Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-10-29 / 44. szám

PAPAI ÖZLÖNY Közérdekű függ-etlen hetilap, a Meg-jelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Háborús hangnem, háborús modor. Irta: Kemény Béla városi tanácsos. Általános a panasz, általános az elkeseredés az érintkezési hangnem és az érintkezési modor ellen, mellyel útonútfélen találkozunk az újabb időben. Nem annak az érintkezésnek hangneme és modora ellen irányul ez az elkeseredés, ez a panasz, mely a társadalmi életnek nevezett álarcos bál formáiban és jeleneteiben nyilvánul meg, hanem annak az érintkezésnek hangja és modora ellen, amelyben az emberek igazi mivoltukban, minden kendőzés mellőzésével, kerülnek egymással szembe. Oh, nem! A fehér asztal és zsúrok hangja és modora ma is a régi. Találkozás és búcsúzáskor ma is háromszor aláhúzott „pá"-val üdvözöljük egymást; a megszólítás ma is a régi „drágám", „aranyom", stb. szemben, ugyancsak a régi maradt a hát mögött — a megszólás is. Mondom, nem itt van a bibi; hanem abban az érintkezésben, melyet a létfenntartás, a megszokott életmód, a kényelem szükségletei tesznek nélkülözhetetlenné abban az érintkezésben, melynek szálait nem a sziv, hanem a gyomor diktálja és a béte humaine irányítja. Abban az érintkezésben — mondjuk ki magyarán —, mely eladó és fogyasztó között sokszor a legprimitivebb természetű igények kielégítésére nélkülözhetetlen kellékek, szerek és eszközök beszerzésére irányuló törekvés során áll elő. Hangsúlyozom igenis e kitételt, mert a kivánt cikkek beszerzése sok esetben egyáltalán nem, vagy csak különös kegy folytán lehetséges, legtöbb esetben azonban csak a beszerzésre irányuló törekvésig jutunk el; de maga a törekvésünk, sajna, zátonyra jut. Jó, jó, ha nincs az, amit keresünk vagy óhajtunk, hát nincsen, csak ne kellene ezt a „nincs"-et sokszor inastól felfelé a személyzeti szemek pillanatra egy központban való összevillanása után egy hosszú regiszteren végigvonuló fölényes mosoly kíséretében hallanunk! . Wie die altén brummen ... — mondja a német —, amit aztán észlelve, hallva, látva a piaci elárusítás, pláne a faluról származó piaci árusítás, • elsajátítja, felveszi ezt a hangnemet, ezt a modort, azt a saját lelki- és értelmiségi belvilágának megfelelően használja fel, amiből aztán az következik, hogy hölgyeink a maguk lelki egyéniségükben súlyosan megbántva jutnak csak ahhoz, aminek beszerzésére mentek a piacra. No hát, a piaci hang, a piaci modor minálunk minden kritikán aluli. Igaz, hogy nem egy esetben akad vevő is, kivel szemben „amilyen a mosdó, olyan a törülköző" elvet látjuk csak megelevenedve. Ámde nem is ezekről és nem is ezek érdekében kívánjuk gyenge szavunkat felemelni; ezek nem szorultak szószólókra. Elvégzik ők a maguk dolgát a maguk rendje és módja szerint ott a helyszínén. De tartozó kötelessége a publicisztikának sikraszállani azoknak az érdekében, akik soha sem feledkeznek meg arról, hogy mivel tartoznak önmaguknak, akik nem vetkőzik le, mielőtt piacra mennek, jónevelésüket és akiknek előkelősége nem engedi, hogy, csak a piaci tortúra tartamára is, retiküljükbe rejtsék velük-született jóizlésüket. Sajnos, a hatóság nem állíthat fel piaci esztétikai tanintézeteket és nem állíthat minden elárusító vagy vevő mellé egy-egy illemtanárt és nem tarthat a piacon előadásokat Kniggéből és így csak társadalmi úton lenne a fekély gyógyítható. Kiváló értelmiséggel és előkelő gondolkozásmóddal felruházott kereskedőink és iparosainkra vár a nehéz feladat, hogy e mai közgazdasági viszonyok közepette is tartsák meg higgadtságukat, nyugalmukat. Tudjanak uralkodni a viszonyok által megtépázott idegeik felett. Az ő jópéldájuk inkább fog hatni a hozzájuk vevőkként forduló városi és vidéki piaci elárusítók lelkére, mintha a határvámoknál és a városházán egy-egy díszkötéses illemtant nyomnának mindenkinek a hóna alá. Tudjuk azt, hogy a jó példa sem mindenkin fog, de legalább az öntudatunk legyen meg, hogy nehéz időkben, súlyos helyzetben is megtettük kötelességünket minden irányban. Majd ha elmúlnak e nehéz idők, majd ha nyugodtabb lesz a kedélyünk, tisztább az agyunk, akkor fogjuk még csak igazán értékelni, becsülni tudni azt a purifikáló, mentő munkát, melyet ezúttal magas szellemi színvonalon álló kereskedőink és iparosaink kezébe kívánunk letenni. De nemcsak az ő kezükbe. Én még egy fórumhoz appellálnék és pedig ahhoz a fórumhoz, mely leginkább van hivatva a népnek a lelkére hatni, kedély- és gondolatvilágát irányítani; ahhoz a fórumhoz, melynek a néplélek formálása, idomítása egyaránt rendeltetése. Ez a fórum — a szószék. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Általános a panasz, hogy nincs aprópénz. (Bár öreg volna! — sóhajt fel sok tisztviselő, majd csak kiheverném az aprópénz hiányából származó bajokat.) Hová gurult? Hová tünt el? Valószinüleg azoknak a zsebébe és titkos ládafiába, akik a baromfi, tojás, gyümölcs és főzelék árát annyira fölverték és akik száz győzelmi hir ellenére is kevésre becsülik a papir két koronásokat. Ha már nem áll módjukban ezüst és arany pénzt rakásra halmozni, a pénzgyüjtés szenvedélyét nikkellel elégítik ki. Tudatlanságukban nem gondolják meg, hogy a nikkel váltópénznek éppen olyan fiktív értéke van, mint a papirbankónak. Hiába világosítanák -őket fel, a nikkelpénzt nem adnák elő, mert a fölvilágosítást becsapási szándéknak minősítenék. Bezzeg sietnének az elrejtett aprópénzt napfényre hozni, ha egy erélyes, rövid határidőt szabó rendelet kimondaná, hogy két hét múlva a nikkelpénzt be kelj szolgáltatni, azon túl elveszíti értékét. A hosszú terminust kitűző rendelet nem ér semmit, mert az emberek nem hisznek komolyságában és hamar elfelejtik. Előzetesen .minden adó- és postahivatalhoz néhány mázsa vaspénzt kellene küldeni, és a tisztviselők fizetésének egy részét ilyenben kiszolgáltatni. Mindjárt elég váltópénz kerülne forgalomba, mert a tisztviselők zsebében nem melegszki meg a pénz. * * * Pápán is kiütött a cukorhiány. A jámbor fogyasztónak pont tiz boltban kell kunyerálni, míg pénzéért egy kiló cukrot össze tud koldulni. Nagyon befolyásos embernek kell annak lenni, aki öt kiló cukorra tud szert tenni. A spanyol hidalgó nem viszi bátrabban haza a piacról vasárnapra való tyúkját, mint a boldog halandó öt kilós cukor skatulyáját. Maholnap az udvarló nem virágot, az öreg gavallér nem ékszert fog lerakni imádottjának lábaihoz, hanem öt kiló cukrot.