Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-05-21 / 21. szám

városunk illusztris országgyűlési képvise­selője, a nőegyesület tagjainak diszes koszorújától körülvéve, a kiállítást a kö­vetkező, emelkedett szellemű beszéddel nyitotta meg: Mélyen tisztelt Közönség! Mig napról-napra a legnagyobb türelmet­lenséggel várjuk a tudósításokat, melyek férfiaink­nak a harctéren vivott küzdelmeiről tájékoztat­nak, addig szorgos női kezek rövid néhány hét leforgása alatt a békés munkának szebbnél-szebb alkotásait gyűjtötték össze e kiállításra, mely alkalmas volna feledtetni a világháború rettene­tes borzalmait s elénk varázsolni a békének alkotásokban gazdag korszakát. De vájjon csak­ugyan a béke munkái-e azok a tárgyak, amelyeket itt szemlélhetünk? Nem helyesebb-e úgy tekintenünk őket, mint annak az önvédelmi harcnak alkotásait, mely önvédelmi harcot meg­vívnunk kell akkor is, mikor a fegyverek zaja elnémult, ha azt nem akarjuk, hogy a gazdasági élet terén hazánk — melynek határait fiaink oly dicsőn megvédelmezték — lassú sorvadás­ban pusztuljon el. Ha meggondoljuk, hogy azo­kért a cikkekért, melyeknek szép példányait itt körülöttünk felhalmozva látjuk, lakásberende­zésekért, női csipkékért és más öltözetkelléke­kért évente milliók és milliók mennek külföldre, melyek ittbenntartása nemzetünk gazdasági éle­tét táplálná s ha meggondoljuk, hogy ezeknek a millióknak ittbenntartására gazdasági létünk biztosítása szempontjából szükségünk van, úgy csakugyan helyesebb ezt a kiállítást és az ebben felhalmozott tárgyakat, mint önvédelelmi har­cunknak az iparművészet és a gazdasági élet terén felszedhető fegyvereit szemlélnünk. Mélyen tisztelt Közönség! Ha van valami ebben a kiállításban, mely különösen megkap bennünket, úgy ez az a körülmény, hogy a népművészet termékeinek a -kiállítás rendezői oly, aránylag nagy helyet biztosítottak. Ez arról a helyes felfogásról tanúskodik, hogyha a kül­földi termékekkel a harcot felvenni akarjuk, saját népünkre, saját népünk Ízlésére kell vissza­mennünk s az iparművészet terén is azokat a motívumokat kell elfogadnunk s finomultabb ízléssel tovább fejlesztenünk, amelyek a nép lelkében fellelhetők s amelyeknek iparművészeti termékei a népiéleknek alkotásai. Minden nem­zetnek, minden népnek megvan a maga egyedi­sége s szerencsés az, aki ezt a faji individuali­tást felfedezve érvényesíteni tudja. Népünk helyét a népek nagy társadalmában kijelölni politiku­saink hivatvák s a nemzetnek igazi képviselője az, aki azt a helyet, melyet a magyar népnek az embervilágban elfoglalnia kell, nemcsak ki tudja jelölni, de tudja biztosítani is. Az iroda­lom terén igazi nagyjaink a népiélekből merí­tették legszebb inspirációikat s legnagyobb iró és költő az, ki a néplélek mélyén szunnyadó költői erőket a műizlés által hatványozott fokon tudja megjelentetni. Épen így vagyunk a művé­szettel s közelebbről az iparmüvészettel is. Vissza kell nyúlni a minden művészet kiapad­hatatlan forrásához, a népiélekhez s annak ta­lán kezdetleges eszközei miatt kezdetleges alko­tásait a benne rejlő motívumokkal kell kifejlesz­teni s tökéletességre emelni. Minél jobban megközelítjük ezt a célt, annál szebbet, annál maradandóbbat alkotunk, annál inkább olyat, mellyel a népek versenyében ezen a téren is feltétlenül megálljuk a magunk helyét. Ezt a célt szolgálni van hivatva elsősor­ban ez a kiállítás, melynek rendezéséért a Pápa városi Jótékony Nőegyletet s annak buzgó elnökét: Karlovitz Adolfné úrnőt a legteljesebb elismerés illeti meg. Emellett a cél mellett azonban nem kevésbbé fontos az a társadalmi cél, mely lehetővé akarja tenni, hogy egyrészt a népipari termékek minél szélesebb piacra leljenek, másrészt középosztályu nőink is foglal­kozáshoz jussanak, mely foglalkozás képessé tegye őket arra, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között a családnak a maguk munkájá­val is támaszára legyenek. A háború gazdasági téren is megmutatta, hogy milyen fontos feladat vár asszonyainkra. A háború befejezése előre­láthatólag a gazdasági helyzet nehézségeit nem szünteti meg egyszerre, azok, ha egyáltalán, csak fokozatosan fognak megszűnni. Ilyen viszonyok között kétszeresen szükséges, hogy nőink segít­ségére legyenek a férfiaknak az élet nehéz küzdelmeiben a szükséges anyagi eszközök előteremtésével. Ennek lehetővé tételére szolgál ez a kiállítás, amely megmutatja, hogy ilyen tárgyak elkészítésével, melyeket az iskolában tanultak csekély kibővítésével nőink ügyessége mindenütt el tudott készíteni, a vele foglal­kozók tisztességes keresetforráshoz juthatnak, úgyhogy ugyanakkor, amikor szépet alkotnak, nemcsak a nemzet, hanem családjuk részére is hasznos munkát végeznek. A római költő ezelőtt kétezer évvel meg­írta, hogy az éri el küzdelmei célját, aki a szépet a hasznossal vegyíteni tudja. Ez a ki­állítás a szépet a hasznossal oly módon vegyíti, hogy mindazok, akik a kiállítás látogatói lesznek, azzal az érzéssel hagyják el a termet, hogy a Pápai Jótékony Nőegylet e kiállítás rendezésével elérte célját. Köszönet érte azoknak, akik a rendezés nehéz munkáját magukra vállalták: elsősorban a Pápai Jótékony Nőegylet vezető­ségének s nagyszorgalmu elnöknőjének: Karlovitz Adolfné úrasszonynak; köszönet mindazoknak, akik a kiállítás rendezése körül segédkeztek, mindazoknak, akik a kiállítást beküldött tárgyak­kal gazdagították s így annak ilyen szép ered­ménnyel megvalósítását lehetővé tették. A köszö­net ezen szavaival s egyúttal azzal a reménnyel, hogy a kiállítás a maga messzebbmenő céljait is megvalósítani fogja, üdvözlöm a nagyszámmal megjelent érdeklődőket s a kiállítást ezennel megnyitom. A szép beszéd, melyben a szónok meggyőzően reámutatott a kiállítás nemzet­gazdasági fontosságára s jövő kihatásaira, a közönségre nagy hatást tett és zajos éljenzést váltott ki. Utána Karlovitz Adolfné, a nőegye­sület agilis elnöke, aki olyan nagy ambícióval és érző szívvel vezeti váro­sunk szegényügyét, s aki mozgató lelke volt a kiállítás propagandájának, benső­séges, meleg szavakban mondott köszö­netet mindazoknak, akik a kiállítás létre­hozásában közreműködtek és kérte a közönséget, hogy látogatásával pártfogolja a kiállítás céljait. Ezzel a megnyitás aktusa befejeztetvén, a termet zsúfolásig megtöltő közönséggel sétára indultunk, hogy megtekintsük a kiál­lítási tárgyak gazdag gyűjteményét. Ámde ez nem volt oly könnyű feladat. Mert a mű­vészi hímzéseknek, csipkéknek, varrotta­soknak, továbbá keramikai tárgyaknak olyan nagy választéka állott előttünk, hogy azt sem tudtuk, melyikben gyönyörköd­jünk. Minden egyes darab külön tanul­mányt érdemelt volna. Az elrendezés igen ízléses és szakszerű; ami annál ki­emelendőbb, mert a tárgyak sokasága miatt ugyancsak ki kellett használni a rendelkezésre álló helyet. Az előteremben, ahol a pénztárt is felállították, nyert elhelyezést a képtárlat, ahol szintén sok szép piktormunkát, arc­képeket, csendéleteket, tájképeket stb. láttunk. Általában a kiállítás magas színvo­nalon áll, csupa szép, nem ritkán mű­értékkel biró tárgyakat foglal magában, s megtekintése nemcsak tanulásra alkal­mas, de gyönyörűségére szolgál műértő­nek és laikusnak egyaránt. A közönség a hét folyamán naponként sűrű tömegek­ben látogatta a f. hó 23-án, kedden este záródó kiállítást, s máris megállapíthatjuk, hogy a jótékony nőegyesület fáradozása fényes sikerrel járt és az egyesületnek mostanában túlon-túl igénybe vett pénz­tára tekintélyes jövedelemmel fog gyara­podni, aminek viszont a szegény-ügy látja hasznát. Mi pedig referádánk végeztével a közönség nevében elismerésünket és kö­szönetünket rójjuk le a nőegyesület ve­zetősége és tagjai iránt, hogy buzgó elnökükkel élükön Pápa város közön­ségét megörvendeztették ezzel a tanulsá­gos és szép kiállítással. * Referádánk kiegészítéséül ide iktat­juk a tárgyakat kiállítók névsorát is a kö­vetkezőkben : A népművészeti kiállításon régi hímzésekkel, ruházati és bútordarabokkal és keramikai tárgyak­kal részt vesznek: dr. Széli Ignácné (Szombat­hely), dr. Antal Gézáné, Ref. egyház, Baranyay Zsigmondné, özv. Hanauer Béláné, Kvassay Istvánné, Gáspárdi Albinné (Rum), Tar Gyuláné, Holczheim Gáborné (Szombathely), Karlovitz Adolfné, dr. Hanauer Árpád (Budapest), özv. Pulszky Ferencné (Budapest), Hanauer Jenőné (Budapest), Kiss Istvánné (Budapest), Pentz Eliz (Budapest), Faragó Jánosné, Nagy Gabriella, Martonfalvay Elekné, Galamb Józsefné, Cseh­Szombathy Lászlóné, Martonfalvay Ödönné, Strausz Kornélné, Irgalmas nővérek, Vaszary Gyuláné, Állami tanítóképző, Kocsis Lajosné, Vozáry Erzsébet, Geöbel Ilona, Losonczi Jenő, Lindner Rudolfné, Nagy Imre (Pápakovácsi), özv. Reguly Nándorné, Kötbaum Adél, Hanig Gizella (Kapuvár), Kóródi Simon, Sándor Pálné, Czirfusz Vincéné (Ihász), Sebestyén Erzsébet, Kresztits Mariska, Bélák Rózsi, Nagy Margit (Sopron), dr. Sávolyi Brúnó, Csizmadia Ferenc, Helf János, Tóth asszonyok, Nyárádi asszonyok, Nagy Gabriella, Hortig Sándorné, Krausz Adrienne, Plébánia hivatal, Kriszt Jenő. A háziipari vásáron részt vesznek hímzéssel és csipkével: Országos magyar háziipari szövet­ség (Budapest), Izabella háziipar egyesület (Pozsony), Soproni háziipar, Csetneki csipke terjesztője, Sonntagh Aranka, Pannónia csipke tervezője, bobai Györffy Jánosné (Nagykanizsa), Hetényi háziipar, összegyűjtötte Böszörményi Lenke, Hodrusbányai csipkeverő telep, Ferenczy Jolán (Budapest), Nagyszombati háziipar kül­dője Milchspeizer Lázár, Búzás Hona és Boris (Dunavecse), Lorschy Béláné (Szombathely), Buzsári himzőszövetkezet. Festményeket küldöttek: dr. Antal Gézáné, Obálné Gyurátz Linus (Eperjes), Lauer Gizella, Halász József (Szombathely), Hercz Dávid, Hercz Imre, Losonczi Jenő, Rupprecht Andor, lovag Schultz Leitershofen Wallin grófnő, Bélák Lajosné, Martonfalvay Elek, Reguly Nándorné, Karlovitz Adolfné, Saáry Lajosné, Zadák Etel. * A nőegyesület elnöksége a következő érte­sítés közlésére kért fel bennünket: A nőegyesület népművészeti kiállítása és háziipari vásárja az általános közóhajra még hétfőn, kedden (22-én, 23-án) is nyitva lesz az eddigi belépő-díjak mellett. A lefoglalt darabok ezeken a napokon adatnak ki. A tárgy sorsjáték vasárnap d. u. 5 órakor lesz. KARCOLAT a mult hétről. Nyugalom az egész pápai fronton! Kinek is volna kedve mostanában mozgolódni. Tény­leg úgy vagyunk, hogy örülhet az ember, hogy él, azaz jobban mondva, hogy egészségben él. Ezt azért jelzem ilykép, hogy élni valahogy csak él az ember, de már egészségben élni, az a mostani viszonyokat és körülményeket tekin­tetbe véve, valóságos probléma. Aki manapság azt mondja, hogy egészségben él, annak nagy sorja van. Ma a középosztály túlnyomó része él, ahogy tud, aki azt mondhatja, hogy egészség­ben él, az már azt jelenti, hogy nélkülözés nél­kül éli a világot. A mostani dragaság mellett csak élünk és azért élünk, mert reményünk van, hogy még ezután fogunk csak élni. A mostani élet — leg­nagyobbrészt — csak vegetálás és ha nem volna bizalom az ősi erényben, úgy „baj volna Köpecen". Mindenki a háború végét várja és aki a végét várja, az nem is csalatkozik. Csak türelem és kitartás! A fődolog az egészség, ez a kellékes, többi az mellékes. Ma az életet

Next

/
Thumbnails
Contents