Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-02-04 / 5. szám

HÍREK. — Személyi hir. Dr. Véghely Kálmán, a vármegye alispánja, e hó 1-től 3-ig váro­sunkban volt hivatalos vizsgálatok elintézése végett. — Újból signum laudis. A király az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért Jankó Zoltánt, honvéd huszárezredünk tart. főhadnagyát, újból a signum laudissal tün­tette ki. — Kitüntetett orvos. Dr. Fehér Marcell 1V/31. népfölkelő főorvost az ellenség előtt teljesített kitűnő és önfeláldozó szolgálataiért a koronás arany érdemkereszttel a vitézségi érem szalagján tüntették ki. — A harctérről szabadságolva. Fábián Imre népfelkelő főhadnagy az olasz frontról két heti szabadságra hazaérkezett. — A Lloyd közgyűlése. A pápai Lloyd kereskedelmi társulat mult vasárnap délután 3 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Krausz József N. ker. tanácsos elnöklete alatt. Elnök üdvözölve a szép számban megjelenteket, az ülést megnyitotta, a jegyzőkönyv vezetésére fel­hívta Blau Henriket, a társulat titkárát, annak hitelesítésére pedig Zollner Izidor és Schönfeld Károly tagokat. Elnök kegyeletes szavakban emlékezett meg Billitz Ferenc és Weisz Frigyes társulati tagok elhalálozásáról, indítványát, hogy emlékük jegyzőkönyvileg örökíttessék meg, a közgyűlés általános helyesléssel fogadta. A köz­gyűlés a mult évi zárszámadást és a jövő évi költségvetést elfogadta és Heller József szám­vizsgáló jelentése alapján Koritschoner József pénztárosnak köszönetének nyilvánítása mellett a szokásos felmentvényt megadta. Számvizsgálókul dr. Hoffner Sándort, Heller Józsefet és Pfeiffer Ignácot újólag megválasztották. A választmány választásánál szavazatszedő bizottsági tagokul az elnök Györké Sándor, Golischmid Ödön és Mannheim Ármin tagokat kérte fel. A választ­mány eddigi tagjai az összes szavazatokkal újból megválasztattak. Az elhunyt Billitz Ferenc vál. tag helyébe Ungár Mihályt választották meg.fA választás eredményének kihirdetése után a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. — A 18 évesek bevonulása. A honvé­delmi miniszter rendelete szerint a most befe­jezett szemlén alkalmasnak talált 1899. évi születésű népfölkelők március 10-én tartoznak csapattesteikhez bevonulni. — A Polgári kör évi rendes közgyűlé­sét e hó 11-én, jövő vasárnap d. u. 3 órakor tartja. A gyűlésre a t. tagokat ez úton is meg­hívja az elnökség. — Közélelmezési bizottsági gyűlés volt e hét szerdáján, amelyen végleg döntöttek a lakosságnak zsírral való ellátása dolgában. Két ajánlat érkezett be, Hochschorner Jenőé és Horváth Istváné. Az utóbbiét fogadták el, aki a város által rekvirált 500 drb. hizott sertés zsírját 11 K-ért és húsát 6-80 K-ért kg.-ként bocsátja elárusításra a városnak, azon­kívül egész éven át friss sertéshús kimérését is biztosítja a mindenkori maximális áron. — A Leányegyesület estélyei. A Leány­egyesület f. hó 12—13-án tartandó nagy estélyei iránt óriási az érdeklődés, méltán, mert a ren­dezőség mindent elkövet az estélyek sikere ér­dekében. A részletes műsort falragaszokon közlik. Jegyek előre válthatók f. hó 5-től (hétfő) kezdve Goldberg Gyula papirkereskedésében. — Az egyesületnek a Griff-szálló nagytermében vasár­nap, 4-én tartandó házi estélye pontosan 8 óra­kor kezdődik. — A legifjabb korosztályúak szemléje. Mult hó 29-től február l-ig tartott városunkban az 1899-ben született helybeli és pápai járás­beli népfelkelők szemléje. Elnök volt: dr. Thury Etele, katonai képviselő: Kövesdi Boér Gusztáv, honvéd ezredes. Pápa város hatósági megbí­zottai : Kemény Béla v. tanácsos és dr. Cseh­Szombathy László v. tiszti orvos. A járás meg­bízottai voltak: Sült Lajos szolgabíró és dr. Kövi József járási tiszti orvos. A katonaság ré­széről funkcionáltak: dr. Kovácsics Sándor ezredorvos és Gasparits Endre szemletiszt. — Nincs vetőmag. Január hó elején tör­tént meg a vetőmagra jelentkezők összeírása, most jött meg az összeírásra a vármegyei gazda­sági egyesület válasza, melyben tudatja, hogy semmiféle vetőmagot a Haditermény Részvény­társaság a gazdáknak juttatni nem tud. — Házasságkötés. Fried Arnold, a Köz­ponti kávéház főpincére, f. hó 4-én — ma — délután 2 órakor köt házasságot özv. Karlik Hermanné városszerte elösmert szépségű leányá­val, Karolinnal. — Csődület a városháza előtt. A vá­rosi élelmezési iroda, addig is, míg az állandó jegykönyvecske elkészül, a cukorra és a petró­leumra ideiglenes jegyeket adott ki, mit alfa­betikus sorrendben utcák szerint akart szerdán délután a közönség közt szétosztani. A kiosztás tervét helyesen gondolták el, de annál nagyobb nehézségekbe ütközött a kivitele. A közönség egyszerre ellepte a városháza előtti teret az utca teljes szélességében, s hiába volt minden igyekezet, a rendet fenntartani, annál kevésbbé az utcák betűrendjét betartani nem lehetett. Ir­tózatos tolongás, zajongás, kiabálás keletkezett, a rendőröket inzultálták, azok viszont a közön­séget, úgy hogy attól kellett tartani, hogy na­gyobb baj származik. Végre is — szerencsére — este 7 óra felé véget ért a jegyek kiosztása és a rengeteg közönség erősen felizgulva szét­oszlott. Holott ha az utca- és betűrendet be­tartották volna, sokkal hamarabb és sokkal ké­nyelmesebben végezhettek volna. Aminthogy másnap már ily módon, teljes rendben és csend­ben történt a jegyek kiosztása. — Marad a 11 órai záróra. A belügy­miniszter tudvalevőleg 11 órában állapította meg a vidéki zárórát. A vidéki kávésok több nagy városból kérvényt intéztek a belügy­miniszterhez, akitől kérték, hogy a vidéken is engedje meg a 12 órai zárórát, mint a főváros­ban. A belügyminiszter értesítette a kávésokat, hogy a 11 órai záróra meg nem változtatható intézkedés és alóla kivétel nem tehető. — Adomány a hadiotthon javára. Gróf Wallis Gyuláné Pápakovácsiról 5000 koronát küldött a Veszprémben létesítendő hadiárva ott­hon céljaira. — Nyilvános összejövetel. A Magyar Ev. Keresztyén Diákszövetség pápai konferen­ciája alkalmából holnap, vasárnap este 8 órakor, a református leánynevelő-intézet dísztermében, háborús munkája támogatására nyilvános össze­jövetelt tart. Helyárak: L—V. sor 2 K, VI.—X. sor 1 K, XI.—XV. sor 50 f. A konferencia február, 1—3-iki előadásaira és eszmecseréire, melyek ingyenesek és délelőtt fél 9 órakor kez­dődőleg a theológián (Deák Ferenc utca 2.), délután fél 5 órakor kezdődőleg a főiskola I. emeletén levő díszteremben lesznek, a vezetőség minden érdeklődőt szívesen lát. — Programm. 1. Megnyitó beszédet mond Kis József] főisk. gondnok. 2. a) Rubinstein : Románc ; b) Grieg : A tavaszhoz. Zongorán előadja Krausz Kató le­ánynevelő-intézeti zongoratanítónő. 3. Nemze­tünk jövőjének munkálása címen előadást tart ifj. Victor János, a M. E. K. Dsz. főtitkára. 4. Gounod : Meditation. Előadják : Gáty Zoltán tanítónőképző-intézeti zenetanár hegedűn, Hor­váth Rózsi II. é. képző-int. növ. zongorán, Benkő Margit II. képző-int. növ. harmóniumon. 5. Versek Szabolcska Mihálytól. Szavalja Győri Elemér főiskolai szénior. 6. Bibliamagyarázatot tart ifj. Benkő István rákospalotai ref. lelkész. — A bevonulás elhalasztása. Azok a közös hadseregbeli egyének, akiket mint állo­mány fölöslegbe tartozókat február l-ig szabad­ságoltak, csak február 15-én tartoznak bevo­nulni, mert szabadságukat addig meghosszabbí­tották, a már esetleg bevonultakat póttest­parancsnokságuk fogja vissza szabadságolni. — Állatforgalmi korlátozás. A János­háza községbeli állatvásárokra a ragadós száj­és körömfájás állati betegség miatt hasított körmű állatok fel nem hajthatók. — Járásunk­ban ugyanezért Ugod, Mezőlak, Marczaltő, Pápateszér, Mihályháza, Bakonytamási közsé­gek vannak zár alatt. Marczaltő község a sertéspestis miatt zár alá helyeztetett. — Zsebtolvajlás. Gonosz emberek az élelmiszerjegyek, vagy az élelmiszerek kiadásá­nál előforduló tolongásokat lopásokra használ­ják fel. így lopták meg szerdán az ideiglenes cukor- és petróleum-jegyek kiadásánál lapunk kézbesítőjét, Bium Manót is, akinek téli kabátja zsebéből 80 koronát csentek el. És még hozzá az ellopott pénz nem is szegény Blum tulajdona volt, hanem egyik jótékony egyesületünké, amely­nek részére akkor pénzbeszedő úton volt. — Katonai lóvásárlás. Folyó évi febr. hó 6-án és 7-én, mindenkor reggel 8 órakor, Pápán, egy katonai bizottság szabad kézből lovakat fog vásárolni. Azon lótulajdonosok, akik lovaikat önként eladni óhajtják, küldjék a jel­zett időre az országos állatvásártérre. Nyilván­tartó lappal ellátott lovakat is vásárolnak, a nyilvántartó lappal ellátott lovak azonban csakis a lóállítási járás területén belül állíthatók elő. A nyilvántartó lapokat feltétlenül elviendők. A lótulajdonosokkal megállapított vetelárat azon­nal készpénzben kifizetik. A nyilvántartó lappal ellátott és egyéb lovak tulajdonosait saját érde­kükben figyelmeztetik, hogy lovaikat ne közve­títő kereskedőknek adják el, hanem azokat köz­vetlenül a katonai vásárló bizottságnak ajánlják fel megvételre. — Uj választott bírósági ülnökök. A munkásbiztosító pénztári választott bírósági ül­nökök mandátuma lejárt, új választást pedig megejteni a mai viszonyok között nem lehet. Ennélfogva az Állami Munkásbiztosítási Hivatal a saját hatáskörében kinevezte a pápai kerületi munkásbiztosító pénztár választott bírósági ül­nökeiül a következőket, és pedig a munkaadók közül: Mayersberg Samut, Edelényi Szabó Józsefet, Horváth Istvánt (Tapolczafő), Bőhm Józsefet (Devecser), Sulyok Józsefet, Wittmann Ignácot, ifj. Fa Mihályt, Kohn Miksa Mihályt, Legény Ferencet, Pethő Józsefet. Az alkalma­zottak közül: Schlesinger Henriket (Devecser), Nemes Jenőt, Fiszter Ferencet, Tóth Józsefet, Szedlacsek Lajost, Szabadi Ignácot, Sztanek Ferencet (Ajka), Nánik Pált, Ganf Ignácot, Varga Gyulát. — A választott bíróság alakuló ülése dr. Keresztes Ferenc járásbiró elnöklete alatt e hó 15-én d. e. 9 órakor lesz. — A közélelmezés lebonyolításához szükséges ellenőrző könyvecskék nyomtatására kiirt pályázaton a v. tanács, mint olcsóbb aján­latot Kis Tivadarnak, a főiskolai nyomda keze­lőjének ajánlatát fogadta el 3000 korona válla­lati összeggel.

Next

/
Thumbnails
Contents