Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-08-12 / 32. szám
wapfl U iMiiiiii Ti " * n i jaatata nrnujncnoum PAPAI HOZLOAI Közérdekű fűtetlen hetilap, a Megjelenik minden yasárnap. Előfizetési árak: Égés* érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptalaj donos és kiadó : P0LLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és N»M Arain könyv- és papirkereskedésében. Segítség! Török Mihály, a segélyiroda vezetője, a gyakorlati élet és az idevágó törvények s rendeletek alapos ismeretére valló memorandumot irt és terjesztett fel illetékes helyre, melyben behatóan ismerteti a hadsegélyezés terén garmadával felszaporodott viszásságokat és gyökeres változtatásokat sürget megszüntetésükre. Érdemes volna az egész értékes tanulmányt leközölni ; minthogy azonban lapunk terjedelme ezt nem engedi meg, fontosabb részleteit rövidre összefoglalva, kivonatosan ismertetem. A hadsegélyezést az 1882 : XI. t.-c. szabályozza. Mennyi változás állott be azóta az életviszonyokban! Amiből 1882ben még meg lehetett valahogy élni, abból már a háború kitörése előtt is nagyon nehezen lehetett tengődni. Hát az első mozgósítási plakát kitűzése óta milyen csimborasszó magasságnyira szöktek fel az árak! Abból a jövödelemből, melyből a háború kitörése előtt az ember tűrhetően fedezhette háztartása kiadásait, ma az éhenhalás Nirvanája felé támolyoghat. Ez a törvény csekély eltéréssel ugyanazt a segélyt juttatja a városi lakosnak, mint a falusinak, amennyiben a hadsegélyzettnek a katonák átvonulási diját, 77—88 fillért szánja. Pedig a városi ember sokkal drágábban tudja megszerezni a legtöbb élelmiszert. A legtöbb falusi ember kertjében, bérelt, feles, vagy tulajdon földecskéjén annyi krumplit, főzeléket, kukoricát termel, hogy ezzel évi szükségletét fedezi, egy-egy malacocskát, fölös számú baromfit nevel, úgy hogy ingyen jut mindehhez, amit a városi ember még drága pénzen is csak fáradsággal tud megszerezni, azonkívül még pénzel is belőle. Világos, hogy „a hadisegély országosan, vagy megyénként megállapítandó általános alapöszszegét városok'ban a lakosság száma arányában progresszive emelkedő % szerint kell emelni", mint Török Mihály sürgeti. I. Eddig a segélyeket egyes tisztviselők saját belátásuk és aszerint állapították meg, amint a törvényeket és rendeleteket felfogták. Tudjuk, milyen hátrányok származnak abból, ha ilyen kényes, sok szegény család életföltételeit megállapító hadsegélyezés egy ember önkényére és gyakran korlátolt, rosszindulatú belátására van bizva. Azért a hadisegély megállapítását egy bizottságra kell átruházni. A segélyezettek kisebb csoportjai egy-egy gondozó, patronázsszerü felügyelő ellenőrzése alá helyezendők. Ezek jól ismervén a helyi viszonyokat, az érdemeseket nagyobb, az érdemetleneket kisebb segélyre ajánlhatják, indítványozhatják megérdemelt esetben a segély megvonását, aminek következtében a hadisegélyek emelése az államnak nem fog kiadási többletet okozni. Emellett az érdemesek megfelelő segélyhez juthatnak, az érdemetlenek, akik a hadisegélyt csak cifrálkodásra költötték, nem fogják az államot tovább szipolyozni. II. Az érvényben levő törvény biztosította segély még a mindennapi legszükösebb élelem megszerzésére sem elég. Mit csináljon a szegény hadi özvegy, ha gyermeket szül, ha meghalt gyermekét kell eltemettetni, az élőknek elszakadt ruhájuk, csípőjük helyett újat venni, a betegeknek drága orvosságot szerezni ? Ilyen rendkívüli esetek és még sok más hasonló minden ember életében előfordul. Társadalmi akcióra volna szükség, mely az ilyen rendkívüli esetekben nyújtandó segélyezéseket lehetővé tenné. Dr. Rosenthal Józsefek hiányzanak, akik ilyen társadalmi akciók vezetésére képesek. A kormánynak és a Hadsegélyző bizottságnak kötelessége volna nagyobb összegeket a városi hatóságoknak rendelkezésére bocsájtani, hogy az ilyen rendkívüli esetekben sürgősen segélyt nyújthassanak. III. A segély csekély volta maga is égbekiáltó igazságtalanság. Hát még mikor ezt a kis segélyt is megvonják a rászorulóktól ! Pedig az idézett törvény erre kötelezi az illetékes hatóságot. Ha egy szerencsétlen asszonynak férje, sajnálandó anyának fenntartó gyámolítója, fia a háborúban hősi halált hal, vagy eltűnik, az eltűnést, vagy elhalálozást követő hat hónap múlva a törvény szerint be kell szüntetni a hadisegélyt. Ha a rokkant hazatér családjához, melynek sokszor terhére van, szintén nem kap a család hadisegélyt. Igaz, mindkét esetben jár nyugdíj, de milyen csekély az! Néhány fillér egy napra. És mennyi ideig tart, mig a hivatalos retortákon keresztüljutva, a szegény család megkapja! Miből éljen addig? A törvény eme intézkedése eltörlendő és a segélyre szoruló család legalább a háború végéig élvezze a becsületesen megérdemelt segélyt. Nem kevésbbé inhumánus a törvény ama intézkedése, hogy a segély nem lehet nagyobb a bevonult kereseténél. Hiszen az a munkás, aki a háború előtt naponkint 4 koronát keresett meg, ma 10—12 koronát is kap, ha szorgalmas. Éppen ilyen logikus az, hogy a tényleges katonák családtagjai nem kaphatnak hadisegélyt. Ezek között vannak olyanok, akik már hat év óta szenvednek a lövészárokban, sokan közülök már többszörös súlyos betegségen és sebesülésen mentek keresztül. Az ő csaláládjaik nem érdemlik meg a hadisegélyt, de azoké a népfölkelőké, akik esetleg három hónap óta valamely katonai konyhában zöld babot tisztítanak, krumplit hámoznak, tiszti étkezdében mint pincérek felszolgálnak, vagy minden untalan „ellógnak", igenis megérdemlik. Mindezeket betetőzi az ellenőrzés teljes hiánya, ami lehetővé teszi, mint Török Mihály előadja, hogy százával akadnak községek, ahol egyetlen család sincs, mely törvényes segélyét teljes egészében kézhez kapná. A községi jegyzők számtalan helyen egyszerűen maximálták a hadisegélyt. Kimondták pl., hogy az ő falujokban egy-egy család maximális napi segélye 1 K 40 f, vagy 1 K 60 f. S ennél többet nem kap, ha 10—12 tagból áll is, ha a feleség, illetve anya teljesen munkaés keresetképtelen is. A legtöbb faluban 4—5 hónap is elmúlik segélyfizetés nélkül. A kenyérkereső bevonulása után a bevonult családja csak 4—5 hónap múlva kapja meg segélye első részletét úgy, hogy mire a hadba vonult hős családja törvényes járandóságának első részletéhez hozzá juthat, már minden ingóságát kénytelen eladni, magát adósságba verni, az asszony és a gyermekek egészen lerongyolódnak, mindenből kifogynak, tönkre mennek. Az igényjogosult családok segélykönyveiket igen sok helyen soha nem látják, mert a fizetési könyvecskéket a jegyző a világos törvényes rendelkezések
