Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-10-08 / 41. szám

Csoknyay Eliz. A helybeli muzikális világot súlyos veszte­ség érte. A közkedvelt Csoknyay Eliz távozott el mindörökre köréből. Csoknyay Eliz még a régi muzikális gárda nagyjai közé tartozott, akik Hermione istenasszonyban az igazi istennőt tisztelték. Sokat láttuk őt, sokat hallottuk szép és művészi zongorajátékát annak idején, amikor Pápán istenigazában virult és pezsgett a zenei élet. Csakhogy ez rég volt nagyon. A hang­versenyeknek, melyeken fellépett és a közön­séget remek játékával gyönyörködtette, se szeri se száma. Az azon időkori hangversenyék való­jában zenei esemény számba mentek. Sok köny­nyet felszárított, sok fájdalmat csillapított, sok nyomort enyhített a jótékony társadalom azok­nak a hangversenyeknek jövedelméből, melyek­nek Csoknyay Eliz fellépte egyik kedves pont­ját képezte. Emlékezem egy hangversenyre, tán 28 év előtt, amikor a színházban helyi jótékony célra egy idegen vendégművésznő: Pápay Gizella zongorázott. A művésznő két számban szerepelt és pedig egy önálló számban, egyik­ben pedig e sorok írójának játékát kisérte. Hogy tudott ő a vendégművésznő fényes sike­rének örülni és mily őszinte volt ez az öröme. Ilyen őszinte örömre csak egy igazi, ideálizmus­sal teljes művésziélek képes. — Utolsó nagyobb szereplése 1890 április 7-én, húsvét hétfőjén volt a vöröskereszt-egylet hangversenyén. Ezen nemcsak zongorázott, hanem egy szimfonikus enzembleban a Papageno sipot fújta oly mű­vészi tökéllyel, hogy valamennyien megcsudál­tuk. Előttem fekszik az enzemble fényképe. Az enzemblenak e sorok irója is tagja volt, aki mindig elragadtatással emlékezik a vöröskereszt ama forró estélyére és ebben Csoknyay Eliz sze­replésére. De ime Csoknyay Eliz immár maga is csak az emlékezésé, itt hagyta egykori zenei pajtásait, kik őt el nem feledik soha. — Elköl­tözött oda, ahol nincs diszharmónia irigység. — A béke harmonikus akkordjai tegyék édessé örök álmát. K. B. — Katonai előléptetés. Kocsis György honvéd huszárezredünk tartalékos hadnagya főhadnaggyá lett előléptetve. — Pénzügyi bizottsági ülés. Október 5-én, csütörtökön délután foglalkozott a pénz­ügyi bizottság a legközelebbi közgyűlés elé ke­rülő ügyek előkészítésével. Csupán háborús segély ügyeket tárgyaltak és pedig a hat állandóan rendszeresített dijnoknak, Kis József városi ker­tésznek, Herz Dávid ipariskolai igazgatónak és Vellner József városi kocsisnak szavaztak meg kisebb-nagyobb háborús segélyt. Ezenkívül két nyugdíjügyet is tárgyaltak és pedig Lampérth Lajos városi tanácsos részére 1917 január 1-től kezdve évi 5200 K nyugdíjat, továbbá Tóth Gábor rendőr özvegye és gyermekei részére 840 K nyugdíjat hoznak javaslatba. — Közélelmezési bizottsági gyűlés. A mult hó 30-án tartott közélelmezési bizottsági gyűlésen végre döntöttek a hatósági burgonya­és tejügyben. Az előbbire nézve oly megálla­podás történt, hogy a város a lisztiroda utján biztosítja az egész évi szükséglet beszerzését a termelőknél a kívánt mennyiség teljes árának lefizetésével, métermázsánként 18 koronájával, beleeértve a beszállítás díját is, ezenkívül 15 vaggont még beszerez és februárig el vermel és akkor a lakosságnak részére kicsiben elárusítja oly áron, amennyibe addig a városnak került. Ideiglenesen 2 vaggont egy kereskedőnek átad kicsiben való eladás végett, aki a burgonyát kilónként 20 fillérért árusíthatja. A tejügyben jelentette a polgármester, hogy sikerült a nórápi gazdasággal megegyezni, hogy városunkba na­ponkint 1000 liter tejet szállít be literenként 50 fillérért, a tej elárusításának helyeit maga válassza meg. A bizottság a jelentést örömmel vette tudomásul, de újra felhívta a hatóságot, hogy kötelezze a tejárusítókat, hogy a betegek, gyermekek, aggok részére első sorban adjanak felmutatott orvosi rendeletre tejet. E kötelessé­gük reggeli 9 óráig áll fenn. Ugyancsak helyeslő tudomás vétel kísérete közben jelentette be a polgármester 5 vaggon makknak sertéshizlalásra való beszerzését. Rövid, de élénkebb vita után elhatározták, hogy a lisztiroda teendőit oly lelki­ismeretes pontossággal végző fogyasztási adó hivatalnokai részére előleges munkadíjat engedé­lyeznek, amelynek mértékét a polgármesterre bízzák. A végleges díjazás kérdését a lisztiroda évi leszámolásakor tárgyalják s hoznak benne határozatot. Végül Baldauf Gusztáv biz. tag indítványozta, hogy a hatóság vessen határt a kenyérsütés ára folytonos emelésének, ha más­képpen nem lehet, hát a város maga állítson föl sütőkemencét. A bizottság a kenyérsütés árának leszállítását helyesli, de mielőtt e dolog­ban határozna, felkéri a polgármestert, hogy előbb a pékekkel tárgyaljon ez ügyben. — Az egészségügyi bizottság f. hó 4-én ülést tartott, melynek egyedüli tárgya volt dr. Kende Ádám és négy társának a Kossuth­utcán levő házaik szennyvizének földalatti csa­tornán leendő elvezetése iránt beadott kérelme. A bizottság az engedély megadását véleményezi. — Elhalasztott telepengedélyezési tár­gyalás. Hoffmann L. Dávid helybeli szappan­főződéjére a Szt. László utcában telepengedélyt kért és erre határnapul szeptember hó 29-ik napja tüzetett ki. Miután azonban erre a napra az izraeliták újévi ünnepe esett, a cég azt ké­relmezte, hogy a tárgyalás elhalasztassék. A városi tanács a kérelemnek helyt adott s a . helyiszini tárgyalás határnapjául november hó 3-ik napjának délután fél 4 óráját tűzte ki s er­ről az érdekelt feleket értesítette. — Az új bevonulási terminus. Az 1866—1884. évi születésű népfölkelésre köte­lezettek bevonulásának általános elhalasztása folytán az 1866—1871. évi születésű népföl­kelésre kötelezetteket nov. 3-ára, az 1872—1884. évi születésű népfölkelésre kötelezetteket nov. 16-ára fogják egy újabb bevonulási hirdetmény utján népföikelési fegyveres szolgálatra behívni. Egyes népfölkelésre kötelezetteket azonban a szükséghez képest behivó jegygyei az újabbi bevonulási határidőknél előbb is be fognak hívni. Az Ausztria és Magyarország területén kivül tartott népföikelési bemutató szemlén al­kalmasnak nyilvánított népföikelési kötelezet­tekre nézve megállapított 1916. évi október hó 16-iki bevonulási határidő azonban változatlanul marad. A bevonulás elhalasztása folytán azok a magyar, illetőleg osztrák állampolgárok, akiket népföikelési fegyveres szolgálatra október 2-ára, illetve október 10-re behivójeggyel hívtak be, új behivójeggyel történő behívásukig szintén nem tartoznak bevonulni. — Járási értekezlet. Járási főszolgabírói hivatalunkban mult szombaton délután népes értekezlet tartatott a gabona lefoglalása tárgyá­ban, amelyre az összes jegyzők és a gabona átvétellel a mult évben is megbízott néptanítók stb. behivattak. — Újabb erdélyi menekültek érkezése. Városunkból és járásunk községeiből hazájukba visszaküldött galíciai menekültek helyett erdélyi menekülteket kaptunk. Mult csütörtökön mintegy 1200 földönfutóvá vált erdélyi véreink érkeztek külön vonatokon a pápai állomásra, ahonnan kocsikon szétosztották őket járásunk különböző községeibe. Az állomáson reggeltől késő estig tartott a menekültek elszállítása. — Grófunk házi zenekara. Füredi Kál­mán helybeli zenekarát azon kitüntetés érte, hogy Esterházy Jenő gróf megengedte, hogy „Esterházy Jenő gróf házi zenekara" cimet vi­selhesse. — A posta is drágább lett október elsejé­vel. A lev. lapok ára 8, fillérre a levélposta díja 15 fillérre emelkedett. Természetesen a szállítási díjak is tetemesen emelkedtek. A posta drágításából 50 millió korona többlet bevételt remélnek a szakkörök. — A szappangyár telepengedélyezési kérelme. A Nafta Handelsgesellschaft pápai cég a Czelli-út 6. számú házban szappanfőzéshez szükséges telepengedély megadását kérelmezi. A városi tanács a telepengedélyezési eljárást °kt. hó 11. napjának délután fél 4 órájára tűzte ki. A városi tanács erről hirdetmény utján érte­síti a város lakosságát azzal, hogy a terv és műszaki leirás a polgármesteri hivatalban meg­tekinthető, továbbá, hogy az ügyben észrevételt tenni a tárgyalás napjáig, vagy annak tartama alatt az eljárást vezető városi főjegyzőnél, mint hatósági kiküldöttnél lehet. — A rekvirálás elrendelése. A 2978/1916. M. E. szám alatt kiadott kormányrendelet 1. szakasza alapján dr. Véghely Kálmán alispán a termelők buza-, rozs-, kétszeres-, árpa- és zabfeleslegének közszükségleti célokra való igénybevételét (rekvirálását) és átvételét Vesz­prémvármegye területére nézve elrendelte és a rekvirálás kezdetének határnapjául f. évi október hó 3-át állapította meg. — Adományok az erdélyi menekültek javára. Hokhold Ferencné 2 K, Nagy Gábriella 10 K, Preis Pongrác 2 K, Galamb Józsefné 20 K, dr. Gőbel Károlyné 10 K, özv. Takács Fe­rencné 8 K, Juhászné 2 K, Sebestyén Juliska 90 f, özv. Horváth Istvánná 6 K, N. N. 6 K, Juhász Imréné 20 K, Kalmár J. 1 K, Hercz Dávid 2 K, dr. Kövi Józsefné 10 K, Nagy Sán­dorné 5 K, A református egyházközség 50 K, Kis József lelkész 25 K, Kis Zsigmondné 4 K, özv. Szalai Pálné 4 K, özv. Krancsák Józsefné 2 K, Mózer János 1 K, Giczi György 30 f, Rédi Sebestyénné 1 K, dr. Keresztesné 2 K, Jerfy József 10 K, Paulics kovács 2 K, Szutnyák Jánosné 1 K, Kigyóssi János 1 K, Ványiné 1 K, Feifosz Mihályné 1 K, Kuszis István 40 f, Kolo­nics Istvánné 60 f, Berki Károly 20 f, Bognár Józsefné 10 f, Hujter Jánosné 1 K, Nagy Jó­zsefné 40 f, ifj. Szalai József 1 K, Hoffmann Ignác 60 f, Leiner Ferenc 20 f, Kis Antalné 1 K, Mika Tivadar 2 K, Benke Mariska 1 K, Mészáros Péter 4 K, Pálovits János 1 K, Le­denfeld Réna 1 K, Horovitz Sándorné 1 K, N. N. 10 f, Süle János 3 K, Süle Gábor 3 K, N. N. 10 f, özv. Hannig Ferencné 10 f, Pethő Jó­zsefné 5 K, Szász Samu 1 K, Weisz Józsefné 2 K, Deutsch Dávidné 5 K, Rácz Gyula 2 K, Masszi Ilona 1 30 f, Masszi István 1*30 f, Pa­dos Józsefné 2 K, Barcza Istvánné 2 K, Her­mann Pálné 3 K, Vadas Gyuláné 4 K, Kapossy Arthurné 2 K, Fischer Jolán 10 f, Granie 20 f, Horváthné 20 f, Odor jánosné 10 f, Horváth János 40 f Pickel Emilia 2 K, Kókay Mátyás, 50 f, Péntek Sándor 30 f, Maradic sAntal 50 f, Kozmáné 4 K, N. N. 20 f, N. N. 20 f, Molnár Imre 1 K, N. N. 40 f, N. N. 40 f, Zathureczkyné ruhaneműt, N. N. 40 f, Weisz Mór 1 K, Baranyay Zsigmondné 5 K, H. B. 40 f, Árvay Istvánné 30 f, Gigler Béla 40 f, Széptóth Ferenc 2 K, N. N. 30 f, N. N. 30 f, N. N. 10 f, M. Z. 20 f, Ámtman J.-né. 60 f, özv. László Istvánné 1 K, Schneller Vilma 1 K, Németh Józsefné 50 f, Thurn Vilmos 1 K, Bolla Ferenc 1 K. (Folytatjuk.) — Köszönetnyilvánítások. Kluge Ká­rolyné úrasszony a városi népkonyha javára 50 kg. burgonyát és egy nagy kosár zöld babot volt szives ajándékozni. Az erdélyi menekültek nevében hálás köszönetét és elismerését fejezi ki Mészáros Károly polgármester. Deutsch Samuné Wittmann Flóra és Ardó Gézáné Wittmann Irén úrnők 20—20 koronát voltak szívesek a Chewra Kadisának küldeni. Fogadják a nemeslelkü adakozók köszönetünket. A Chewra Kadisa elnöksége.

Next

/
Thumbnails
Contents