr. Antal Géza orsz. gyűlési képviselő. 5. Csárdajelenet. (Hubay.) Hegedűn előadja Steiner Hugó zeneakadémiai tanár, a m. kir. opera tagja. Zongorán kiséri Kiss József zenetanár. 6. La tremolo concert-ábránd. (Demmersemann.) Fuvolán előadja Demeter Lajos zeneakad. tanár, a m. kir. opera tagja. December 30-án (vasárnap) 1. a) Az éj; b) Rococo. (Antalffy Zsiros Dezső.) Zongorán előadja a szerző, Antalffy Zsiros Dezső. 2. Adagio a g-moll concertből. (Bruch.) Humoreske (Dvorák.) Hegedűn előadja Steiner Hugó, zongorán kiséri Kiss József.- 3. Háborús versek és visszaemlékezések. Irta és elmondja dr. Kőrös Endre ref. nőnevelő-intézeti igazgató. 4. Faust-áb'ránd. (Gounod-Popp.) Fuvolán előadja Demeter Lajos. 5. Sérénade (Tittl.) Fuvolán, kürtön és zongorán előadják Demeter Lajos, Romagnoli Ferenc, Antalffy Zsiros Dezső. Kezdete pont 7 órakor. Egyes számok alatt a teremajtó zárva lesz. Helyárak: I—II. sor 10 K, III—IV. sor 8 K, V—VI. sor 6 K, VII—X. sor 4 K, XI—XVI. sor 3 K, állóhely 2 K, diákjegy 1 K. Jegyek Kis Tivadar könyvkereskedésében kaphatók. — Itt említjük meg, hogy Serák Márta operaénekesnő, szereposztása miatt, nem jöhet el Pápára. A rendezőség igyekezni fog más énekművésznőt megnyerni a közreműködésre. — Kisajátítás vagy megvétel? A városi képviselőtestület legutóbb tartott közgyűléséből kifolyólag a városi tanács felkéri Kluge Károlyt, hogy tudassa a városi tanáccsal, vájjon mily árért hajlandó a Kossuth Lajos- és Petőfiutca sarkán levő házát a városnak eladni. — Karácsonyfák alatt. Már csak órák múlnak s karácsonyfáinkon kigyulladnak a béke csillagai. Ködön, lőporfüstön, gázfelhőkön át keresztül tör a szeretet melegének egy-egy villanó napsugara. Karácsonyfáink fölé ezúttal már a béke szelid angyala teregeti ki fehér szárnyait. Éledő reményeink melege táplálja sziveinket, hogy a szeretet ünnepét ezentúl elégedettebb lélekkel üljük meg szeretteink körében, mint az előző három év karácsonyfái alatt. Most is van még sok szomorúság, bánat. De a nehezén már túl vagyunk. Már nem visszafelé megyünk a télbe, hanem előre a béke tavaszába. Még ma is sokan hiányoznak karácsonyfáink alól, akiknek a családi tűzhelyek melegénél idehaza kellene lenniök. Ki a frontokon van, ki fogságban, ki kórházakban várja a szabadulást. Ketyeg az óra, a szabadulás percei most már lassanként előbbre haladnak. Egy-egy negyedórácskával mi itthonmaradtak is előbbre tolhatjuk a mutatót, ha jegyzünk a hetedik hadikölcsönre, mely most már nem a háború folytatásának, hanem befejezésének kölcsöne. Mentül előbb bevégezzük a háborút, annál hamarébb hazatérhetnek véreink. Ha ma még szegényes fényben csillognak is karácsonyfáink, jövőre annál ragyogósabban tündöklő ágai alatt talán már hiánytalan egész családok ülhetnek együtt, mert olvassuk híradásokból, hogy már évek óta halottnak hitt harcosok is hazatérhetnek. Mához egy évi karácsonyfáink alá hozzunk haza hát mindenkit, aki még életben van. Jegyezzünk a hetedik hadikölcsönre. Ez legyen szeretteink hazahozatalának útiköltsége! — A Pápa városi és vidéki takarékpénztár dr. Hoffner Sándor vezérigazgató, elnök vezetése mellett mult vasárnap rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a vezérigazgató remek megindokolása után az igazgatóság javaslatára egyhangúlag kimondották, hogy a közgazdasági életünkben oly nagy szerepet vivő Magyar Általános Hitelbankkal érdekszövetségbe lépnek, s e célból a részvénytőkét emelvén, a kibocsátott 200 drb. új részvényt 500 K névértékben és 700 K-ás árfolyamon a Hitelbanknak engedték át. Az így befolyó 140.000 koronából 100.000 K-t a részvénytőkéhez, 40.000 K-t a tartalékalaphoz csatoltak. Az igazgatóság számát 7—10 tagban megállapítván, új tagul az igazgatóságba beválasztották Szekeres Emilt, a Hitelbank győri fiókjának főnökét, az 5 tagra felemelt felügyelő-bizottságba pedig Rábl Elemér győri cégjegyzőt és dr. Kövi Arisztid központi főtisztviselőt. — Felhívás. Kérjük mindazon adófizető polgárokat, kikre a hadiadó sérelmesen vettetett ki, szíveskedjenek vasárnap — ma — délután 3 órakor a városháza nagytermében megjelenni. Több adófizető polgár. — Az állandó választmány csütörtökön délután ülést tartott, melyen a tegnapi napon megtartott közgyűlés tárgysorozatát targyalták. — Esküvő. Schwartz Jenő, Schwartz Vilmos, a helybeli Emke kávéház tulajdonosának fia, f. hó 9-én kötött házasságot Gerstl Klárikával Szatmárnémetiben. (Minden külön értesítés helyett.) — A Jókai-kör mult vasárnapi háziestélyén a poéta Vértesy Gyulát láthatta előkelő vendégéül. Vértesy már rég belopta magát verseivel a közönség szivébe. Ez a szereplése csak erősítette a kapcsot, mely őt hozzánk fűzi. A lélek finom rezdülései szólalnak meg az ő végtelenül hangulatos verseiben, egy-egy lelki élemény volt mindegyik verse. Forma-tökélyükkel csak az előadásnak az a művészete versenyez, ami Vértesyt első helyre teszi az előadó-poéták között. A közönség hálás elismeréssel honorálta a nyert ritka szellemi élvezetet. Az estélyt magát a kollégium tudós tanárának, lic. Rácz Kálmánnak felolvasása nyitotta meg. „Az érzékek határán túl" c. tartalmas felolvasásában a léleknek, mint metafizikai jelenségnek tagadhatlan realitását állította a hallgatóság elé a lélek működéséből való találó példákkal. Az elvont tárgyú, de közvetlen felolvasást a hallgatóság mindvégig feszült figyelemmel kisérte. Miután Kosztka Vilmos néhány saját szerzeményű csinos dalát bemutatta, következtek Vértesynek fentebb méltatott versei. Művészi értékű meglepetést hozott a következő szám: Kocsis Lajosné zongorajátéka. Az előadó úrhölgy több éve nem szerepelt mint zongorajátékos a nyilvánosság előtt. Kevesen tudták róla, hogy ez éveket komoly zenei tanulmányokra fordította, melynek eredménye nemcsak az elnyert szép hivatalos képesítés, hanem az az öntudatosan művészi és megértető előadás, mellyel Grieg