Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-03-12 / 11. szám

stb. ára a drágaság csimboraszójátiak legmagasabb csúcsára hihetetlen gyorsasággal felkúszott: még csak túl lehet valahogy élni. De hogy a pikoló is drágább lett, azt már igazán nem lehet kibirni. Ha meggondolja az ember, igazán fölháboriió! Hány szemernyi kávé van abban a gyüszünyi messziről feketének látszó, közelről gyanús szinü löttyben ? Talán egy fél, talán egy negyed,talán egy nyolcad, egy tizenhatod, talán század? És ezért a kis gyanús minőségű izéért merészelnek 60 fillért kérni! Volna ugyan egy módja a drágaság e nemét egy csapásra megszüntetni. Nem kell kávéházba menni, nem kell pikolót inni, akkor zsebünkben marad a 60 fillér és kamatai: a borravalók. De Istenem, lehetséges ez ? Hát lehetséges és érdemes kávéház nélkül élni? Hol szívjuk be teli tüdővel azt a kellemes, késsel vágható, ezer illattól terhes, finom kávéházi levegőt, ha nem a kávéházban ? * * * A kabarékra, orfeumokra, kávéházakra, fényes, fényesebb, legfényesebb, kevésbbé és legkevésbbé fényes vendéglőcatedrálisokra, korcsmákra s más hasonló lebujokra és fosztogató intézményekre is erősen rájár a rúd: éjfél után 1 órakor kénytelenek lesznek bűbájos világukba vezető ajtóikat és kapujukat bezárni. Ezen már nem segít sem a káromkodás, sem az imádság (ha ugyan szoktak e helyeken imádkozni. Én ugyan nem bújtam össze soha senkivel a szeparé állítólag boldogító félhomályában, de sejtem, hogy ott nem szokták sem Dávid zsoltárait énekelni, sem zsolozsmákat mormolni, sem Jeremiás siralmain elmélkedni). De még a főispán, vicispán, szolgabíró sem segíthet a bajon. Inkább segíthet a kisbiró, ha hajlandó egy jó ital borért hivatalos szemeit behunyni. Csak az pech, hogy ahol kávéház van, nincs kisbiró, ahol kisbiró van, nincs kávéház. Az mégis szörnyűség, hogy egy adófizető polgárt kényszerítsenek arra, hogy pont egy órakor elhagyja a kávéházat. Hátha kedve van negyed kettőig, fél háromig, vagy reggeli 5 óráig ott maradni, ki tilthatja meg neki ? Van olyan kormány a világon, amely neki megparancsolhatja, hogy neki muszáj éjfél után egy órakor lefeküdni? Hátha ő egyáltalán nem akar máshová lefeküdni, csak a pocsolyába? Ki akadályozhatja meg ebben? Borzasztó! Ki kell ebből az országból vándorolni, ahol annyira korlátozzák a becsületes adófizető polgár egyéni szabadságát. De hogyan és hová! A határ mindenfelé el van zárva. Az a boldog idő is elmúlt, midőn az Eldoradóba vágyódó, útlevéllel el nem látott, hazáját megunt kivándorló egy kényelmes, öblös koporsóban kéjutazott át a határon, hogy elérje egy külföldi kikötő biztos révét. Most ettől a lehetőségtől is meg van fosztva, vagy legalább is várnia kell e kellemes kéjutazás örömeire addig, mig a boldog béke kitör. Addig bele kell törődniük a mostani helyzetbe. Szolgáljon vigasztalásukra az a tudat, hogy éjfél után egy óráig elég idejük jut egy kis alapos mámor, olcsó szerelmi gyönyörök és drága nemi betegségek szerzésére. Aki pedig kártyázni szeret, addig túladhat pénzén. Érthetetlen, hogy az állami hatalom illetékes tenyezői annyira pártolták mindeddig a szeszes italokat árusító helyiségeket, illetőleg ezek tulajdonosait. Elnézték a mulatóhelyeken végbemenő, e komoly időkhöz nem illő excessusokat. Nem hallották meg, mikor a még vagy már nem alkalmatlan egyének szeszes italok mámorában egész utcák nyugalmát zavaró kurjongatásukkal és ordítozásaikkal egész éjjel botránkoztatták a jobb érzésű, gondoktól és szenvedésektől aludni nem tudó embereket. Azaz, a dolog még sem olyan érthetetlen. Mennél tovább tartják nyitva a korcsmákat és kávéházakat, annál több szeszes ital fogy el, annál jobban telik az államkincstár. Ha a szinház is jövödelmezne annyit az államkincstárnak, mint a sokféle korcsma (mert a vendéglő és kávéház sem más), akkor talán még a pápai színházban is helyet szorítanának egy kis időre a színészeknek, akiket már két év óta nem eresztenek be hajlékukba. (Csudálatos, hogy sok úr gyűlöl bizonyos embereket, akiknek céhéhez tartozott valamikor, de amelyből a szerencsés körülmények és okos elhatározás kiemelték.) Azonban mégsem volt helyes dolog, hogy a fiskális érdek annyira háttérbe szorította az erkölcsi szempontokat. Végre mégis győzött az a jobb belátás, hogy mégsem illik megtűrni, hogy azok, akik nem vesznek részt a hon védelmében, az érte harcolók veszedelmeiben, itthon féktelen, hatástalan és túlhangos dőzsölésükkel sértsék a nagy többség nemesebb érzéseit, szenvedők fájdalmait, a sors csapásaitól sjutott apák, anyák, özvegyek és árvák bánatait, mialatt határainkon és azon túl „halálhörgés, siralom hallatszik" és ezer és ezer testvérünk hull a korai sirba. * sje * A nagy köztársaságok sem tolják mindig a demokráciái szekerét, hanem kizárólag a plutokráciájét. Példa az Unio. A milliárdosok, milliomosok, nagy gyárosok, trustvezérek és más hasonló csirkefogók a háborúból óriási hasznot vágnak zsebre. Minél tovább tart a háború, annál több municiórendelést kapnak és annál magasabbra emelkedik kincseik halma. Az ő érdekük tehát a háborút, mint rétestésztát, nyújtani. A sodrófa Wilsonnak, az ő rabszolgájuknak kezében van. Az elnök megválasztása e kizsákmányolóktól függ, Wilson tehát kénytelen úgy táncolni, mint ezek a leikelten kalmárok fütyülnek. Azok a szerencsétlen flótások, kik fölfegyverzett kereskedelmi hajókra szállnak, a municiószállítók érdekeit szolgálják, mikor a testükkel akarják védeni a tilos hajókat a német torpedók ellen. De hiába! A németek nem fogják a báránybőrbe öltözött hiénák rabló vágyait respektálni, hanem a tenger fenekére küldik az alattomos szándékkal küldött hajókat bárgyú, felültetett utasaikkal együtt. Sokat fog e pár léhűtőnek használni, ha miattuk esetleg kitörne a háború Németország és az Unio között! Vájjon fel fognak támadni hullámsirjukból, ha az ő hazájuk elsülyesztendő hadi hajóiról új áldozatok szállnak le hozzájuk a feneketlen sós mélységbe? v. i. Ne feledkezzünk el aj pápai hadi kórház sebesültjeiről. KARCOLAT a mult hétről. Vége a farsangnak! A szokás hatalma alatt jelzem ezt, mert csak a kalendárium jelezte a hosszulére eresztett farsangot, különben pedig az egész farsangi idény csak fogalom volt. Senki sem törődött a farsanggal, de hát kinek is lett volna farsangolni kedve ebben a háborús zord világban. Örül az ember, ha tisztességesen meg tud élni, nem pedig mulatságokra költekezni. De egyáltalában kinek is volna mostanában kedve táncolni vagy farsangi formába jönni. Nem mondom, hogy nem voltak estélyek rendezve a farsangi évadban, de ezek mind jótékony célúak voltak a háborús intézmények javára, táncról azonban szó sem volt — tánc az idén ki volt zárva, hisz eléggé megtáncoltatnak bennünket mostanában a mostoha viszonyok. Sokan elmondhatják erre, hogy üres gyomorral kinek volna kedve táncolni. Pedig — célzás nélkül mondhatom — a farsang folyamán sokan üres gyomorról panaszkodtak, de nemcsak farsang alatt, hanem ha így fokozó dik a drágaság, akkor ebben a tekintetben nem lehet mértéket megállapítani. Elmúlt a farsang, következett a böjt! Mostanában könnyű lesz megtartani a böjtöt, hisz annyira hozzá szoktunk már lassanként ehhez a procedúrához, hogy tulajdonképen a böjt határidejét sem lehet megállapítani. Hivatalosan ugyan meg van számozva, hogy meddig tart, de ez a megállapítást a mostani viszonyokhoz képest szinte csak fogalomnak lehet tekinteni. Két húshagyó nap már régóta meg van állapítva, de azt hiszem, hogy számos család több napra is kénytelen volt a húshagyó napokat hetenként megszaporítani. Szóval, az idén könnyen fogunk böjtölni. És ezt mind a háború tevé! A háború meghozta a kávéházi zárórákat is. Nagy zűrzavart okozott ez a legújabbi kormányrendelet a zárórákra vonatkozólag. Hogy mi lesz ennek a vége, azt még maguk a kávésok sem tudják. Annyi tény, hogy a zárórai rendelet nagyon is a zsebükbe vág. De nemcsak a kávésoknak okoz ez nagy aggodalmat, de azoknak a kávéházi látogatóknak is, kik akkor kezdik a kávéházakat látogatni, amikorrára most a zárórát kitűzték. Ezek talán jobban meg vannak akadva, mint maguk a kávésok. És ezt mind a háború okozza! De mikor is lesz már vége a háborúnak? Erre tessék most okos választ adni, mert addig, mig ez nem következik be, addig tótágast fog állani az egész életrend és minden. Jósolgatni és találgatni, hogy mikor lesz vége a háborúnak, erre szinte csak azt lehet mondani, hogy ez szinte „fogalom". Annyit azonban merek mondani, hogy: Sokáig nem tarthat a háború! Frici. Használjunk hadisegély-postabélyeget! Aagysaertten bavált a harctéren küzdőknél és AlteUtaa mindenkinél mint legjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés meghttléa, rheuma, köszvény, influenza, torokmell- és hátfájás st-b. eseteiben Dr. Bichter-féle Horgony-Liniment. eapsici oompos. Horgony-Pain-Expeller pótléka. Üregje K - 80, 140, f—. Kapható gyógyszertárakban vagy köxvetlenül az „Arany oroszlánhoz" eimaeU Dr. Richter-féle gyógyszertárban, Prága I, Elisabethstr. 6. Naponkénti szétküldés.