Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-01-07 / 1. szám

7 XXVII. évfolyam. PAPAI özlONI Közérdekű független hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Lap tulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nob«l A na In könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) * December 22-étől január 3-áig pihentek a tanárok, nyugodtak a tanulók, szünetelt a tanítás, nem volt hallható a hosszú tízperces óraközi zsivaj és rövid téli álmát aludta a diákok szellemi lázas állapota — a druckolás. Azért is olyan kedves a diákembernek a szünet, mert ez a betegség azonnal megszűnik, amint lábát az iskolából kiteszi, amint a tengeri betegség is azonnal megszűnik, mihelyt az utas a tengerpartra lép. Helyettük azonban druckolt a pápai közönség ama része, melynek jól elrejtett, féltett, becézett, drága fölöslegecskéje van. Mert hátha még sincs jól elrejtve?! Hátha az oda vetődő bizottságban akad 1—2 szellemes, jó szimatu ember, akinek élénk fantáziája a legképtelenebb és a legszokottabb rejtekhelyeket is kiókumlálja ! Mégis borzasztó! Már a hatósági személyek közt találkoznak szellemes emberek ! A régi jó világban ez nem volt úgy! Minek is a hatósági közegeknek a szellem és a fantázia! Ők intézzék el gépiesen az aktákat, ezzel vége! Másba ne ártsák magukat! Muszáj nekik orrukat oda dugni, ahová mi a féltve őrizett, a maxinál jóval magasabb áron vett kis fölöslegünket dugtuk ? Még sem járja, hogy ezek az átkozott bizottságok olyan lassan dolgoznak és minket ilyen hosszan tartó drucknak tesznek ki. Egy-két nap alatt elvégezhetnék teljesen fölösleges munkájukat, a mi druckolásunk csakhamar megszűnnék és mi előszedhetnénk már drága kincsünket. Az sem szép a kutató bizottságoktól, hogy nem mennek szépen sorjában, utcáról-utcára, házról-házra, úgy hogy az ember jó előre kiszámíthatná, mikor kerülnek hozzá és idejekorán intézkedhetnék, hanem keresztül-kasul áta-botába kuncsorognak a városban, úgy hogy az ember sohasem tudhatja, mikor toppannak be hozzá. A rekviráló urak igazán nem udvariasak ! * * * Bizonyos tekintetben Pápa kezd világvárosi magaslatra emelkedni. A baromfiáruló parasztok és kofák pedig nagyzási hóbortba estek, amennyiben azt képzelik, hogy nem Pápa piacán, hanem Budapest, vagy Bécs vásárnokában ülnek, mert olyan árakat szabnak, mint oda való kartársaik. Angolos hidegvérrel és flegmával követelnek egy-egy libáért 60—80, egy pár csirkéért 20—28 koronát. A mi rendőrségünk pedig szintén angolos flegmával nézi ezeket a dolgokat. Talán így okoskodik: „Hát muszáj nekem 80 koronás libahúst ennem, mikor sokkal olcsóbb disznó-, marha-, őz-, szarvas- és nyulpecsenyét ehetem. Akinek 60—80 koronás libahúsra vásik a foga, annak a pénzét sajnáljam én?" A rendőrség igazi, hamisítatlan demokratikus gondolkodásmódjáról szolgáltát tanuságtételt, mikor így okoskodik : „A szegény ember úgysem eszik libahúst, a gazdag meg fizesse meg, ha gusztusa van rá". Azonban az éremnek két oldala van. Pápa város lakosságának hetedrészét, tehát több mint 14 százalékát teszik az izraeliták. Ezeknek rituáléja nem engedi meg a sertészsírral való főzést. Ha tehát őket kiszolgáltatják a kapzsi kofák és parasztok önkényének, kilenc tizedrészüket megfosztják annak lehetőségétől, hogy meleg ételt ehessenek és koplalásra ítélik őket, mert Pápa város izraelitáinak 90%-a olyan vallásos, hogy inkább koplal, mintsem vallása sarkalatos szabványait megszegje. A rendőrségnek tehát nem kellene olyan hideg flegmával a baromfiáruló kofák és parasztok zsarolását eltűrni. A maximálással már egyszer felsültünk. Ezt nem lenne célszerű megismételni. Azonban nem ártana párszor alaposan rákopintani jó magas bírságolással mindkét rendbeli árdrágítók: vevők és eladók körmére. Akkor talán kijózanodnának nagyzási hóbortjukból és leszállnának világvárosi piedesztáljukról. Ha megbüntetik azokat a kereskedőket, akik a tej literjéért 4 fillérrel többet követelnek: ne kíméljék a termelőket és kofákat sem. A béke egyelőre kútba esett. Majd kihúzzák onnan az entente miniszterei, midőn észre veszik, hogy népeik a béke kedvéért nyakukba akarja vetni a hurkot, hogy lámpavasra húzzák őket. Akkor majd eszük nélkül ugornak a kútba, hogy felhúzzák onnan a most megvetett békét. Most még azt kürtölik világgá, hogy az ő békéjük első föltétele a mi megbüntetésünk (reparatio), vagy más szóval megsemmisítésünk, ami szerintük annál könnyebben fog menni, mert a teljes kimerüléshez közeledünk, ezért kérünk békét. Nem gondolják meg, hogy ezzel az állítással saját maguknak állítanak ki szegénységi bizonyítványt. Hát nem lenne szégyen rájuk nézve, hogy egy teljesen kimerült, végét járó ellenség üti-veri, űzihajtja Rómániában az orosz medvét, tartja féken ugyanezt a Balti tengertől a Kárpátokig, köti le Angol-, Francia-, Olaszország és Belgium a paroxizmusig fokozott egyesített erejét, úgy hogy mozdulni sem tudnak? A baj kútforrása ellenségeink fogalomzavarában rejlik. A modern Dávid már tízszer földhöz vágta az újkori Góliátot. De Góliát valahogy mindig föltápászkodik és azt mondja: „Nem vagyok legyőzve". Pedig le van győzve, csak nincs megsemmisítve. Az entente nem látja be, hogy ez a világháború semmilyen eddig viselt háborúhoz nem hasonlítható. Itt nem egyes hadseregek állanak egymással szemben, hanem nemzetóriások harcolnak 4—5 hasonló ellenséggel. Egyes hadseregeket meg lehet semmisíteni, de 45 és 70 milliós nemzeteket nem, 180 milliósat még kevésbbé. De ez nem is a mi célunk, megelégszünk mi egy tisztességes győzelemmel. Mig ellenségeink be nem látják, hogy a legyőzetés nem azonos a megsemmisítéssel : addig nem lesz béke. A mi dolgunk mostan a nagyzoló Góliátot még egyszer olyan alaposan földhöz vágni, hogy csak nagy üggyel-bajjal tudjon föltápászkodni, érezze minden tagjában a kinzó fájdalmat és a további harcra való képtelenséget. Ez a fájdalom és vérveszteség talán el fogja oszlatni fogalomzavarát okozó eddigi kábultságát és be fogja látni, hogy ő a legyőzött fél, bár nincs megsemmisítve. Ez nemsokára be is fog következni és akkor eljön a várva-várt kedves vendég: a béke. v. i. A török Vörös Félhold képeslevelezőlapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság (Budapest, Képviselőház).