Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.
1916-10-22 / 43. szám
o i L 0 \ v KözérdekU fü^etien hetilap, EI Megjelenik minden VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egés* évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptalajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Szappangyár Pápán. Telep- és építési engedélyt kért egy wieni cég arra nézve, hogy városunkban szappangyárat létesítsen. Már említést tettünk erre nézve és egyben örömmel fogadtuk a tervezetet és nem is volt okunk kétkedni, hogy a városi tanács úgy a telep, valamint az építési engedélyt iparfejlesztési szempontból megadja, amennyiben minden iparvállalat egy város kereskedelmi forgalmát nagyban emeli. Pápa város tanácsa, mint I. fokú iparhatóság a Nafta Handelsgesellschaft wieni cégnek a Czelli-út 6. számú házban felállítandó szappanfőző gyárra az ipartörvény 30. §-a alapján a telepengedélyt és építési engedélyt a következő feltételek mellett megadta. A telepen csak annyi nyers ásványolaj tartható, amennyit az ide vonatkozó miniszteri rendelet megenged, de az az anyagraktárban jól elzárandó. Tartozik engedélyes a telepen 100 mm. bőségü vezetékkel kétsugaru vízcsapot felállítani, a tűzcsaphoz köteles 50 m. hosszú egységes kendertömlőt, a hozzátatartozó egységes csavarokkal, két drb. 10 mm. bőségü lövőkével ellátott sugárcsövet beszerezni, köteles továbbá a telepen oly magas létrát állandóan tartani, hogy ezen a telep legmagasabb épületének fedélzetére is fel lehessen hatolni. Tüzrendészeti szempontból a telepen emelendő épületek a tetőn keresztül menő tűzfallal legalább három részre osztandók, hogy az esetleges tüz átharapózása megakadályoztassék, nevezetesen tűzfalak emelendők a női öltöző és szappanvágók között, a hűtő, a formázó, és szappanfőző helyiség, végül a főző- és nyers anyagraktár között. A tűzfalakban csak vaskeretes vasajtók alkalmazhatók, de vaskeretes vasajtók állítandók be mindazon helyiségekbe, melyek a nyersanyag raktárral, vagy főzőhelyiségekkel állanak összeköttetésben. A tervezett klozettek helyén a férfi öltöző, az illemhelyek pedig az öltözők végében állítandók fel, úgy a női-, mint a férfi - illemhelyek külön-külön nyíló ajtókkal, illetve bejárókkal látandók el. A szappanfőző helyiségből két kijáró alkalmazandó az udvarra. Az összes helyiségek magasságának legalább 372 m.-nek kell lenni. A tervezett átjáró a kocsiközlekedést nem akadályozhatja. Az asztalosmühely, ládaraktár és csomagoló között, tehát azon helyiségek között, ahol a tűzveszélyesebb anyagok raktároztatnak, tégla-közfalak, azokon vaskeretes vasajtók alkalmazandók. Ezen válaszfal az épület homlok-falán legalább 45 cm.-re kiugró tégla-pillérekkel úgy látandók el, hogy a homlok-fal deszka alkotó részei szerkezetileg össze kötve ne legyenek. A gyári kémény a telep szintjétől 20 m. magasra építendő, füst-emésztő és szikra-fogó készülékkel ellátandó. A telepen nyers faggyú vagy zsiradék nem olvasztható, szappanfőzés tehát csak máshonnét importált, teljesen tisztított, szagmentes faggyúból és zsiradékból állítható elő. A szennyvizek kellő fertőtlenítés és derítés után csak földalatti csatornán vezethető el, a Czelli-út végén, a vámháznál húzódó vízlevezető árokba. Minthogy ezen tervek a telep rajzai között bemutatva nem lettek, tartozik engedélyes a gyár építésének megkezdése előtt a csatorna terveit és a műszaki leírást, elbírálás és engedélyezés végett két példányban bemutatni. Tartozik engedélyes az építési terveket 15 nap alatt külön két példányban becsatolni, úgy az építési és vízdíjat befizetni a városi pénztárba. A szomszédok felől tűzfalak emelendők. A padozat vagy cement, vagy aszfalttal burkolandó. Egyáltalában mindazokat tartozik teljesíteni, melyek a jelen határozatban és műszaki leírásban foglaltatnak. Az épületek mind tűzbiztos anyaggal fedendők, s a bemutatott terveknek megfelelőleg méretezendők a falak. A m. kir. 7. honvéd huszárezred parancsnokságát azon kérelmével, hogy a tervek, műszaki leirás és iratok a honvédelmi minisztériumhoz felterjesztessenek, elutasítja, de elutasítja közegészségügyi, közbiztonsági és tűzbiztonsági kifogásaiért is. Végül engedélyes köteles a szappangyártáshoz szükséges iparigazolványokért a városi tanácshoz beterjeszteni szabályszerű kérvényt. A Czelli-út 6-ik számú házban a szappangyárra kért telepengedély megadandó volt, a kikötött feltételek mellett, mivel ezen ház már a város külső részében fekszik annyira, hogy 4 házon túl már csak mezőség van. Ezen utca tehát teljesen külvárosi jellegű — távol nyugotra a város fejlődési vonalától, a vasúti iránytól. De megadandó volt a város iparfejlesztése szempontjából is, mert az által 60—70 munkás nyer állandó, tisztes megélhetést, ami a város kereskedelmi forgalmát is nagy mértékben emeli. Nem volt figyelembe vehető a m. kir. 7. honvéd huszárezred parancsnokságának azon kérelme, hogy az iratok, tervek és műszaki leirás a honvédelmi minisztériumhoz terjesztessenek fel, mivel az ipartörvény szerint a telepengedélyezési tárgyalás eredményéhez képest, a telepengedély vagy megadandó, vagy megtagadandó. A jelen körülmények között megadandó volt a telepengedély, a kifogások elvetésével — mert a hivatalból megidézett szakértők által kikötött feltételekkel a közbiztonsági, közegészségi, tűzbiztonsági, munkásvédelmi és köztisztasági követelmények mind megóva lettek. A telep felállítását sem a városra, sem pedig a szomszédokra veszélyesnek nemcsak hogy nem tartották, hanem az iparfejlesztés céljából a leglelkesebb támogatásra tartották érdemesnek. Minthogy a tervbe vett telepen építkezések is végeztetnek, a telepengedéllyel kapcsolatban az építési engedély megadása is kimondandó volt. Egyidejűleg kötelezendő volt engedélyes a szappangyártáshoz szükséges iparigazolvány kiadása iránti szabályszerű kérvény beadására is, miután ez a telepengedélyektől független és ezideig kérelmezve nem lett. Eladó ház. Pápán, a Vásár-utca 17, számú ház szabad kézből azonnal eladó. Bővebb értesítést nyerhetni Ungár Mihály terménykereskedőnél Pápán.