Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-12-10 / 50. szám

PAPAI KOZLO.W Közérdekű független hetilap, s Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nebel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Az emberi nyomorúság jelenlegi társadalmi keretek között sohasem fog megszűnni és sohasem mutat ijesztőbb képet, mint a háború vérzivatara közepette. Az állam megtesz minden lehetséges és lehetetlen dolgot e nyomorúság enyhítésére, de az államhatalom gépezetének sok ezer kereke és csavarja olyan lassan, oly lomhán mozog, hogy addig, mire az mozgásba jön, a háború sok millió nyomorultja, menekültje: ezer és ezer zsenge korú gyermek, gyámoltalan csecsemő, serdülő, boldogságra született, boldogság adására hivatott, de bimbójában elhervadt hajadon, sokat igérő ifjú, gyengéd, szerető hitves, kinek férje a csatatéren harcol, éhen felfordulhat, esőtől, fagytól elpusztulhat, meleg takaró híján halálos betegségbe eshetik és korai sirba hullhat. Azért az államhatalom élén álló legkiválóbb, legtüneményesebb tehetségű vezéralakok legjobb akarata, legnemesebb, legönzetlenebb törekvése is meddő marad, ha a társadalom nem lendíti, nem hozza mozgásba az államhatalom nehézkes gépezetét. Azonban a társadalom maga is vagy lomha, tunya tömeg, mely szintén nehezen mozdul önerejéből. A társadalomban azonban akadnak egyesek, akiknek kedélye gyorsan fogad be impressziókat, akiknél az impressziók csakhamar érzelmeket, az érzelmek erős akaratot hoznak létre, az akarat pedig gyorsan tetté válik, e tett pedig a tömegnyomor enyhítésére irányul. Csak azok, akik valamely, az egész társadalom közreműködését kivánó emberbaráti mozgalomban aktiv részt vesznek, tudják, milyen kevesen találkoznak, akik igazi munkának nevezhető tettel hajlandók segíteni az állam és társadalom gonosz és félszeg berendezkedésének szerencsétlen áldozatait. Gyűléseken megjelenni, ott a munkástagok tevékenységét bírálgatni, fényes dikciókat tartani, ezért magukat megéljeneztetni, esetleg pár koronát áldozni — sokan hajlandók. De arra, hogy a kereskedő, iparos, földmives, vagy más foglalkozású ember munkaidejéből vagy szórakozásra szánt órájából, havonként egy fél délutánt emberbaráti célra feláldozza — kevés akad. Annál tiszteletreméltóbb az olyan ember, aki fölülemelkedve a tömegen, egész életében munkájával, szabad idejének feláldozásával szolgálta a kulturális és emberbaráti törekvéseket, elismerést, jutalmat sohasem keresve, kerülve a reklámot és a vásári zajt. És annál sajnálatosabb, hogy ilyen ritka fehér holló távozik városunkból. * * * A szegedi és makói szűcsök gondoltak nagyot és merészet: fölemelték a suba és a szűr árát 400—500 koronára. Van a parasztnak elég pénze: fizessen! Ha ő kérhet egy ökörért 4000 koronát, egy tehénért kétezret, miért ne kérhetnének egy subáért 500 koronát? Csakhogy a parasztnak több esze van, mint annak a polgárasszonynak, ki neki mohóságában egy libáért 60 koronát is ád. Muszáj neki subát, szűrt venni, ha olyan drága? Majd megmutatja, hogy nem muszáj! Gondolt hát ő is nagyot és merészet: és nem vette meg a szűrt. A szegedi és makói óriási vásárokon egy szűr sem kelt el. A szűcsök aztán kénytelenek voltak 500 koronáról 200 koronára leugrani, mert nyakukon veszett volna minden árujuk. Mi ebből a tanulság? Menjünk el, mi művelt, városi nyomorult koldus polgárok a szegedi és makói parasztokhoz, írassuk be magunkat náluk iskolába, fizessünk jó magas tandíjat és kérjük meg őket, hogy tanítsanak meg bennünket innyünk-sugallta vágyaink pillanatnyi fékezésére, szenvedélyeinken való uralomra. Ha majd ezt megtanuljuk mindnyájan, akik a piacon szerezzük be mindazt, ami éhségünk csillapítására szükséges, ha majd lesz bennünk annyi szolidaritás, mint a szegedi és makói parasztokban, akkor a piacra jövő parasztasszony nem mer 60 koronát egy kövér, és 24 koronát egy sovány libáért kérni. Aztán nem kellene fél napokig tolongani, magát lökdöstetni a városi mészárszék előtt, mig pár deka zsírhoz jut, mert pótolhatná azt a piacon vásárolt lud zsírjából. Persze egy kicsit szervezkedni kellene, hogy pár hétre lekenyerezhessük a libakereskedőket, gerendát, gáncsot vethetnénk a tikászok szekere elé, ellenőrizhetnők és lehetetlenné tehetnők a boykott-törő, falánk asszonyokat és férfiakat. Mindehhez természetes a legerősebb szolidaritás szükséges, ami nincs meg bennünk, de meg van a makói és szegedi józan, okos parasztokban, azért kapták ők meg a subát a rendes- és adnak el mindent tízszeres áron, és azért fizetünk mi mindenért tízszeres, húszszoros árt. V. I. U. i. A liba csak példa, csak egyes dolog, ami az általánosra alkalmazható. A kiskereskedők sérelmes helyzete, A fűszer- és vegyeskereskedők, helyesebben a kiskereskedők a háborúban a legkényesebb helyzetbe jutottak. A fogyasztó közönség a kiskereskedőkkel való viszonylatban érzi a háború árdrágító hatását és a kiskereskedőket teszi a drágaságért elsősorban felelőssé. Holott valóságban úgy áll a dolog, hogy a kiskereskedő csak olyan szomorú áldozata a háborúnak, mint a fogyasztó. A nem makszimált árakkal a kiskereskedő, csakhogy valami forgalmat tudjon elérni, illetőleg, hogy vásárlóit elláthassa, a nagykereskedőtől, kiket soha semmi vád nem ér, minden áron kénytelenek a felszínen levő árut megvásárolni. Már maga ez a nagyban való ár — mit sokszor az is tetéz, hogy a nagykereskedők sokszor kereskedőnek is csak detail-áron adnak el — oly nagy, hogy a fogyasztó zúgolódik akkor, mikor arra kerül a sor, hogy ő fizessen az áruért. A kiskereskedelmi forgalomban végső fokon kialakuló nagy árak, melyekért a kiskereskedők, a nagy számmal fellépő elégedetlenkedők miatt azt eredményezték, hogy a kiskereskedőt minduntalan a rendőrség elé idézték árdrágítás miatt és a kihágások fölött Ítélkező első fórumok gazdasági ügyekben tapasztalattal és érzékkel nem bíró közegei, sok esetben a szakértők megkérdezése nélkül, súlyos büntetést mértek a kiskereskedőkre. Sújtja a kiskereskedőket a helytelen elosztással fölidézett egyenlőtlenség. Erre vezethetők vissza az üzletek előtti ácsorgások is, mert a legtöbb kiskereskedő nem jut a közforgalmat alkotó legszükségesebb dolgokhoz, cukorhoz, petróleumhoz, vajhoz stb.-hez. És nemcsak abból a szempontból káros a kiskereskedőkre, hogy ezekben a cikkekben mit sem tudnak forgalmazni, hanem azért is, mivel az ezen cikkeket igénylő vásárló közönség a többi dolgokat is ott szerzi be, hol a legszükségeseb bekhez is hozzájuthat. Ezeknél a körülményeknél fogva, mig néhány jó összeköttetéssel bíró kereskedő és fogyasztási szövetkezet sokat forgalmaz, a legtöbb