Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-11-18 / 46. szám

töudw Közérdekű független hetilap, bb Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Égés* évre 12 K, félévre 6 fi, negyedévre S K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonog ég kiadó; POLLATSEK FRIGYE8. \ Hirdetések és Nyílt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Netoi Arsain könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Az új főispán f. hó 13-án meglátogatta városunkat. Az ilyen látogatások a következő sablon szerint mennek vegbe. A város néhány tucat házát gyengéd nyomásra fellobogózzák. A városban található magánfogatok a hozzájuk tartozó és hozzájuk nem tartozó urakkal kirobognak az állomáshoz. Lovas bandérium. Fehér ruhás leányok. Az utóbbi kettő néha el is marad, ha nincs rendező, aki a lovas bandériumot összeállítsa, vagy ha nincsenek lovak, avagy lovasak, ha nincsen fehér ruha; lányok, azok mindig vannak. Az állomáson a polgármester meghatottan szavalja el a jól betanult beszédet. A nagy úr leereszkedőleg, nyájasan és lakonikusan válaszol. Bevonulás. A házak falai megmerevednek a bámulattól, hogy ily nagy urat láthatnak. Délután küldöttségek tisztelegnek. A nagy úr mindegyiket biztosítja, hogy rendkívül örül az új ismeretségnek. Azonban a küldöttség tagjai alig húzzák be maguk után az ajtót, a nagy úr már azt is elfelejti, hogy a világon vannak. Ezt megakadályozandó, némelyik helyi nagyság négy-öt küldöttséggel is visszatér, hogy szerencséje legyen a nagy úr dicső arcában újra és újra gyönyörködni. Este lakoma, melyen a helyi nagyságok és a dicső vendég pohárköszöntőkben egymást kölcsösen agyondicsérik. Ez a sablon. De a mostani fogadtatás a sablontól eltért. Uj főispánunk az átlag embereknek magasan fölötte áll. Nem pózol, hanem minden szava azt a benyomást kelti, hogy úgy beszél, ahogy érez és gondolkodik. A hivatalt nem tekinti nobile officiumnak, hanem komoly munkaalkalomnak, melynek segítségével a köznek szolgálatot tehet. Épen ezért örülünk ama szavainak, mellyel megígérte, hogy Pápa város haladását szivén fogja viselni. Tudjuk, hogy egy nagy államférfi minden kérelmezőnek sokat ígért, ha valaki szépen kérte, még a Szent István templomot is oda ígérte, ügy hogy a Borsszem Jankó szerint hazánk most ismét az ígéret földje. De azt is tudjuk, hogy új főispánunk nem tartozik azon emberek közé, kik könnyen megígérnek mindent, de ígéretük teljesítéséről mindig megfeledkeznek. Főispánunk ezt az igéretét tehát leszögezzük. Eddig Pápa város mostoha gyermeke volt a megyének, mely semmit sem tett fejlődése érdekében. Azt a keveset, amit a fejlődés utján tett, a maga emberségének, egyes kiválóbb fiai munkájának köszönheti. A fejlődés útját egyengető új eszméket, megvalósításuk eszközeinek tervezését a jövőben is csak saját fiainak kell kigondolniuk és csak azután várhatjuk a megyétől és kormánytól a kellő támogatást. Mi ismerjük legjobban városunk viszonyait, szükségleteit, azért városunk kebléből kell annak támadni, aki a viszonyok helyes megértésén alapuló és a város szükségleteit kielégítő, fejlődését előmozdító uj irányító eszmékkel fellépjen és megvalósításukért a megyeház es az illetékes minisztériumok kapuit erős öklökkel döngesse. Főispánunk Ígérete biztosítékot nyújt nekünk, hogy az, aki ilyen eszmékkel előáll, nem sokáig fogja döngetni a megyeház kapuit, hanem készségesen kinyitják előtte. Csak legyen ilyen férfi, aki Pápa város fejlődésének új útjait ki tudja jelölni. Mert nem a megye dolga, hogy a sült galambot szánkba tegye. A mi dolgunk a galambot megfogni és megsütni. Az olvasóra bizom annak megítélését, hogy van-e mostan a városházán sok ilyen termékenyítő gondolatokban gazdag férfi, aki városunkat az igazi, az anyagi haladást biztosító fejlődés utján előbbre tudja vinni. * * * Az adóprés tovább működik. Panaszok hallatszanak, hogy egyeseket túlságosan magas adókkal terheltek meg. Amilyen igazságos dolog, hogy mindenkit tényleges vagyona és jövödelme arányában rójjanak meg adóval, olyan méltánytalan és igazságtalan, hogy pl. egy kereskedőtől túl magas vagyoni adó kivetésével elvonják a szükséges üzleti tőkét és ezzel őt a tönk szélére juttassák. Igaz, hogy a hivatalos javaslatok hivatalos adatok alapján készültek, de a hivatalos adatok igen sokszor egyoldalúak és tévesek. így például a hivatalos adatok alapján 38.000 korona vagyonadót javasol a hivatalos liszta olyan adózónál akinek sem égen, sem földön nincsen száz korona vagyona. Szeretném látni, hogyan vasal be rajt a kincstár akkora összeget, amilyennek birtoklásáról az illető még álmodni sem mert. Másrészről egyesek az üzletvezetés és cégbejegyzés módjában elmulasztották a kellő óvatosságot, így csak magukra vessenek, ha rájuk négyszer-ötször akkora adót hoztak javaslatba, mint amekkorát kellő óvatosságuk mellett kivetettek volna. A bizottság referense korrektül járt el és csak a kincstár érdekeit védte, mikor így cselekedett. A bizottsági tagok dolga viszont polgártársaik érdekeit megóvni és a két, látszólag ellentétes, de tényleg azonos érdeket kiegyenlíteni. A bizottsági tagok ismerik a helyi viszonyokat, az ő dolguk a hivatalos adatok tévedéseit helyreigazítani és polgártársaikat e tévedések végzetes következményeitől megóvni. Az a bizottsági tag, aki ezt elmulasztja, akit a tiszta lelkiismereten kivül még más egyéb tekintet is vezérel, nem méltó polgártársai bizalmára, nem méltó arra, hogy a bizottságban helyet foglaljon. * * * Az olasz harctéren egymás után aratjuk legszebb diadalainkat és az arcokon mégsem gyullad ki az öröm tüze. A kis lány így gondolkozik: Mi haszna, ha győzünk, ha babám még sem jöhet haza eljegyzésre, lakodalomra? Ha haza jön is, két hét múlva megint elveszik tőlem és talán örökre. Az anya sem örül a győzelemnek, mert fia és férje a fronton harcol. A tőkepénzes jobban örül, ha adójából ezer koronát le tud alkudni, mintha hőseink tiz csatában győznek. A nagyközönség egy részén hideg közöny, rideg elfásulás vett erőt, mert lelkükben meggyökeresedett az a balvélemény, hogy száz győzelem sem vezet a békéhez, ők pedig nem a győzelmek, hanem a béke után áhítoznak. Pedig tévednek. Győzelmeink ledöntötték már az ántánt pilléreit: Belgiumot, Romániát, Szerbiát, Montenegrót, megingatták két hatalmas oszlopát: Olasz- és Oroszországot. Minden pillanatban várjuk, hogy ezek az oszlopok merre fognak eldűlni. Ha pedig az épületet támogató oszlopok elkorhadnak, összeroskadnak, állhat-e sokáig az épület maga ? Kénytelenek vagyunk a győzelmek hosszú sorozatával a béke útját kikövezni, minthogy más út