Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-08-13 / 33. szám

Súlyos gazdasági bajok. Levél a szerkesztőhöz. Nem vagyok hivatásos gazdász, de azért figyelemmel kisérem a gazdasági élet eseményeit. Ma már olyan nagy a drágaság, hogy aki csak tehette, a vidéken szerzett egy kis viskót és kertet, ahol részben otthon termelheti a szükséges veteményeket, részben pedig baromfit, sertést tarthat, hogy ezáltal a megélhetését könnyebbé tehesse. Magam is ezek közé tartozom, de csak most látom, milyen helytelenség volt, hogy nem számoltam azzal a körülménnyel, hogy nálunk ugyan minden meg van, de hozzájutni nagyon nehezen lehet. Annyi rendelet van, hogy talán a rendeleteket kiadó hatóság maga sem tud eligazodni köztük, mert a Haditerménynél az egyik hivatalnok azt mondja: „az alispáni hivatal utján a belügyminisztériumba kell benyújtani a kérvényt"; a másik tisztviselő azt mondja: „a földmivelésügyi miniszterhez intézendő a kérvény", — de bárhogyan csinálja az ember, sehol sem kapni sem tengerit, sem korpát. Mért nem intézhető el az ilyen ügy oly módon, hogy a fél a községben a jegyzőtől hivatalos bizonyitványt kapna, amely szerint ennyi meg ennyi disznója és ennyi meg ennyi baromfija van, s így ennyi meg ennyi kiló tengeri, illetve korpa jár neki. Ezzel a bizonyítvánnyal jelentkezhetne a Haditerménynél és az kiszolgáltatná azután a mennyiséget. Korpaközpontunk is van, csakhogy korpát kapni onnan, a legjobb esetben is, hosszas szaladgálás, fáradozás után lehetséges és akkor is úgy, hogy a budai oldalon, vagyis a Duna jobb oldalán lakóknak, valahol a Soroksári-úton levő malomban adják ki a korpát, ellenben a Mátyásföldön lakóknak biztosan egy óbudai malomban utalványozzák ki. Pedig a mai fuvardrágaság mellett rengeteg pénzbe kerül egy vagy két zsák korpa. A baromfitenyésztés körül is sok a baj a tengeri és árpa hiánya miatt. Ez a tojások drágulásának is egyik fő oka. Természetesen a tojás mennyiségcsökkenése esetén kevesebb tojást fordítanak arra, hogy a tovább tenyésztést biztosítsák, mert a tojás ára oly magas, hogy inkább eladják. Ma már észre lehet venni a nagy hiányokat az élelmezés körül, de azonkívül — és ez szoros kapcsolatban van az előbbivel — az állatok etetésére szolgáló magvak beszerzése tekintetében is. Mi lesz akkor, ha az illetékes körök idejében nem gondoskodnak arról, hogy a lakosság könnyűszerrel hozzájuthasson az állattenyésztéshez szükséges etetnivalóhoz. A gabonanemüeket maximálták és nagyon tekintélyes árakat szabtak meg, de ez a legtöbb kisgazdának kevés és ha házról házra megy az ember, akkor sem kap egy liter árpát a csirkék részére, mert azt a választ kapja: — Keveset fizet ezidén! De ha az ember igér 60—80 fillért egy literért, kaphat, amennyit akar. Meg van tiltva a községekből engedély nélkül gabonanemüeket kihozni, de annak ellenére nagyon sokat cipelnek be a városba, künn azonban nem kap az ember. Nagyon ajánlatos volna, ha egy kicsit szigorúbban kezelnék az ügyet a vámsorompóknál. Van még egyéb visszaélés is, a parasztasszony gyümölcsöt visz a városba, jóval a maximális áron felül adja el, s ráadásul kenyércédulát is kap a „nagyságától". A kenyércédula után kapott kenyeret hazaviszi, hogy a napszámosait etethesse, mivel azok a faluban kenyér-, illetve liszthiány miatt, csak akkor mennek dolgozni, ha kenyeret vagy lisztet ad nekik. Ma ott állunk, hogy falun lisztet nem kapunk, kenyeret pedig csak protekcióval lehet szerezni. Falun tejet sem kap az ember, vagy pedig 60 fillérért kap egy litert, s faluhelyen még jobban vizezik a tejet, mint a városban. Mivel ma úgy áll a dolog, hogy faluhelyen a gabonanemüek elég magas maximális árainak dacára, sem árpát, sem rozsot, sem búzát nem lehet kapni, mert a paraszt csak olyannak adja el, aki a maximális árnak legalább kétszeresét megfizeti; leghelyesebb lenne, ha az ilyen terményeket haladéktalanul lefoglalnák, de nem azon célból, hogy rögtön elszállítsák, hanem, hogy a községnek szükséges mennyiséget ott beraktározzák. A termelő gazdának meghagynák a saját szükségletét s nem is kellene vele szemben szűkkeblűnek lenni, mert még akkor is elég nagy mennyiség maradna feleslegnek és biztosítani lehetne a falu többi lakóját, hogy a nekik szükséges terményt megkaphatják. Nem volna-e lehetséges, ha körjegyzőségenként a jegyzőség állomáshelyén lerakatokat létesítenénk, amelyekben a községek részére kiszabott buza, rozs, árpa és kukorica mennyiségeket beraktároznák és kiszolgáltatnák. A jegyző ellenőrzése mellett a községi biró közvetlen felügyelete alatt történhetnék minden második héten, egyik nap a gabonanemüek, másik napon pedig az etetnivalók kiadása. Minden községben van egy-két kereskedő és azok szívesen közreműködnének a kiosztás munkájában. Egy ilyen intézmény felállítása által szükségtelenné válnék a sok gabonanemünek és egyéb terménynek a Haditermény részére való beszállítása, miután a községenként szükséges mennyiségek mindjárt helyben maradnának. Ezáltal, azt hiszem, sok-sok száz vaggon ide-oda irányítása elmaradna, ami nagy előnnyel járna. Meg kell még említeni, hogy a községekben a lakosságnak legalább is 50 százaléka képes a szükségletét, ha nem is egész évre, de legalább is félévre egyszerre beszerezni. Nigygzer&aa b»v&lt * iinMérca kfcsdöküél és AlUUkna mindenkinél mint legjobb fájdalomcsillapító bedörzsolés nxCh&Ma, rheam&, kÖMYéay, inflneMA, t®r*k-, R z»U <X kitíájia Bti. «e?.ieik«r g üt. Elektor i ©apnici OSBH'OÍ. Horgony - Ltnimen Horgony-Pain-Expeller *6tiék&. Üti*}* JC -10, l t —. KaphaAé gróg7«ert4r»kb*ii rnsry kforet- fs lenttl m ,,A.r»ny oroazl&nliosi"' cimnett »V Dr. Rlchter-féla gyógy«iertijb»,a. t | , Prign I, Eliaabetiiatr. 6. \j| ? Naponkénti »zétkBHs«. KARCOLAT a mult hétről. Ennek jó vége nem lehet! Ezt hangoztatják mindazok, kik mostanában sehogy sem tudják beleélni magukat a háborús helyzetbe és folytonosan lamentálnak, hogy „most már igazán nem lehet megélni" és ha ez még így sokáig tart, akkor a világ felfordulásának kell bekövetkezni. Akik eddig így lamentáltak, őszintén szólva, volt hozzá némi jogosultságuk, mert hát tényleg minden tekintetben nehéz volt a megélhetés, de most már ezek is azt a nótát fújják — ha nem is a megélhetés miatt, — de azzal a refrénnal, hogy „ennek jó vége nem lehet". Ezek az uj lamentálók a vagyonos osztály sorozatából kerülnek ki, kik eddig a jó megélhetés hiányairól nem igen panaszkodhattak, sőt mondhatni jobb módjuk volt, mint a háború előtt, most azonban, amióta a hadijövedelemadó kivetését kézhez kapták, most azután van olyan lamentálás, hogy ebben a tekintetben felülmúlják rekordban azokat, kik eddig azért lamentáltak, mert nehezen tudtak megélni, sőt azt is lehet elmondani róluk, hogy nélkülöztek minden tekintetben. Iróniája a sorsnak! Azok, kik eddig azért lamentáltak, hogy nehéz a megélhetésük, most bizonyos elégtételt látnak abban a horribilis adókivetésekben, melyekkel azokat illették, kik eddig nem lamentáltak. Mintha azzal az ő sorsukat megkönnyebbítenék. Ilyen a világ! Mi haszna van annak, aki még most sem ehetik marhahúst és libapecsenyét azzal, hogy aki eddig evett és ezután is azt fog enni, ha reá akarnak sózni oly sok adót, amire nem számított. Legyenek nyugodtak, hogy azok majd csak kibírják, csak a régi lamentálók bírják ki tovább is a nehezebb megélhetést, melyből a lakosság túlnyomó többségének van része. Ez a mostani helyzet sok furcsaságot teremt. Határozottan mondjuk „idea-járványok". Mindenki új adónemet fundál ki. Jól meg kell figyelni a kifundálókat. Mindenki oly adót talál ki, amit nem az illetőnek, hanem másnak kellene fizetni. Senki se olyat, ami őt magát is terhelné. Aki hiába fáradt, hogy a hadsereg részére szállítson, az a liferánsokat akarja megadóztatni. Aki hadiszolgálatot teljesít, az a felmentettekre kiván adókat sózni. Akinek nincsen háza, az magas házadót követel, akinek nincs birtoka, az a földre ötszörös adót preliminál, a nem dohányos a szivart kívánja újra drágítani, a bornemissza újabb szeszadó mellett agitál s így tovább. Most meg legújabb trükk az, hogy a feleséges embernek az agglegény-adón jár az esze. Jó trükk! Hát hogy fizessen valaki adót arról, amilye nincsen! Hiszen ilyen jusson fizethetne a szegény agglegény ékszeradót, meg másféle adót is, mert az sincs. Az is igaz, hogy az agglegénység .csak átmeneti állapot. Mert hát a régi közmondás szerint senki sem boldog a halála előtt. Ezt úgy kell érteni, hogy az agglegénység csak akkor válik bizonyossá, ha az ember meghalt, mert addig még mindig belepottyanhat. Ebben azután én is megállapodok, ha az agglegényekre a kincstár ezt a kulcsot fogja alkalmazni, úgy én ez életben: Agglegényadót nem fogok fizetni! Frici. Használjunk hadisegély-postabéiyeget!